Ünnep volt a javából az Ismerős Arcok arénás koncertje

Képgaléria megtekintése2023.10.24. - 02:00 | Szombathelyi Tamás-Sztamassz - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Ünnep volt a javából az Ismerős Arcok arénás koncertje

Sikerült ez alkalommal egy olyan párosítást találni a szombathelyi rockünnepre, ami egyébként is ritkán fordul elő, ugyanis talán ez volt a második alkalom, amikor az Ismerős Arcok zenekar és az Ossian zenekar együtt játszott. S őket még a Triász nevű formáció koronázta meg az est folyamán.

HIRDETÉS

A születésnap az Ismerős Arcok és az Ossian életében is jelen volt az este, hiszen utóbbi vezetője, Paksi Endre idén tölti be 65.életévét, ez alkalomból az Ismerős Arcok frontembere, Nyerges Attila is köszöntötte őt egy dallal (az Egyetlen című dalukkal). Az Ismerős Arcok tekintetében pedig pont 24 éves a zenekar, akik bő másfél órás koncerttel ajándékoztak meg minket ez alkalomból az Arénában, s a jövő évi 25 éves jubileumra is meginvitálták a szombathelyi közönséget, a 2024. február másodikán tartandó születésnapi koncertjükre, a budapesti Kongresszusi Központba. Ezen a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarral készülnek egy hatalmas ünnepi műsorral. S az Arcok tekintetében is több évszám van jelen, hiszen 20 éves az Ismerős Arcok - Egy a hazánk című zenei album, amivel koncertkörút és új koncertműsor is jár, ebből is kaptunk ízelítőt az est folyamán.

Nagyon hamar eltelt a 24 év, s erre visszatekintve Nyerges Attila a koncert folyamán ismét megemlítette, hogy „itthon vagyunk", hiszen a korai időszakban rengeteget koncertezett a zenekar az ország nyugati szegletében, sőt itt szolgált helyszínül (pontosabban Csepregen) az Országos Ismerős Arcok Tábor is több éven keresztül. Az est során felcsendülő „Ébredés" című daluk talán ennek is szólt.

A műsor a legelső album nyitódalával kezdődött, a „Kapum előtt" című népdalátirattal, majd folytatódott is a „Dologgal", de még felcsendült a műsor folyamán a már régen játszott „Építsünk hidat" is erről a lemezről, s a szintén közönség-énekeltetős „Fellegajtó-nyitogató". Ezek a dalok is sokkal érettebbek lettek az idő során, s profizmussal, szinte újszerűnek hatva adta elő a zenekar, nem beszélve arról, hogy aktuális mondanivalót, sőt, szinte rég eltűnni látszó értékeket képviselnek a nemzetben és összetartozásban gondolkodók számára, de talán „hidat építve" átmenthetők ezek az értékek a múltból a jelenkor és a jövendő számára is.

Nem hiányoztak a műsorból az olyan klasszikusok sem, mint a „Fenyők", amely során a közönség egy kórust alkotva énekelt, az „Egyetlen", a „Barátom" (ez a dal szintén közönség-válaszolgatós énekléssel), Táncos István „Stevie" a fúvós hangszerek és vokálok mellett énekelte a „Szívembe tudlak" című dalt is az „Építsünk hidat" mellett, s a szólógitáros Práder Vilmos is éneklésre fakadt a „Globális felmelegedés" és az „Árnyéknak lenni" dalokkal. Az új számok sem hiányozhattak, az „Utolsó" című új lemezről hallhattuk a címadó dal mellett a „Mindenki Idegen"-t, s a „Nosztalgia" címűt is, amiben régi iskolai szerelmek és régi koncertek képei villantak be a gondolatokban Galambos Nándor basszusgitáros zenei szerzeményére. Ezen kívül mindenkinek volt miről egyénileg is „nosztalgiázni" gondolatban, s ez alatt a dal alatt is az érződött, mintha az a pár 10 év csak pár 10 perc lett volna, de az is lehet, hogy örökké fiatalok maradunk. Mint ahogy a közönség is vegyes volt, a kisgyermekektől a nyugdíjas korúig bezárólag.

Október 23-a alkalmára szólt még „Fegyverek tüzében" és a „Katona sirató", volt „Kerítést bontok" is, de kiemelném a régi dalok közül az „Éberálom" lemezről a „Te Döntesz" című dalt is, amely szintén rég volt a repertoárban, s bizony, ahogy már említettem feljebb az „értékmegőrzés" fontosságát, ünnepeink tiszteletét, ez a dal aktuálisabb, mint valaha.

S nem maradhatott el a mára már önálló életet élő „Nélküled" sem, amely szólhat akárhol, akármilyen nagy tömegben, mindenkor felemelő érzés, de mégis csak a zenekarral együtt énekelve az eredeti, s a legfelemelőbb. Nyerges Attila ahogy kijött a közönséghez a mikrofonállványt elhagyva, szinte forrt a levegő, olyan felemelő energiák szabadultak el egy közös imaként hatva.

Egy biztos, ahogy említettem nosztalgiázást, kerek évszámokat és korosodást, mind feledtetheti ezek tényét az, hogy akkor élünk, amikor ez a nagyszerű zenekar alkot, mert dalaiktól olyan erőt kapunk, amelytől hosszú ideig örök fiatalként pöröghetünk a hétköznapi életben. Köszönet a zenekarokon kívül a szervezőknek és a technikusoknak, mert fényben és hangban is nem mindennapi élménynek lehettünk részesei.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás