Az én Szombathelyem - A hét képe - 2010/23
2010.06.06. - 00:45 | vorinori - Fotó: Stekovics Gáspár
A hét képén a Csónakázótó stégje kapott egyedi értelmezést Stekovics Gáspár festőművész optikája által. Sorozatunkban Szombathely egy-egy látképét, objektumát, érdekes aspektusát tesszük közzé heti bontásban. A képhez gondolatébresztő, vagy általa indukált verset illetve prózát társítunk, s egyben kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is!
HIRDETÉS
vorinori: Indulj végre
Te is a holnapból szöktél bele a mába,
Nem köszöntél, csak tátottad a szád,
Megálltál az út szélén csodára várva.
Nyelvedet égeti már a nap melege,
Várod, hogy guruljon alattad az út,
De most szólok: nincs kereke,
És soha nem is lesz,
A kövek alatt nincs boldogság,
A bokorban sincs cash.
Állsz ott, mint egy lakodalomban,
Már szóltam kétszer,
Még hányszor mondjam?
Bal, jobb, indulj már
És élj végre, edd az utad,
S nyomj habot a végére.
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Nyelvedet égeti már a nap melege,
Várod, hogy guruljon alattad az út,
De most szólok: nincs kereke,
Ennek a versszaknak az utolsó két sora a legjobb. Viszont z első sorral nem tudok mit kezdeni. A nyelvkidugás következne az előző versszak szájtátásból? Logikailag lehet, de az egész képzavarnak minősül. Láttál már olyat, hogy valaki áll és vár kidugott nyelvvel és arra vár, hogy elguruljon az út.
remélem nem veszed rossz néven ezt az észrevételt. Nincs annál rosszabb, amikor egy vers teljesértékűsége egy vitatható soron múlik.
A befejező kép pedig szokatlanul pimasz, az bejött.
A kövek alatt nincs boldogság,
A bokorban sincs cash.
Nekem ezek a sorok a kedvenceim. :)
Enik, bár szerintem pont ez az a vers, aminek távol kellene állnia mindenféle szájbarágásos megmagyarázástól, mégis megpróbálom eloszlatni a kételyeidet.
Azt kérdezed: "láttál már olyat, hogy valaki áll és vár kidugott nyelvvel és arra vár,..." ez aranyos. Az esetek nagy részében azok, amiket leírok és azok, amiket általában látni szoktam, köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ebben a versben a fantázia, a fejben lévő képek dominálnak és nem a realitás. Igen, jól gondolod, azért égeti a nyelvét a nap, mert régóta áll tátott szájjal. Ez csak egy hasonlat arra, hogy vár és nem tesz semmit, ugyanúgy, ahogy a guruló út igénye.
Remélem, nem maradt senkiben kérdőjel. :)
" Az esetek nagy részében azok, amiket leírok és azok, amiket általában látni szoktam, köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ebben a versben a fantázia, a fejben lévő képek dominálnak és nem a realitás. Igen, jól gondolod, azért égeti a nyelvét a nap, mert régóta áll tátott szájjal. Ez csak egy hasonlat arra, hogy vár és nem tesz semmit, ugyanúgy, ahogy a guruló út igénye."
Értelek én, csak ezen az elven a költői szabadságra hivatkozva bármit le lehet írni, de ez mégsincs így.
Egy igazán jó vers ismérve, hogy ésszerű kapcsolata mindig van a realitásokkal. Gondolj csak bele, hogy mennyire kellene nyitva lenni a szádnak, hogy a nap égesse a nyelvedet. Sokáig nem is lehetne így lenni, mert szájzárat kapsz.
