Petőfi Erdélyben – Apai tiltás ellenére házasodott a költő
2023.10.18. - 13:30 | vaskarika.hu
Vándorszínészet, házasság, család, barátság, katonaság – Petőfi Sándort életének sorsdöntő pillanatai Erdélyhez kötik. A költő születésének 200. évfordulója alkalmából készült „Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én!” – Petőfi Erdélyben című műsor elsőként dolgozza fel az Erdélyben töltött összesen csaknem egy évének meghatározó eseményeit, köztük regénybe illő szerelmi történetét. A dokumentumfilmet a Duna mutatja be október 21-én.
Petőfi Sándor életének 26 évéből összesen egy esztendőt töltött Erdélyben. A vátesz költő koptatta utcákon kalauzolja végig az ismeretterjesztő műsor a Duna nézőit október 21-én. A dokumentumfilm feleleveníti többek között, ahogyan 1846. szeptember 8-án 17 és 18 óra között, Nagykárolyban egy ablakból megpillantotta későbbi hitvesét, Szendrey Júliát, majd az első találkozásuk és kapcsolatuk alakulásának részleibe is bepillantást enged. Viharos, romantikus jegyességük - az apai tiltás és a gyötrelmes vívódás ellenére, valamint a korszellemmel dacolva - szerelmi házasságban teljesedett ki. Érdekességek derülnek ki esküvőjükről, úgymint az örömapa távolmaradása és annak oka, valamint hogy mit rejt az eredeti anyakönyvi okirat. A film felidézi a 200 éve született forradalmár bihardiószegi vándorszínészi sikereit, életre szóló barátsága történetét Arany Jánossal, sorsdöntő találkozását Bem tábornokkal, továbbá napjait katonaként egészen az eltűnése pillanatáig.
Az MTVA megbízásából készült filmben T. Szabó Levente kolozsvári irodalomtörténész ismerteti a költő életében meghatározó 19 erdélyi helyszínt, de megszólalnak helytörténészek, illetve ismert Petőfi-kutatók is, így rajzolódik ki egyénisége, irodalmi nagysága és dióhéjban a teljes életműve. A szabadságharcos erdélyi útjait és kötődését bemutató dokumentumfilm rendezője és forgatókönyvírója Maksay Ágnes. A narrátor a Duna Almárium és Agytorna című műsorának házigazdája, Kautzky Armand.
„Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én!" - Petőfi Erdélyben - október 21-én 15:20-kor a Dunán.
Új hozzászólás