Bartók és Beethoven a jubileumi évad ötödik hangversenyén
Képgaléria megtekintése2023.11.15. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'
November 15-én, szerdán Bartók: II. zongoraversenyére és Beethoven: III. „Eroica” szimfóniájára várja közönségét a Savaria Szimfonikus Zenekar. Szólista: Borbély László (zongora), vezényel: Kovács János. A hangverseny kedd délutáni próbáján jártunk.
Gondolatok Bartók II. zongoraversenye és Beethoven III. szimfóniája kapcsán
„Bartók és Szombathely kapcsolata a Csikor Elemér igazgatása alatt 1909-ben elindult zeneiskola-teremtő tevékenysége óta számunkra egyértelmű. Valójában Lendvai Ernőn keresztül, a Nemzetközi Bartók Szemináriumig, a szimfonikus zenekar otthonáig - a Bartók Teremig - ezer szállal kötődünk a XX. század talán legnagyobb zenei zsenijéhez.
Ebben a több mint száz évben voltak hullámhegyek-hullámvölgyek (nemcsak történelmi/társadalmi vonatkozásban), amikor városunk a kulturális „vidékiség" után mindig kiemelkedőt tudott nyújtani a magyar zenei életben! Ilyen korszak kezdődött az 1960-as évek elején a szimfonikus zenekar újjáélesztésével, és ez az időszak az 1974-ben hivatásossá vált együttes hazai és nemzetközi sikereit figyelve elmondhatjuk, a mai napig is tart.
A Petró János vezetésével 1962-ben újjáalakult szimfonikusok rögtön hatalmas feladatokat vállaltak: Mozart Varázsfuvoláját 16 esztendőn keresztül játszották az Iseumban! Ezzel párhuzamosan a koncertrepertoárt is egyre bővítették, jelentős preklasszikus szerzők, a nagy bécsi klasszikusok fokozatosan kerültek a programba. Igazi „hősi korszak" volt! Nagy öröm, hogy ebben az időszakban a hivatásos minősítés megszerzését eredményező fejlődésnek átélője, brácsásként tevékeny résztvevője lehettem.
Amikor az aktuális hangverseny programjában megjelent Beethoven III. Eroica (Hősi) szimfóniája, az jutott eszembe, amit a szerző a cím magyarázataként írt: „Egy nagy ember emlékezetére"! Nekem az elmúlt fél évszázad egy „hősi korszak emlékezete", mely Szombathely zenei életének meghatározó időszaka - élén a szimfonikus zenekar működésével. Így foglalja keretbe nekem (lokálpatriótának) két zseni remekműve (Bartók és Beethoven), amit szülővárosomtól s zenekaromtól kaptam az elmúlt majdnem egy emberöltőben!"
Hajba Ferenc, középiskolai énektanár, a Kanizsai Dorottya Gimnázium egykori igazgatóhelyettese
„Az Ötvenedik Évad"
2023. november 15., szerda
Műsor:
Bartók: II. (G-dúr) zongoraverseny
Beethoven: III. (Esz-dúr) „Eroica" szimfónia, Op. 55
Szólista: Borbély László (zongora)
Vezényel: Kovács János
JEGYIRODAI bérletvásárlás:
Savaria Szimfonikus Zenekar Jegyiroda
9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 3.
Telefon: +36-94/314-472
E-mail: laszlone.andrea@sso.hu;
Nyitvatartás: hétfő-szerda-péntek 9-14-ig, kedd-csütörtök 13:00-17:00
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás