Átadták a Szent Erzsébet Szociális Központot - Jó ütemben haladnak a kőszegi egyházi épületek felújításai
Képgaléria megtekintése2023.09.29. - 04:00 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'
6,1 milliárd forintos kormányzati támogatással egyházi épületek újulnak meg Kőszegen. Szeptember 28-án ezek közül egyet, az egykori „Szegényház” átalakításával létrejött Szent Erzsébet Szociális Központot át is adták.
Elsőként a Kálvária-templomot tekintették meg, ahol az 1940-es évek végén keletkezett tűz után végeztek utoljára helyreállítási, felújítási munkálatokat. Az épület külsejét az 1970-es években tették rendbe. A teljes épületbelső, a teljes homlokzat és udvar, a támfal, a támfal feletti és közvetlenül előtte lévő terület felújításával nyeri vissza régi szépségét az épület és környezete. Az épület berendezései és szobrai restaurátorok munkája nyomán újulnak meg. A nemrég előkerült remetelak falfestés-restaurálása folyik.
A Verbita Rendház felújításának első ütemében - többek között - sor került a tetőzet felújítására, a padlástér szigetelésére, külső homlokzat javítására. A belső munkálatok során felújították az alagsori és földszinti vizesblokkokat, ahol akadálymentes vécéket is kialakítottak, emellett a manzárd szintjén felújították és korszerűsítették a szobákat, vizesblokkokat, valamint az új felszálló vezetékek kiépítésre kerültek. Fernandes Loyd verbita atya kalauzolta a vendégeket a rendházban és beszélt a rendház hasznosításával kapcsolatos jövőbeli tervekről.
A temetői Szent Vér-kápolna külső és belső felújítása, a vízelvezetési munkákkal együtt befejeződött, ahogy egyes berendezések és szobrok restaurálása is. Itt is súlyos statikai károkat korrigáltak: a templom boltozata süllyedt meg, a déli fal elmozdulása miatt.
A Jézus Szíve-templommal kapcsolatban a toronyfelújítás kapott nagy visszhangot az elmúlt időszakban. Erről kisfilm is készült, amelyben szakértők magyarázzák el a torony elmozdulásának okát, valamint azt, hogy a helyreállítás - a torony visszaemelése vízszintes helyzetben - mit is jelent. A Jézus Szíve-templom évtizedek óta beázott. Emiatt nagyon súlyosan károsodott a tetőszerkezet, a torony meg is dőlt, a műkőből készült falburkolati elemek tönkrementek és veszélyessé váltak. A toronyfelújításról készült kisfilm elérhető:
Így zajlik a kőszegi Jézus Szíve-templom toronysisakjának javítása (videóval)
2023.09.04. - 18:00 | vaskarika.hu
Mint ismert kormányzati támogatással, 6,1 milliárd forint összegből számos kőszegi egyházi épület újul meg. Ezek egyike a Jézus Szíve-templom. Az épület évtizedek óta beázott, emiatt súlyosan károsodott a tetőszerkezet, a homlokzati torony sisakja meg is dőlt. Ez utóbbi probléma javításán dolgoznak a szakemberek már hónapok óta. Egy nagy lépést már sikerült megtenniük: megemelték a toronysisakot, így hozzáférnek az elmúlt évtizedekben megrongálódott faelemekhez. Lehetővé válik így javításuk, cseréjük.
A Szent Jakab és Szent Imre templomokban régészeti feltárásokat is folytattak a szakemberek, amik segítségével Kőszeg város múltjának eddig kevéssé ismert részleteiről is információkat szerezhettek. Jelenleg már a belső helyreállítási munkák zajlanak, köztük a fa oltárok és szobrok restaurálási munkálatai. A felújítás részét képezi az épületek külső megújítása is.
Ami pedig már elkészült, az az egykori "Szegény-ház" külső-belső felújítása, új funkciójának megfelelő átalakítása befejeződött. Azt a kőszegi kutatásokból tudjuk, hogy az itt állt eredeti épületet évszázadokkal korábban elbontották, és annak helyére húzták fel a jelenlegit. Amit biztosan tudni, hogy a barokk korban már állt. Ispotályként (kórház) funkcionált, a kapubehajtó egyik oldalán a férfiakat, a másik felén a nőket látták el. A kápolna részt később alakították ki, és akkor falazták elé a most az út szélén álló harangtornyot. Az épület mellett az udvar parkosítása is megtörtént. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász a megyében több helyen működtet már megváltozott munkaképességűek számára nappali foglalkoztatókat, ilyen lesz az egykori kőszegi szegényházból is, vagy ahogy mától hívják: Szent Erzsébet Szociális Központ. A bejárás egyben apropót is jelentett az épület átadására.
