16. Kőszegi Ostromnapok: látványos felvonulás és várostrom
Képgaléria megtekintése2023.08.06. - 01:00 | vaskarika.hu - Fotók: Varga András
Ostromállapotot hirdetett Kőszeg város szenátusa – a török a Paradicsomot hozná el, ha Kőszeg megadná magát. Erről szó sem lehetett! A várvédők felkészültek a harcra, ám előtte a belváros utcáin a jelmezes felvonuláson akadtak össze a magyar és török csapatok. Majd koraeste a Várfalnál elkezdődött a hatalmas füsttel, hangzavarral, csatajelenetekkel kísért várostrom a Diáksétányon.
Minden évben ugyanaz a történet, mégsem lehet megunni. Jön a török, fosztogatva végig a Dráván és Rábán keresztül, majd megütközik Kőszeg várának hős védőivel.
Az 1532-es török ostromra emlékezett augusztus 5-én, szombaton Kőszeg. Az ostromhétvégén ellepték a várost a jelmezes törökök és a várvédő kőszegiek. Kőszeg falai alatt a várvédők mellett szépszámú vendégcsapat is tábort vert. A felvonulás és a rendezvény csúcspontját jelentő várostrom megvalósulásához idén is nagy segítséget nyújtottak a kőszegi horvátok és tűzoltók.
A várárkok adottságait kihasználva a várat körbevették a részt vevő hagyományőr csapatok táborai, a vendégek pedig felkereshették Szulejmán szultán pompás sátrát.
Szombaton reggel a várvédők fegyvereinek ropogása ébresztette a kőszegieket, majd hamarosan a müezzin hangja jelezte, hogy megérkezett az oszmán sereg. Látványos programelem volt Szulejmán szultán belvárosi sétája, mikor is a „világhódító" kegyességével próbálta behódolásra bírni a kőszegieket. A Fő téren rövid ideig farkasszemet néztek egymással a seregek, majd a Vásárütésen már megszólaltak a fegyverek is.
Délután hagyományosan a támadó és a védő seregek is felvonultak Kőszeg belvárosában, ahol a védők esküt tettek a város védelmére. A Várostrom a Diáksétányon kezdődött, a Várfalnál.
Akik a várat védték:
Jurisics Bandérium Kőszegről, Gyulaffy Bandérium Csobáncról, Nádasdy Bandérium Sárvárról, Batthyány Bandérium Körmendről, Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások, Vörös Oroszlán Lovagrend Maglódról
Akik pedig oszmánként próbálták bevenni:
Ibrahim martalócai Kőszegről, Múltunk és Jövőnk Egyesület Tatabányáról, Gölbasi Vitézei Egyesület Tatabányáról, Zrínyi Miklós Egyesület Szigetvárról, Nyugati Vármegyék Vitézlő Rendje Nagycenkről, Palotai Darabontok Várpalotáról
A szombati ostromot követő békekötést Kőszeg Város Koncert Fúvószenekarának térzenéjével (erről külön képes beszámolót készítünk) és a Szelindek Régi Világzene együttes koncertjével ünnepelte meg a város.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások