A Karneválszínház idei közönsége - a helytörténet iránt fogékonyak számára igazi csemegének számító darabban, Fábián Péter Asszonyfarsangjában - a szombathelyi és vasi múltra, sőt a Karnevál történetére való számtalan nyilvánvaló utalás, „rájátszás" mellett felfigyelhetett a fikciós főhős nevére is: Ferusz György... Azaz F. György - a levéltáros: kortárs szombathelyiként-vasiként nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a névadás nem csupán a véletlen műve, mintha a színlapon egyfajta tanácsadói szerepben feltüntetettek közül Feiszt György a karakterek névadásához is ihletet adott volna a drámaírónak. Ahogy persze ugyanez a gesztus sokunkban idézi meg Gál Ferusz József emlékét is, aki színházi, közművelődési szakemberként szintén évtizedekig volt meghatározó figura a város kulturális életében.

Feiszt György: Volt egy találkozásom Fábián Péterrel, amikor is a kölcsönös bemutatkozás után azt kérte tőlem: meséljek érdekes történeteket Szombathely múltjából. Habár én mindig elmondom, hogy valójában „gyütt-ment" vagyok, hiszen Budapesten születtem és csak 1965 óta élek Vas megyében, de a több évtizedes levéltárosi múltam nem múlt el nyomtalanul, meglehetősen jól ismerem a vármegye és a város történetét is, és jó néhány, akár több évszázaddal ezelőtti történelmi epizód eredeti dokumentumai is voltak a kezemben.

Az idei Karneválszínház - a város múltjának részeként - magáról a Karneválról is szólt.

F. Gy.: Az évről évre aktuálissá váló Karneválnak is van már egy saját története, ezek közül elsőként azt emelném ki, hogy miután a rendszerváltást követően húsz esztendeig városi képviselő voltam, számtalanszor tapasztaltam a legkülönbözőbb helyi rendezvényeken, hogy - azok eredeti témájától függetlenül - mindannyiszor felmerült a kérdés: „Miért nem indul újra a Karnevál?"... Hiszen ahogy ma is látjuk: a Karnevál tízezrek számára jelent személyes élményt, sőt Szombathelyen sok ezren élnek, akik a hatvanas években - akár gyerekfejjel - személyes résztvevői, szereplői, valamelyik korszaknak a megjelenítői voltak a karneváli rendezvényeken. Azóta erről igen sok kiállítás, visszaemlékezés, sőt a fennmaradt felvételekből film is született. Így bárki utánanézhet, hogy az elsőként 1961-ben - akkor még Savaria Napok néven - induló rendezvénysorozat, amelyen jó néhány színházi előadás, koncert, később aztán jelmezes felvonulás is zajlott, a hatvanas évek végére országos eseménnyé vált elsősorban a televíziós közvetítésnek köszönhetően. Országos hírességek, Sinkovits Imre, Gombos Kati is szerepeltek, a dramaturgiát pedig profi rendezőkkel készíttették el, ugyanakkor helyben tevékenyen, alkotóként, hozzáértő szakemberként Gál Ferusz József, a Sportház igazgatója, vagy az olyan intézményvezetők, mint Horváth Ferenc, a Levéltár akkori igazgatója vettek részt a forgatókönyvek összeállításában.

Fábián Péter darabja és rendezése talán a régiek előtti tisztelgésnek is tekinthető. Az említett sztorigyűjtés után azonban a szerző az ötleteket adó Feiszt György számára is hagyott meglepetéseket a bemutatóig...

F. Gy.: Valóban: a premiert követően ismerősök hívtak azt kérdezve, tudok-e róla, milyen névre hallgat a darab főhőse - így erről az „áthallásról" először tőlük értesültem, ugyanis nekem az egyik, néhány nappal későbbi előadásra szólt a jegyem. Nem tagadom, kellemes meglepetésként éltem meg - az ilyen epizódok, közreműködések eszébe juttatják az embernek: ezekért érdemes volt megszületni!

