Mit jelent a cím, a Táncoló csillagok - Képek a káoszról Nietzsche kedvére színezve?

Honnan kezdjem? Szó van itt káoszról és csillagokról, Nietzschéről. Legjobb, ha mindjárt az elején Zarathustra segítségét kérem:

„Bizony mondom néktek: még káosz kell legyen abban,
aki táncoló csillagnak akar életet adni.
Bizony mondom néktek: bennetek még megvan a káosz."

Amikor először ezeket a sorokat olvastam meglepett, hogy a bölcselő számára a káosz fogalma nem valami zűrzavart, rendetlenséget jelent. Tovább lépve érdeklődésemre serkentően hatott az, amikor rájöttem, (bizony) a lelkem legmélyén káosz rejtőzik. De ez nem elég, iránta még vonzódást is érzek. Azzal nyugtattam magam, a rend és a káosz nem ellenségek, csak ellentétek egymással. Tehát, ha megvan bennem az említett káosz, táncoló csillagokat csak tudnék teremteni. Kezembe vettem az ecsetet, munkához láttam.  Egyre másra gyűltek a képek. Eszembe jutott, hogy a bölcselő többször említést tesz a tánc, a táncolás lehetőségeiről, fontosságáról. A zenével, ritmussal megélt hatást, a szabadság érzéséhez hasonlítja. Szabadságot érez a csillag is. Száguldozhat, amerre csak akar. Amikor megpihen, ott ragyog a magasban. Ha kedve tartja, táncra perdül.

Milyen kapcsolat fűz Nietzschéhez? 

Elképzelem, ott ülök vele a házuk teraszán, és miközben a koromfekete égen csillogó csillagok táncát csodáljuk, egymásra nézünk és hunyorítunk. Ehelyett - a valóságban - engem elsősorban nem a filozófus csodált, de nem értett művei foglalkoztattak, hanem inkább egy szerencsétlen ember sorsa, különleges életútja érdekelt. Személyéhez a képi közeledésem abban nyilvánult meg, hogy 2019-ben „Frauenbilder" címen képeket festettem, ahol ő különféle szituációkban jelenik meg a vásznon. Hol barátai körében, hol, mint televíziós szereplő, vagy egy kép a falon. Ezeket a képeket Naumburgban állítottam ki a Nietzsche Dokumentációs Központ kiállító helységeiben.

Mitleidlos (Részvét nélkül)

Hogyan lehet megragadni a Nietzsche-idézeteket képekben?

Nem volt célom idézeteket megragadni. Mégis. Az lett belőle, hogy a kiállítás mottója is egy idézet lehetne. (Káosz  kell legyen abban, aki táncoló csillagnak akar életet adni.) Ha már itt tartunk, ássuk bele magunkat az anyagba. Festés közben néha azt gondolom, munkálkodásom egyszerre áll tudatos és öntudatlan mozzanatokból. A tudatos rész (arányok felmérése, ecsetkezelés) az elsajátítható, megtanulható, gyakorlással megszerezhető, míg a tudattalan egyszerűen csak van. Az utóbbit nevezhetjük tehetségnek, de ebben a meghatározásban egyáltalán nem vagyok biztos. Gyakran az öntudatlan vezérszerepet kap, mutatja az utat. Kettőjük viaskodásából jön létre a kép. Egyszer elhatároztam, hogy az öntudatlant - miután érzékelem, tehát létezik - egyfajta káosz állapotnak fogom tekinteni. Az előbbihez még annyit, a tudatos rész az öntudatlan nélkül csak a művészet látszatát hozza létre. Ugyanakkor az öntudatlan a tudatos nélkül nem hoz létre semmit. Az alkotás folyamatában a festőnek ezt figyelembe kell vennie. Még valamit a festő dolgáról. A festő szándéka, hogy művészi kifejezőeszközök útján üzenetet közvetítsen a befogadó számára. Jelek, színek és formák segítségével dolgozik. Nekem, mivel nincs szándékomban közönséges tárgyakkal kapcsolatos dolgokat festeni, a jelek használatát részesítem előnyben. Ezeket én magam alkotom meg, a tapasztalatom, az absztrakciós készségem segítségével.

Milyen technikát alkalmazol ezeknél a képeknél?

Korábban olajjal festettem vászonra, ma inkább az akrilt választom. Gyorsabban szárad, de anyaga a kép „alakulásában" is szerepet kap. Természetesen a képeket ma is csalánvászonra festem.

Figuratív vagy inkább absztrakt kompozíciók ezek a képek?