Egy biztos. Az emberek 3 jellemző módon fogadnak be egy szöveget, mert 3 jellemző típusba tartoznak. Vannak vizuálisok ( akiknél a képiség a domináns), vannak auditiv alkatok (akik a hallással kapcsolatos szavakból értenek igazán) és a kinesztetikusok ( ( akik az érzelmi nyelvet érzik magukhoz a legközelebb )
Egy jellemzően vizuális ember számára egy vers kiemelkedően olyan, mintha lélekkel ritmussal rendelkező képeket fűznel fel egymás után. Ha a gondolatvilágunkba megrajzolt kép harmonikus az eredményezi a tetszésérzetet. A vers amúgy is a szavak kiválóságának művészete. Ha el akarjuk kerülni a klisék csapdáit, akkor igyekeznünk kell gazdag szókincsünk tárházából körültekintően válogatni. Van úgy hogy egy költőből úgymond csak úgy kompletten kigördül egy vers, de a tapasztalataim szerint a versek többségéhez tudatos munka tartozik és ez nem szégyen, hanem természetes folyamat. Csak korlátozott számú szó állrendelkezésedre, hogy létrehozd a kapcsolatot az olvasóval. És bizony nincs olyan hogy egy sor gyenge lábakon áll:) Próbálnál meg a tejbepapiba csak egy kiskanál csiliport tenni, összeadódik a hatás és sokszor lehet, hogy a kicsi az erősebb:)))
"Értelek én, csak ezen az elven a költői szabadságra hivatkozva bármit le lehet írni, de ez mégsincs így.
Egy igazán jó vers ismérve, hogy ésszerű kapcsolata mindig van a realitásokkal."
De, ez így van. A költői szabadságra hivatkozva bármit le lehet írni, amit az ember leírna, hiszen ezért önkifejezési forma és nem "normáknak való megfelelés". Viszont szerinted egy igazán jó vers ismérve, hogy ésszerű kapcsolata mindig van a realitásokkal. Ezzel részben egyetértek, de én a realitások fölé helyezném a vers többi részével való ésszerű kapcsolatot, valamint a képi és érzelmi világba való megfelelő illeszkedést. Az élet más területein - illetve legtöbb területén- nem elfogadott, hogy szárnyaljon a fantázia és olyan érzelemvilágot, vagy képeket adj ki magadból, amiket szeretnél. Az óra csörgésétől elkezdve a napi rutinon át a buszmenetrendig minden a realitásokon alapul körülöttünk, ezért kell az, hogy néha (pl. egy ilyen versben mint ez) elrugaszkodjunk ezektől, lebegjünk egy kicsit, hogy aztán újra visszatérhessünk a valóságba.
Ha a szóban forgó sor helyett ezt írtam volna:
Eléggé hínáros a tó feneke,
Várod, hogy guruljon alattad az út,
De most szólok: nincs kereke,
Akkor mit mondtál volna? :) A realitások talaján nyugszik az első sor, hiszen a tó feneke általában hínáros, viszont az ég világon semmi köze nincs a többi leírt dologhoz, sem képi, sem pedig hangulati szemszögből nézve. Na ez a sor állna akkor gyenge lábakon. ;)
Egyébként ez az egész csupán érzékeltetés, és a világirodalom rengeteg versétől szabadítanád meg a nagyérdeműt, ha az ilyeneken sorra fennakadnál. De ha elszakadunk kicsit az írástól, gondolj bele, mennyi mindent találsz a köznyelvben, amiknek seeeemmmi közük a valósághoz, mégis mondjuk, mert érzékeltetjük velük a hangulatainkat.
Pl. olyan fáradt vagyok, hogy elalszom állva. -mondjuk, pedig ez képtelenség. Vagy: fejest ugrottam a munkába.- Na de kérem, és hol a víz meg a medence? ;)
Ott a labda. :))
Az első bekezdésben írtakkal teljesen egy véleményen vagyok, nagyon frappánsan foglaltad össze. Az elmélet hibátlan, a puding próbája az evés:)
Eléggé hínáros a tó feneke,
Várod, hogy guruljon alattad az út,
De most szólok: nincs kereke,
Akkor mit mondtál volna? :) A realitások talaján nyugszik az első sor, hiszen a tó feneke általában hínáros, viszont az ég világon semmi köze nincs a többi leírt dologhoz, sem képi, sem pedig hangulati szemszögből nézve. Na ez a sor állna akkor gyenge lábakon. ;)"
Azt hiszem ezt mondtam volna, amit te:))))) Hogy a sornak semmi köze nincs az előzményekhez, éppen csak azért került a versbe, hogy elfogadható szinten nyélbe üsse a rímet:) hah micsoda képzavar, menten berezonálok magamtól:)))
Pl. olyan fáradt vagyok, hogy elalszom állva. -mondjuk, pedig ez képtelenség. Vagy: fejest ugrottam a munkába.- Na de kérem, és hol a víz meg a medence? ;)
Ott a labda. :))"
Ismét jól szerváltál, pont egy olyan dolgot pendítettél meg, amely a elméletileg lehetséges, gyakorlatilag lehetetlen igazságtételhez hozzájárulhat.
