A Dal 2024: Ők az első válogató továbbjutói

2024.02.11. - 13:15 | vaskarika.hu - Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Dal 2024: Ők az első válogató továbbjutói

A szombat esti élő show-ban 10 dal mutatkozott be a Dunán, amelyek közül 5 folytathatja a versenyt. Idén újdonság, hogy 4 továbbjutóról a zsűri és a közönség közösen dönt, míg az ötödik továbbjutóról csak a zsűri. A második válogató jövő szombaton lesz.

HIRDETÉS

Közös produkcióval indult A DAL 2024 első adása. A 40 versenyző Földes László Hobo szerzeményeiből készült dalválogatást adott elő annak tiszteletére, hogy a művész nemrég kapta meg a Petőfi Zenei díj életműdíját.

A műsor két házigazdája a tavalyi évhez hasonlóan Rókusfalvy Lili és Fodor Imre. A zsűriben idén pedig Szandi, Ferenczi György, Egri Péter és Németh Alajos Lojzi foglal helyet.

„Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a végén, mert mindenki a maximumot adta és ez annyira megható, hogy az ember küzdenek azért, hogy az első helyre kerüljenek, Sajnos csak egy kerül majd az első helyre, de most ennek az ötnek nagyon örülünk, mert azt hiszem, hogy megérdemelten került ide ez az öt" - Németh Alajos zeneszerző.

A négy válogatóban tíz-tíz versenydal mutatkozik be, amelyekből adásonként öt jut tovább az elődöntőbe. Újdonság azonban, hogy a produkciókat az élő show alatt SMS-ben pontozhatják a nézők, akik a zsűrivel közösen döntenek a négy továbbjutóról, míg az ötödikről kizárólag a zsűri határoz.

Elsőként, 48 ponttal, Kocsis Tibor - Egy életen át című produkciójával jutott tovább, aki már nem először állt a Dal színpadán.


Ott lesz az elődöntőben az EVERFLASH, így a banda crossover feldolgozásban is előadhatja a mesterséges intelligencia hatása a mindennapokra ihletésű Nyisd ki a szemed! dalukat. A Sugarloaf Nászinduló című száma szintén a nézők szavazatai alapján jutott az elődöntőbe. Csakúgy, mint a Magidom, akik az Esendő halandó dalukkal nyerték el a közönség tetszését. Az ötödik továbbjutóról a zsűri döntött és a Name Project - Nekem című dala került az elődöntőbe.

„Ez egy jó pop dal, ami pop-rock dal, aminek jó sztorija van, jó története van és jól tudjuk magunkat érezni bent, kamerák előtt is, ebben a számunkra idegen környezetben. nem egy szimpla színpadon, úgyhogy adta magát, hogy ez a dal legyen a választott dal" - Illés Zoltán, a Name Project énekese.

A Dal második válogatója jövő szombaton lesz, amikor újabb öt produkció jut majd az elődöntőbe, akik tovább versenyezhetnek az év dala címért.

Kiemelt kép: Rókusfalvy Lili és Fodor Imre mûsorvezetõk (középen) a fellépőkkel a Dal 2024 televíziós show-mûsor első válogatóján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. február 10-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Évi 2024.02.12. - 14:39
A szavazási nyeremények effektjei, amikor szinte kiégették a nézők szemét a reflektorokkal, az érzékenyebbeknek akár epilepsziás rohamot kockáztatva, az a szakma szégyene volt. A rendező nem ellenőrizte?! A rendezésről sütött az amatőrizmus, A részeredményekről a táblázatot egyik alkalommal sem sikerült produkálni. Azért bosszantó, mert a hasonló műsort, a Csináljuk a fesztivált profin megszervezték