Szándékom szerint sem ez, sem az. A puszta leképezés soha nem izgatott. Valami köztes világban éreztem magamat a legjobban. Kezdetektől fogva nem hittem a tárgyábrázolás rajzának erejében, de az absztraktnak színtől és gesztustól teljesen megszabadult létében szintúgy nem, mint ahogy az ehhez kapcsolódó a megtestesült érzelem lekottázásában sem. Legszívesebben a külső világ belső világát szerettem volna a kész képeken felfedezni, viszontlátni. Korábban említettem leggyakrabban használt kifejezési formám a jel. Jeleim tiszta mentális jelek, ami azt jelenti, nem lehet őket kivetíteni a minket körülvevő objektív valóságba. De mivel színük, anyaguk van, képpé formálódnak. Amikor a galériák falára kerülnek, képzelet szülte nem létező valóság formájában élik tovább életüket.

Wertvolle Gedanken

Munkásságodat  2007-ben A transzavantgard transzavantgárdja címmel az Orpheusz Kiadó gondozásában megjelent könyvben Fábián László méltatja. Mi az a transzavantgard, és milyen szerepet játszik az életedben?

A hozzáértő azt mondaná, a transzavantgard művészetét nagyon nehéz jellemezni. Talán azért, mert gyakran homlokegyenest ellentmondó alkotói törekvések is beletartoznak. Az említett könyv a szerző dilemmájával kezdődik. Milyen besorolásba kerüljenek a nálam kimutatható ellentétes alkotói fázisok. „Itt van valaki - írja -, aki zenei téren ért el sikereket, jelentős újságoknak fotográfusként dolgozott, elismerték, mint grafikus, festményei több múzeumban, galériában láthatóak. Aki azt hiszi, ezt még nem lehet fokozni? Újabban a színházzal kokettál: felolvasó színházi darabjait sorra bemutatják Szombathelyen."

Ha valakinek mindez felkeltette az érdeklődését, annak a könyv elolvasását ajánlom.

Mit jelent számodra a szabadság?

Gondolom, nem meglepő, ha elsőre azt mondom, az alkotás szabadsága számomra éltető erő. Éltem is vele. Munka közben (bármelyik műfajhoz tartozott, amit épp műveltem) sosem gondoltam másra: „szabad akaratából teszi". Manapság már azt is a szabadság érzésével azonosítom, amikor kiléphetek a kertbe, és beleszippantok a tiszta levegőbe. Még valami. A kiállítás megnyitón Szabó Tibor András egy olyan Nietzsche verset (Misztrálhoz) mond majd el nekünk, ami lényegében éppen a szabadság fogalmát írja körül. Ennek részletezése helyett a vers utolsó két szakasza:

„Űzzük az ég-beborítót,
föld-homályt, felleg-taszítót,
legyen a menny tiszta fenn!
Zúgjunk... minden szabad lelkek
lelke, üdvöm temelletted
zúg viharként lelkesen. -
 
S hogy őrizd örök emlékét
ily üdvnek, vedd örökségét,
íme koszorút viszel.
Vidd messzebbre, magasabbra,
égi létrán fölrohanva,
akaszd - csillagokra fel."

Hogyan jellemeznéd ezt a kiállítást?

Szép lesz. Ahhoz, hogy a képek jó helyre kerüljenek, a néző megfelelően tudja érzékelni a festményeket, a galéria lehetőségei optimálisak. A rendezők tudják, a festmény a bemutatás élményében kel életre.

Kiknek ajánlod a kiállítást?

Hát, ez most nem várt kérdés. Eddig a könyveimet, de kiállítást is feleségemnek ajánlottam. Ezúttal köszönetem jeléül is két Gábornak: Einspach Gábornak és Pados Gábornak.

Undelicatesse Denker (Ízléstelen gondolkodó), 2023, akril, vászon, 110 x 140 cm

TÁNCOLÓ CSILLAGOK

KÉPEK A KÁOSZRÓL NIETZSCHE KEDVÉRE SZÍNEZVE

SZILÁRDI BÉLA KIÁLLÍTÁSA

Irokéz Galéria, Szombathely, 2023. szeptember 2. - 2023. szeptember 14.

megnyitó: 2023. szeptember 1. (péntek) 18.00

helyszín: Irokéz Galéria, Szombathely, Rákóczi F. u. 12. ((Szombathelyi Képtár, bejárat a Rákóczi F. utca felőli vaskapun)

megnyitja: Pusztay János professor emeritus

közreműködik: Szabó Tibor András színművész (Friedrich Nietzsche: A misztrálhoz)

megtekinthető: 2023. szeptember 2-től szeptember 14-ig - kedd-péntek: 14.00-17.00, szombat: 10.00-15.00 (vasárnap, hétfő: szünnap)

Szilárdi Béla (1940) zenész, festő-, grafikus- és fotóművész. Ha egyetlen szóval akarjuk leírni művészetét, akkor az eklektika a megfelelő kifejezés. Az eklektika Szilárdi festészetében egyfajta ambivalenciából eredeztethető: egyszerre létezik benne a nagy szintézis vágya és annak belátása, hogy ez a szintézis lehetetlen. Karakterénél fogva erősen kötődik az ábrázolás ideájához, azonban elméleti, filozófiai hajlandóságai a gondolkodás elvontsága felé vezetik, tárgyiasság és absztrakció nyomul szüntelenül egymás mellé a képtérben. Ugyanakkor szerkesztésének konstruktív logikája megint inkább az elvontság felé vonzza. Az ellentétek kiegyensúlyozására való törekvése jelzi az eklektikát, ebből épít Szilárdi Béla markánsan egyéni stílust.