Visszatérve a színdarabra és az abban megjelenített helytörténeti epizódokra: a szerző hármat dolgozott fel azokból a történetekből, amelyeket éppen Feiszt György révén ismerhettünk meg például a Mesélő házak című kötetből vagy éppen annak könyvbemutatója alkalmával. A könyv megjelenése után azonban az egyik, a karneválszínházban is megjelenített história kapcsán most egy új fejleményről értesülhetünk: ez a Szabadság-szobor modelljének történetéhez kapcsolódik. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy „első közlésként" kerülhet itt az olvasók elé az a fotó, amely a modell leányáról készült a nyáron, a Balatonnál, a keszthelyi mólón.

F. Gy.: Éva a sétányon ülő arcképfestő, és akként „reklámozza" magát, hogy „anyámról mintázták a Szabadság-szobrot". Felnagyította és kitette a korabeli újságcikket, és ha valaki leül vele szemben, az illetőről grafikát vagy festményt készít aszerint, hogy ki mennyit szán erre a célra. Számomra is meglepetés volt a találkozás, amelyre egy ottani ismerősöm révén került sor - ahogy annak idején a történet „genezisének" felfedezése is meglepetésként hatott. Jó pár évvel ezelőtt egy temetés miatt jártam Sopronban, ahol egy sír obeliszkjén ezt olvashattam: „Itt nyugszik a viszáki születésű Gaál Erzsébet, a budapesti Szabadság-szobor modellje"... A Mesélő házak című könyvnek, illetve cikksorozatnak az volt a koncepciója, célja, hogy Vas vármegye minden településéről jelenjen meg legalább egy írás, amely helyi érdekességet dolgoz fel. Tudjuk, hogy a kétszáztizenhat vasi település között huszonöt olyat találunk, ahol száznál is kevesebben laknak - Viszák az egyik ilyen alig hatvan lakossal. Így aztán - egy életem, egy halálom - elutaztam Viszákra, besétáltam az italboltba és megkérdeztem, tudják-e, hol lakott itt Gaál Erzsébet, illetve hol született. Habár először szinte őrültnek néztek, de aztán útbaigazítást kaptam és egy idős emberhez irányítottak, aki egy mára repkénnyel befuttatott házat mutatott azzal, hogy egykor abban éltek Gaálék, és az ő tudomása szerint Erzsébet is ott született. A történet maga arról szól, hogy Gaál Erzsébet 1945-ben Budapesten álldogált egy villamosmegállóban - ez az, ami megjelenik a karneválszínházi darabban is --, és odalépett hozzá Kisfaludi Stróbl Zsigmond, majd elmondta, hogy éppen ilyen királynői testtartású nőt keres már hetek óta, akire szüksége lenne, hogy a szobor ábrázolása közben modellt álljon. Erzsébet aztán elmondta, hogy ő gyanútlanul elvállalta a feladatot, majd utána két hétig kellett egy ventilátor előtt állnia. Ezt a szituációt vagy annak egyes epizódjait dolgozza fel a karneválszínházi darab egyik része, azaz hogyan is lesz Gaál Erzsébetből a Szabadság-szobor modellje. Végül, az avatáskor azonban a modell csak a nézők közt foglalhatott helyet: elmondta, hogy meghívót sem kapott, csupán magánemberként vehetett részt. Viszont megismerkedhetett Vorosilov marsallal, aki Kisfaludi Stróbl Zsigmondot többször felkereste. Ugyanakkor él egy városilegenda-szerű változat is: sokan mondják, hogy vannak, akik ma is azt mesélik: eredetileg a Szabadság-szobor Horthy István emlékére készült volna. Valójában a művészettörténeti kutatás kimutatta, hogy erről szó sincs. Horthy István három évvel korábban halt meg egy repülőgép-balesetben. Kisfaludi Stróbl valóban mintázott egy férfialakot, aki tündérként éppen repülne fel a földről, és az egyik lába még a földgömbön támaszkodik. Ez a szobor Horthy István halála után készült el, Siófokon állították fel, és annyira megtetszett Vorosilovnak, hogy ennek a gipszmakettjét magával vitte Moszkvába - állítólag egy múzeumban ma is megtekinthető, a szobrot magát újra megcsinálták és a rendszerváltás után Siófokon újra felállították. Ezek valahogy így kapcsolódnak össze: Vorosilov, a Szabadság-szobor és a Horthy-emlékmű, de a Gellért-hegyi Szabadság-szobor sosem volt Horthy István emlékműve - ez éppen olyan, ahogy az a legendákkal lenni szokott.