Tuczainé Régvári Marietta karitász igazgató elmondta: a kőszegi intézményben 80 fő ellátására van lehetőség. Közülük 40-en Kőszegről és a környező 15 településről mindennap bejárnak majd. A másik 40 fő közösségi ellátásban részesül: a karitász munkatársai látogatnak majd ki az emberekhez és segítenek nekik felkészülni - mentálisan és egészségileg-, hogy ők is bejárjanak majd a Szociális Központba.
Dr. Székely János megyéspüspök köszöntőjében kiemelte: Kőszeg a magyarság történelmében kiemelt helyen szerepel. A Jézus Szíve-templom állapota miatt fordultak segítségért a kormányhoz, amely több egyházi épület felújítását is támogatta. Ami itt történt Kőszegen az nem csak a vallási közösségek életét segíti, hanem minden kőszegit büszkévé tesz és az idelátogatók is ámulattal tekintenek majd a városi épületekre. És segítik a város és a környék szegényeit, akik betegség, időskor miatt erre a segítségre rászorulnak. A kereszténységből élet fakad: ha a hitünk igazi, akkor átjárja a kultúrát, tudományt, megjelenik a városokban, alakítja a családok életet és fakadnak belőle jótettek, mondta Székely János.
Ágh Péter országgyűlési képviselő beszédben felidézte azt az Orbán Viktor miniszterelnökkel lezajlott találkozóját, amelyen a kormányfő támogatásáról biztosította a kőszegi egyházi épületek felújításának a tervét, ahogy más fontos kőszegi fejlesztésekét is. Ennek eredményét pedig már látni is a városban: utak újultak meg, parkolókat alakítottak ki. Emellett új temetőt alakítanak ki és a mentőállomás építése is megkezdődhet. Ágh Péter hangsúlyozta: Kőszeg értékekkel teli város, sok még a teendő az értékek megmentése érdekében. Őrizzük meg a szövetségünket, amellyel nagy dolgokat tudtunk eddig is elérni és a jövőben is így lesz, mondta az országgyűlési képviselő.
Soltész Miklós államtitkár beszédében hangsúlyozta: a kőszegi fejlesztések nem csak az egyház, hanem a város, a nemzet fejlődését és értékeinek bemutatását is szolgálják. Hatalmas változás történt a városban az elmúlt években, és ez a változás olyan szintű ami kevés városnál jelenik meg ilyen mértékben. Soltész Miklós fontosnak nevezte az egyház és az állam együttműködését, jelezve, hogy az érkező kéréseket a megfelelő szinten és lehetőségek figyelembe vételével igyekeznek a jövőben is támogatni. Sokan támadják az egyházi beruházásokat, de el kell mondani, hogy egy-egy ilyen beruházás erősíti, szépíti a közösséget ahol élünk, a várost, munkát kapnak építészek, kivitelezők. Fontos, hogy a támogatásokkal az egyház hitéleti, karitatív tevékenységét is tudjuk támogatni, mondta az államtitkár.
Egy olyan világban élünk amelyben hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy mennyire szerencsések vagyunk, mondta Vámos Zoltán főispán. És ez ránk, vasi emberekre fokozottan is igaz. Olyan helyen élünk, ahol az Alpokalja, a Kemeneshát, a Vasi Hegyhát tájai, erdei, ízei, illatai elkísérik egész életünkre. Ezeket a természeti kincseket tökéletesen kiegészíti az a sok évszázados építészeti örökség, ami szintén itt él velünk, és a kulturális identitásunk része. Ebből az építészeti örökségből kiemelkedik Kőszeg, amely igazi ékszerdoboza nem csak a vármegyének, hanem az egész Kárpát-medencének. Vámos Zoltán kiemelte: fontos feladat, hogy a megújult épületeket élettel, énekkel, lélekkel megtöltsék, hogy azok még sokáig betöltsék azokat a funkciókat, amiket a korábbi évszázadokban is elláttak.
Básthy Béla polgármester beszédében kiemelte: a kőszegeiknek volt egy nehéz évszázaduk és most álomszerűen élik meg az utat ebből kifelé. Felidézte a város nehéz történelmét, a 18. századot, amikor a megújításra kerülő épületek egy része épült: pl. a Kálvária-templom, a Szegényház, a temetői kápolna. Ha keressük az okát, hogy annyi nehézség ellenére miért volt ez az időszak mégis aranykora a városnak, akkor azt mondhatjuk: azért, mert akik lakták, hittek a városukban, hittek a Gondviselésben, hitték, hogy nem céltalanul, nem egy emberöltőnyi céllal vannak itt a Földön, hanem sokkal nagyobb távlatban, horizonton van célja életüknek.
Azoknak a felújításoknak, amik most megtörténnek, ezeknek is ezt kellene üzenniük: higgyünk saját sorsunkban, higgyünk abban, aki ezt a sorsot nekünk adta és higgyük, hogy annyit érünk, mint az előttünk járók. A polgármester hangsúlyozta: az épületeknek nem elég anyagukban megújulniuk, hanem közösségükben is, és fontos, hogy újra gazdájuk legyen.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás