A püspöki ünnepi szentmise fényét emelte a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar zenei szolgálata
Képgaléria megtekintése2024.04.01. - 00:30 | Büki László 'Harlequin'

A húsvéti időszakban a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban is adott zenei szolgálatot a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar. Március 31-én vasárnap reggel a püspöki ünnepi szentmise részeként a húsvéti népénekek mellett a mindenekelőtt színpadi művek (balettek, operák, operettek) szerzőjeként ismert francia romantikus zeneszerző, (Clément Philibert) Léo Delibes 'Messe Bréve' című miséjének vegyeskari változata is elhangzott a Savaria Rézfúvós Együttes közreműködésével. Orgonán Lakner-Bognár András orgonaművész, a szombathelyi székesegyház karnagya és zeneigazgatója játszott, a kórust és a zenekari apparátust Lakner-Bognár Nóra és Lakner-Bognár András vezényelte.
Püspök atya köszöntötte a híveket, akik együtt ünnepelnek a kereszténység legnagyobb ünnepén, amikor a jó erősebbnek bizonyul a rossznál, az élet erősebbnek bizonyul a halálnál, mindezt az örömöt a feltámadott adta át nekünk. Beszédében kiemelte: hozzá jöttünk el, az Ő oltára körül gyűltünk össze, ajándékokat hoztunk, magunkat, ami bennünk van, gyarlóságunk, bűnünk, mert Jézusnak szabad ilyen ajándékokat hoznunk.
Majd szentbeszédében Szent Márton egyik álmáról beszélt, amikor egy fényes lénnyel találkozott, aki úgy mutatkozott be, hogy Ő a feltámadt Krisztus. Beszélgetni kezdtek, Márton sokat küzdött a kísértővel, ezért kezdett neki gyanús lenni, és megkérdezte hol vannak a sebei. Ő azt mondta, már nincsenek, begyógyultak. Erre azt mondta Márton: távozz tőlem sátán. Ekkor abba maradt ez a jelenés. Tudta, nem szabad hinni abban, aki azt állítja magáról, hogy ő a Krisztus, de nincsenek rajta sebhelyek. A négy evangélium is azt írja, hogy Krisztus a feltámadás után nehezen felismerhető volt, de a sebhelyei megvoltak, de már nem fájtak. Krisztust annyira agyonkínozták, hogy néhány óra alatt belehalt a sebekbe, kínzásba.
Isten letöröl a szemünkről minden könnyet. Ez nemcsak a mennyben működik, hanem idelenn a földön is. Isten letörli a szemünkről a fájdalom könnyeit. Ha hagyjuk, a Feltámadott már itt a földön és megvigasztal bennünket. Hagyjuk, hogy így tegyen! /Forrás: martinus.hu/
Kapcsolódó írásunk:
Húsvéti misztérium a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskarral
2024.03.30. - 16:30 | Büki László 'Harlequin'

Az idei esztendőben a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar is csatlakozott a tíz esztendős Bach Mindenkinek Fesztivál programsorozatához, melynek célja, hogy Johann Sebastian Bach lélekemelő zenéjét a legszélesebb közönséghez juttassa el. Március 29-én a szombathelyi evangélikus templomban ezen rendezvénysorozat részeként a barokk mester - a protestáns egyházi zene csúcspontjának tekintett - monumentális Máté-passiójának részletein keresztül, a bachi hagyományokat újjáélesztve, az istentisztelet részeként hallgathatta meg a közönség Jézus szenvedéstörténetét.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1921 szavazat
Új hozzászólás