Hasonló legenda él a hatvanas évekbeli Karneválok megszűnéséről is, amint arról a nyilvánosságban már több helyen is jelentek meg információk - magam is publikáltam már erről. Az akkori Karnevál megszűnése anyagi okokra vezethető vissza - ez egyértelmű. A rendezéshez szükséges kellékek készítésével megbízott vállalatokat bosszantotta, hogy nekik évről évre többmilliós kiadásaik vannak olyan célokra, amelyek nincsenek összefüggésben a saját alaptevékenységeikkel, és ez ellen ahogy tudtak - amint az egy diktatórikus rendszer keretei között lehetséges volt - tiltakoztak. A legenda szerint amikor már tizenhárom színből állt a karneváli felvonulás és a II. világháború is része volt, ehhez a német megszálló hadsereg megjelenítésére is szükség volt: SS-egyenruhába öltözött fiatalok várakoztak, hogy sorra kerüljenek olyan augusztusi hőségben, mint amilyet az idei Karneválon is tapasztalhattunk. Ezek az egyenruhás legények bementek a kocsmába, ahol sört fogyasztottak. Közben megjelent a megyei rendőrfőkapitány is és felháborodott: „Egy szocialista vendéglátóipari egységben SS-egyenruhások dorbézolnak!" Aztán ő a dolgot szóvá is tette. Ezt ma már úgy mesélik - én legalábbis olyan változatban is hallottam ezt a történetet -, hogy „az SS-egyenruhások kipofozták a kocsmából az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg katonáit", így a szovjet nagykövetség tiltakozott a Karnevál ellen. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a közreműködő vállalatok sokallották a rájuk háruló költségeket: körülbelül egymillió forintról volt szó, ami akkor csillagászati összegnek számított. Az elkészült kellékeket persze tárolni is kellett - habár a részösszegeket sosem adta össze senki, azonban akiknek ezeket a költségeket állni kellett, azok - finoman szólva - nem voltak lelkesek tőle. Volt ugyanakkor még egy dolog, amely kétségtelenül nevezhető országos botránynak. 1965 tavaszán a kozmosz meghódításáért folytatott versenyről szóltak a hírek, ekkor került sor az első űrsétára is, ezt egy Leonov nevű szovjet űrhajós hajtotta végre. Ő később nagyszabású körutat tett a szocialista tábor országaiban, eljutott a magyar fővárosba, sőt Szombathelyen is járt, egy nyitott autóban végigvitték a városon, miközben az erre kivezényelt emberek integettek neki. Ezt - mint jelenetet - beleszőtték a karneváli programba is, ahol az űrhajóst megjelenítő színész alakítása olyan élethűre sikerült, hogy azt egy Molnár Margit nevű tévériporternő valós történésként közvetítette. Ebből botrány kerekedett, hiszen maga Leonov akkor már fél éve hazautazott - így 1965 augusztusában Szombathelyen sem lehetett -, mégis ma is vannak olyanok, akik úgy tudják, hogy az űrhajós részt vett a Karneválon, hiszen látták a tévében, egy egész ország lehetett a tanúja! A botrány következtében letiltották a Karnevált a tévében, soha többé nem történt közvetítés, ez egyfajta népszerűségvesztést is jelentett. A dolog tehát több elemből áll - én megtaláltam a korabeli dokumentumot, amely szerint a megyei pártbizottság határozata értelmében a továbbiakban háromévente kellene legyen Karnevál, de aztán erről megfeledkeztek, így a rendszerváltásig többé nem rendezték meg.

És hogy milyen szerepekben volt még jelen Feiszt György az idei Karneválon? Hamarosan kiderül: olvassa továbbra is a Vaskarika oldalait!