Magyarországon 1974 és 1984 között 107 geodéziai mérőtornyot emeltek, melyek az Egységes Országos Vízszintes Alapponthálózat (EOVA) részét képezték, mára azonban a műholdas technológia terjedésével feleslegessé váltak. Ezeket a betontornyokat elsősorban az akkori vízszintes alapponthálózat főként elsőrendű pontjai fölé emelték. Egyrészt azért, mert messziről irányozhatóak és így nagyban megkönnyítették a hosszú oldalú sokszögelés kivitelezését, másfelől jó pontvédelmet is jelentettek.

A tornyok kisebbik része - kevesebb mint 20 - harmadrendű pontra épült, sőt, egy negyedrendű pont, a soproni Nádor-magaslat is kapott tornyot. Magyarországon nincs másodrendű ponthálózat, mert a II. világháború után csak a harmadrendű pontsűrűségnek megfelelő hálózatot építették ki.

A Magas-hegyi mérőtorony Gagyapáti közelében a kilátóból fotózva

A geodéziai tornyok magassága eltérhet egymástól, akár 30 méteresek is lehetnek, de 3,5 méteres átmérőjük egységes. A legalacsonyabb pontra telepített mérőtorony Csongrád-Csanád vármegyében, Csongrád mellett, a Jováki-partnál található, 80 méteres tengerszint feletti magasságban. A legmagasabb a Börzsönyben, a Csóványoson (938 m) áll, immáron legális kilátótoronyként.

Újrahasznosított tornyok

A korszerű mérési technikák elterjedésével egyre ritkábban használják a mérőtornyokat földmérési, térképészeti célokra. A tornyok egy részét fémgyűjtők kifosztották, megrongálták, míg mások eredeti rendeltetési céljukkal szemben adótoronyként, megfigyelőállomásként vagy kilátóként funkcionálnak tovább, de a többségüket lezárták. A turizmus célú újrahasznosításuk szép példáit a Pilis-tetőn, a Csóványoson, a Nyúl és Győrújbarát határában álló Lila-hegyen és a Zengőn találjuk. Ezek a felújított és újragondolt geodéziai mérőtornyok messzelátóként működnek és ingyenesen látogathatók.

Fotó: Bába Imre / MTSZ