Egy sort - verssort leginkább három fontossági teszten futtathatok le, vagy 3 meghatározó szűrőn engedhetek át. Talán a szűrő érzékletesebb példa, mert az vizuálisan is mutatja, ha egyiken fennakad, akkor nincs tovább, még ha tudva tudnánk is, hogy venné a másik kettő akadályt. Tehát ez a 3 dolog:
A vers apró gondolati egységének önmagában is helytállónak kell lenni, mindenképpen feleljen meg a nyelvhelyességi kritériumoknak és értelmes legyen, az igényességét és a választékosságát már nem is említem...
A vers kis gondolati egységének illeszkednie kell az egészhez, nyilvánvalóan szükséges egyfajta kohézió az alkalmazott költői képek között.
A vers nevezett gondolati egysége ne csak töltelékelem legyen, vezesse tovább a gondolatot, lehetőleg ne bocsátkozzon felesleges ismétlésekbe.
Na, most nálad szerintem ennél a szakasznál ez is necces.
A nem köszöntél, csak tátottad a szád nagyon klassz belépő, markánsan jelzed a mentalitást, az általad képviselt hozzáállást, ez kellő súlyú gondolati egység.
Megálltál az út szélén csodára várva, itt jól megnyilvánul a gondolatok közötti gördülékeny átkötés, de egyben nem parkolópályára vezetsz, hanem új értelmezést kapcsolsz az előző sorhoz.
Aztán jön a biológiai időjárásjelentés:))))) Ezzel a sorral a jelentést tekintve is fölösleges kört futsz, mert nem mondasz újat, és továbbra is úgy gondolom, hogy ez az élvezeti értéket csökkentően groteszk a nyelves kép.
Ennek a versszaknak a ríme is remek.
Én személy szerint nagyon szívesen lennék a tanúja alkotóműhelyszintű vajúdásnak. Ez azt jelenti, hogy provokálnálak téged kedves vorinori, hogy ehelyett a sántító sor helyett fundálj ki valami jobbat, és ha gondolod, szívesen megszavazom, melyik a legjobb:))))))))))))) Vagy egyébként te "kötődsz" ehhez a sorhoz? Mert tisztában vagyok azzal, hogy az írás mindig valamiféle tudatosság. Egy laikus olvasó talán nem is érez arra rá, hogy némely kifejezésekhez mennyire bitang módon tud kötődni a szerző. A felkérésemet játéknak is tekintheted, kíváncsi lennék, milyen végeredményt hozna:)
Nekem például az a kifejezés ugrott be, de ez még nem sor, hogy:
"szabadnapos próféta terepe"
és egyébként még egy csomó kifejezés ülne! Talán azért is lehetne ilyesfajta cserét végrehajtani a versen, mert a ritmusa eléggé tág teret engedélyez.
Első példa, teljesen korrekt. Elaludni bármikor és bárhol lehet, csak kellőképpen fáradtnak kell lenni hozzá. Az elalvás csak egy pont, egy halvány választóvonal, amikor átléped az álom és az éberlét közti határvonalat. Ha álva alszol el, akkor a következő pillanatban eldőlsz mint a krumplis zsák, jól felébredsz és veszettül káromkodsz:)
Ez egyébként egy köznapias, szemléletes kifejezés arra nézve, hogy valaki nagyon-nagyon álmos. Nincs vele gond.
A fejest ugrottam a munkába is egy teljesen korrekt elvonatkoztatás, ha jobban belegondolsz, akkor ehhez számtalan teljesen hasonlító korrekt kép van:
elmerültem a munkában
belemerültem a munkába
a munka tengerében
ez egy teljesen szokványos megszemélyesítés és LOGIKUS!