Feltűnőek a képeken az erőteljes, gyakran telített színfoltok között tárgyakra, figurákra emlékeztető, csak látszólag elsikkadó momentumok. Kompozíciós szempontból nyomatékos hangsúlyt kapnak direkt feketéjükkel a rendre fölbukkanó, irányultságot jelző vonalak, olykor kimondottan rácsok, hangsúlyos csomópontjaikkal. A hibátlanul kezelt szín- és tónuskavalkád ekként rendeződik szerkezetbe, hogy a látszólag laza és szabad, de mindig pontos és feszes kompozíció könnyedén kirajzolja racionális valóját, ezzel is jelezve a festő tudatosságát, mesterségének biztos uralását.

Szilárdi összművészetet gyakorol, amely különleges termékenységre is serkenti és egyben szabad pályát biztosít a műfajok csapongásának. Folyamatosan kereteket bont, szabadon mozog a festészetben, hol figurálisan, hol színkavalkádban. Vehemencia és strukturálási kötelezettség jellemzi kis és nagy formátumban festett munkáit. Szerkesztettség nem nyomul az előtérbe, de mégis kordában tartja a burjánzó igényt, színkavalkádot teremteni, aminek a kisugárzása rendkívül pozitív. Talán optimista is, de nem kér konklúziót ez a fajta műfaj.

A kiállítás anyagát képező sorozata Nietzschéhez készült, az egyes képek címei „kivonatok" a német filozófustól származó idézetekből. Nagyon izgalmas, ahogy a festő ezt a figurát a képekben megfogja. Szilárdi Béla témáihoz választja stílusát. A szabadság természetrajza, megengedi magának, hogy a képi fogalmazvány vigye a prímet és ne alkotója kerüljön az előtérbe. Azaz nem törekszik arra az egységes kézjegyre, ami a személyes jegyet megadja, de sajátos kötelezvényként a legtöbb alkotónak gátat is szab egyben. Figurativitás és expresszív absztrakt kompozíciók a tematikától függően jönnek létre. Élettel teli munkák, hibátlan szerkezetek, sugárzik belőlük az alkotás öröme és tisztelete az alkotónak a megformálandó anyaggal szemben.

Szilárdi Béla 1940. november 12-én született Budapesten. 1963-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében tuba-szolfézs szakon tanári diplomát szerez. 1970-ig több szimfonikus és popzenekar tagja. A vezetése alatt működő Pannónia zenekar számtalan rádiófelvételén mint zeneszerző szerepel. 1970-ben több lapnak és az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének fotósa. 1971-től Németországban dolgozik fotósként a Saarbrücker Zeitung-nak. Egyidejűleg zenetanár és a Thomas Morus templom orgonistája, kórusvezetője 1976-ig. Ezután Münchenben folytatja a fotózást (Süddeutsche Zeitung, Münchener Mosaik, Quick). 1980-tól saját stúdiójában, mint alkalmazott grafikus képeslapokat, csomagolópapírt tervez tizenkét kiadónak, papírgyárnak. 1985-től festőművészként önálló kiállításai voltak Münchenben, Augsburgban, Saarbrückenben, Kaiserslauternben, Wunsiedelben, Offenbachban, Bécsben, Budapesten, Körmenden, Szentgotthárdon, Sárváron és Szombathelyen. 1985-ben a Bajor Művészeti Szövetség (BBK), majd 1987-től a Magyar Képzőművészek Szövetsége is felveszi tagjai sorába. 1990-ben Computer Designer (CGD) eredményes szakvizsgát tesz Münchenben. 1993-ban a Vas megyei kis faluban, Gutaházán műtermet alakít ki.           Munkásságát 2007-ben A transzavantgard transzavantgárdja címmel az Orpheusz Kiadó gondozásában megjelent könyvben Fábián László méltatja. 2008-ban a Hanga Kiadó gondozásában megjelent könyvben róla szóló kritikák, saját írások olvashatók Köztes világok. Reflexiók egy életműhöz címmel. Művei több közgyűjteményben is szerepelnek, így az Augsburgi Városi Múzeumban vagy a Szombathelyi Képtárban.

(A szöveg Fábián László és Fabényi Júlia írásaiból tartalmaz szemelvényeket.)

A kiállítás kurátora: Einspach Gábor

Támogatók: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Savaria Múzeum, Szombathelyi Képtár, Einspach Fine Art & Photography, acb Galéria, Rábatöttös Község Önkormányzata, Artistix