Egy hét a csillagok alatt – Országszerte csillagászati programokkal várják az érdeklődőket csütörtöktől

2023.08.03. - 09:00 | vaskarika.hu - Fotó: Zselici Csillagpark

Egy hét a csillagok alatt – Országszerte csillagászati programokkal várják az érdeklődőket csütörtöktől

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű országos programsorozatot, amelynek során augusztus 3. és 13. között csaknem 150 csillagászati program várja az érdeklődőket országszerte több mint 70 helyszínen.

HIRDETÉS

Az eseménysorozat az augusztusi csillaghullás időszakában kicsiknek és nagyoknak egyaránt látványos és izgalmas kalandokat kínál.

A programok között távcsöves bemutatók, csillagászati előadások és hullócsillaglesek is szerepelnek. A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét.

A szervezők közleménye szerint az évek során már 11 naposra bővült kampány ideje alatt megfigyelhető lesz például a Szaturnusz gyűrűrendszere, a nyári égbolt nebulái és csillaghalmazai, a fogyó Hold mellett pedig kiválóak lesznek a körülmények arra, hogy „elcsípjük" a Perseidák meteorraj tagjait.

A Perseidák maximuma augusztus 12-re esik, amikor - ideális körülmények mellett - akár tucatnyi hullócsillagot is meg lehet majd figyelni az égbolton.

Mint írták, különleges környezetet nyújt majd a Zselic és a Hortobágy csillagoségbolt parkjai, a szentendrei Duna-part és a barcsi ősborókás; a Balaton partról lehet hullócsillagokra vadászni Tagyonban, Balatonfűzfőn és Balatonrendesen; kultúrával összekötött csillagászkodást kínál a zalai Margófeszt, valamint a szentesi és békéscsabai könyvtárak, illetve a város közepéről lehet távcsőbe lesni Dombóváron, Nyíregyházán és Miskolcon.

Szolnokon a 24. emeletre kell „felkapaszkodni" a csillagokhoz, Csömörön és Sülysápon pedig éjszakai túrára invitálnak a szervezők.

A fővárosban és környékén az újpesti Leveldulapark és az óbudai Polaris Csillagvizsgáló mellett Százhalombattán, Gyálon és a Normafán is távcsövek fogják várni az érdeklődőket. Idén ismét lesznek határontúli bemutatók: a Csallóközben, Kisiratoson, valamint a gyergyószentmiklósi Egyfeszten is lesznek csillagászati programok.

A programsorozat budapesti támogató intézménye, a Svábhegyi Csillagvizsgáló különleges Csillagkapu eseménnyel készül az augusztus 12-i csillaghullásra, ahová ezúttal nincs létszámkorlát, már 17:00-tól várják az érdeklődőket.

Néhány helyszínen már nappal is elkezdődnek a programok: többek között Balatonrendesen, Zalaszentgróton és Szegeden speciális szűrővel ellátott távcsövekkel lehet majd szemlélni csillagunk felszíni jelenségeit.

A programsorozatról részletes információ olvasható az esemény, valamint a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján.

A programokhoz kattints a csillagvizsgáló ikonokra, vagy a "Nagyobb térkép megtekintése" jelre!

 

Új hozzászólás