A munka végtelen tud lenni, adott esetben nincsenek határai, blalbla:)
Értem a logikád, viszont abban tévedsz, hogy nem lendíti előre a mondandót ez a „nyelves kép” . Hiszen az első versszak történései a múltban „játszódnak”, a nyelves képpel pedig elkezdődik annak a leírása, hogy mi van most, mi történt hősünkkel, mióta kitátotta a száját, csodára várva. Az eleje tehát a múlt, aztán átcsap jelen időbe, ezért gondolom én, hogy ez a sor hiányozna, ha nem lenne ott.
„Ez azt jelenti, hogy provokálnálak téged kedves vorinori, hogy ehelyett a sántító sor helyett fundálj ki valami jobbat, és ha gondolod, szívesen megszavazom, melyik a legjobb:))))))))))))) Vagy egyébként te "kötődsz" ehhez a sorhoz?” – Nofene, izgalmasan hangzik! :)) Bár már nem egy példa volt rá, mégsem szeretek átírni dolgokat egy versben. Ehhez a sorhoz nem kötődöm jobban, mint a vers bármely másik sorához. Épp csak annyira kötődöm hozzá, mint magához az iromány egészéhez, ami ezzel a –szerinted sántító, szerintem helytálló- sorral teljes és egész. ;)
A „szabadnapos próféta terepe" jó, csak egy gond van vele: akkor, ha más gondolatai kerülnének a versembe, azt hiszem, elvesztené kerek egész mivoltát, és-bár nyilván ez senkinek nem tűnne fel- az én szervezetem kilökné az „idegen testet”.
Szóval provokálnál, hogy írjak jobbat? Hm, próba cseresznye, de jobbat mondok: legközelebb szívesen megnézném, hogy Te mit hozol ki egy képből (akár kommentként, akár élesben). Nos? :)
Kérlek, ne vedd zokon a pampogásomat. Cseppet sem titkolom, hogy nekem ez a gyenge pontom:) Imádom az újkori verseket és eddig már sokszor volt arra példa, hogy megfogadták a tanácsomat és jobb lett a vers. De ha hülyeséget is beszélek, szeretem az effajta eszmecseréket. Cseppet sem bánom, ha adott esetben kiderül, tévedtem, a lényeg a gondolatcsere. Ez itt is nagyon szórakoztató volt számomra. Szóval, ez a vers téma nálam olyan zsémbelési faktor, mint másnál a rendmánia, meg egyéb hepciák:))) Nyugodtan lendíts rá egyet, amit mondok.
Tudom ám, hogy igazad van, utólag már nehéz átírni egy verset:)
Hát, hogy ne mondhasd, hogy csak a számat jártatom, én szívesen megpróbálkozom a kihívással:))) Ez akkor is lehet, ha alapvetőben prózát kell írni? Verset ugyanis nem szoktam:) Túl locsogós alkat vagyok hozzá:)
Sőt azért is jó lenne ez a kihívás, mert az egyik jellemhibámat korrigálná:)))) Ugyanis a legrosszabb tulajdonságaim egyike, ha provokálnak és bizonyítást kérnek tőlem, akkor leblokkolok:)
Régebben ilyenkor azt szoktam mondani, hogy ihletre van szükségem:) Ezt azóta nem mondom, amióta egyszer egy ilyesmi kijelentésre azt a választ kaptam, hogy ihletre csak az amatőröknek van szükségük, a profiknak ELŐLEGRE:)))))
Szóval akkor? Te vagy ennek a rovatnak a felelőse? Akkor küldjetek képet:) kuruczenik@gmail.com a címem, de Harle imádott főszerkesztő úr tudja:)
Egy biztos, szerettem ezt a verset, meg ezt a rovatot is nagyon szeretem:) Ez az egyik kedvencem az oldalon:)
Prózát írnál? Rendben, kezet rá, versből úgyis jóval több van! :)
A hozzávalókat átdobjuk emilben, aztán let's do it. :)
Vorinori!
Az jó, ha te így gondolod:)
Hidd el, vannak akiknek az alkotásukkal bárminemű olyan megjegyzés, amely akár árnyalatokban tartalmaz negatívumot is, teljesen megsebzi az egóját:)
Anno én kaptam olyanokat, amelyek szabályosan forgatták bennem a tőrt, de igyekeztem tanulni a tanácsokból, és úgy érzem sok hasznos dolgot integráltam magamba:)