Kolléganőnkkel egy rugóra kattantunk, miszerint ha már mindkét nemet képviseljük, próbáljuk meg mindkét oldalról megfogalmazni azt, amit Palya Bea vasárnap esti élményosztásán tapasztaltunk. Mit mondd a gyengébbik nemnek az üzenet, és mit gondolhatnak a teremtés koronái, ha ilyet látnak vagy hallanak? Lentebb kiderül, legalábbis reméljük. Előtte azonban még rátérnénk egy olyan szempontra, ami középről érkező, tehát kicsit sem női vagy férfi kérdés. A népdalról van szó magáról. Mint azt a dalok közti megnyilvánulásokból nyílvánvalóvá vált, az énekesnő a saját útját járja, minden téren. Tesz arra, hogy ki mit mondd, használja az adottságait a saját belátása szerint. Elárulta, hogy ő nagyon tiszteli a népdalt, illetve a nagymamáját is, mégis ő most fiatal és bohó, ezért úgy használja őket, ahogy jól esik neki. Ezért jól esik nekünk is, hisz a népdal olyan valami, ami belénk van kódolva már születésünkkor. Ma, amikor már szinte alig létezik autentikus környezetében, amikor már csak hagyományőrzők ápolgatják, illetve a világ- és egyéb popzenészek használják hébe-hóba, jön valaki, kiáll egymagában egy várudvar színpadára, és teljesen a ma emberének szóló dolgokról énekel. A népdal a nevében hordozza lényegét, mindenki dala. Csak kevés a mai dalnok, meg a népdal túl őszinte, a többségnek nem vállalható. Mindenki szerepet játszik, elfojtja az érzelmeit, és ha ettől megbetegszik, máris felírják neki a megfelelő gyógyszereket. A vasárnap esti előadást alanyi jogon felírnánk minden embernek, még ha nem is tud magyarul, továbbmegyünk, minden élőlénynek, sőt élettelennek is, ugyanis biztosak vagyunk abban, hogy a sokat látott vár falai régen nem érezték ilyen jól magukat. Hisz meg lettek szólítva, akárcsak minden és mindenki.

Farkasokkal táncoló

Eggyel nehezebb a helyzetünk abból a szempontból, hogy a hímneműek képviseletében csak úgy írhatunk a benyomásainkról, ha nem próbálunk elvonatkoztatni az előadó mérhetetlenül nőies kisugárzásától. Egyáltalán nem is lehet eltekintenünk tőle, hisz maga ez a tény a jelenség alappillére. Szerencsések azok, akiknek ekkora vitalitásuk, kisugárzásuk, és tehetségük van, mint Palya Beának, persze ezek az adottságok kéz a kézben járnak, csak sokan nem tudják használni. Amekkora szerencse azonban, ugyanakkora átok is tud lenni, vagy mindkettő egyszerre, és ez a gyakorlat azt mondják. A férfiak nagy része - legalábbis szerintünk - tart, sőt fél az ennyire szabad szellemű nőktől. A többség távolról csodálja, de a túl ragyogó és túl nagy aurával nem szeretnek beburkolózni. Ha pedig igen, akkor is csak egyszer, hogy elmondhassák, hogy igen ez is megvolt. Persze ahány férfi annyi féle. Mint ahogy ő is énekli az Elérhetetlen férfi címmel. Mi a magunk részéről szem és szájtátva néztük és hallgattuk a hihetetlenül őszinte, humoros, közérthetően cizellált előadás minden pillanatát. Teljesen a hatása alá kerültünk, mint ember, és mint férfi is, hisz mindamellett, hogy énekhangjánál csak a beszéde ámulatba ejtőbb, kisugárzása valami eredendő nemességről, tudásról és egyszerűségről árulkodik, mindamellett gyönyörű is. Természetesen, akiről az emberfia ilyet ír, az már "csúnya" nem lehet, és ebben az esetben meg pláne nem ez a helyzet.

Tíz év körüli kissrácként, akut olvasási kórunk kialakulásakor Rejtő mellett, Karl May vadnyugati regényei jelentették az első tüneteket. Ezek többségében a bátor és nemes Winnetou húga Nso'Csi volt a női főhős. Mivel akkor filmen még nem voltak láthatóak ezek, a képzeletünkben élt képbe voltunk halálosan szerelmesek. A fiatal és gyönyörű apacs hercegnő, maga volt a jóság, a szépség és a bölcsesség, mindig a béke pártján állt, de ha szeretteit kellett védelmezni utolsó erejéig küzdött és rettenthetetlen volt. Minden kissrác, és minden igazi férfi álma, és ha szerencsés a végzete is. A bennünk máig élő kép nagyon sok hasonlóságot mutat mind belső tulajdonságok, mind pedig a külső megjelenés terén Palya Beával. Úgy gondoljuk, ezzel mindent elmondtunk, amit nőiességéről elmondhattunk.

Ami pedig a megénekelt örömöket, fájdalmakat, szerelmet, haragot és mindenféle érzéseket illeti, ismét csak ott tartunk, hogy levonjuk a konzekvenciát, amit már oly sokan előttünk megtettek. Az Isteni színjáték egyik legnagyobb dobása volt, hogy egymásra utalta a kétféle lelket. Nemrégiben a nagyszerű Kukorelly Endrétől hallottuk, hogy egész életében két nagy kérdést igyekezett megfejteni, a létezését és a női lélekét. Az elsőtől talán már nem is áll messze, de ha száz élete lenne, sem jutna a második megfejtésének a közelébe sem. Okosabb tehát elfogadni azt, hogy sem az egyik sem a másik soha nem fogja tudni igazából egymás működési elvét. Az biztos, hogy mindenkinek megvan a duálpárja, a másik fele valahol a világban, és ha hisz ebben, meg is fogja találni előbb vagy utóbb, és az akkor és ott egyértelmű lesz, jobbesetben már az. Persze ott marad a feltett kérdés, hogy mi van akkor édesanyám, ha megtaláljuk. Amiben biztos mindkét nem lelkei azonosak, az az örök kétkedés. A csalódásoktól és a lehetséges veszteségektől való félelem, a kitárulkozás védtelenségének árnyai, és még millió és millió félsz és mersz. Ha tényleg úgy van, ahogy az előadáson kivettük, és a hercegnőnek nincs még meg a hozzárendeltje, akkor se keseredjen, mert olyan, aki őhozzá felérhet, nem potyog minden fáról. A lehengerlésen átesett összes férfitársam nevében is köszönetet mondunk Palya Beának azért, hogy megmutatta nekünk óriási lelkének nem kis részét, ezzel pedig megerősítette abbéli hitünket, hogy nincs semmi hatalmasabb érzet annál, mint amikor egy nő ámulatba ejt bennünk. Amúgy is feltöltve érkezett kis galerink - igaz egy roppant fárasztó hétvége után -, de az a föld felett lebegő mindentudó mosoly és vidámságáradat, amivel távoztunk megfizethetetlen. Férfi szemmel tanulság az is még, hogy nem kell mást tennünk, mint nem félni akkor sem, ha maga Vénusz szól hozzánk, hisz ha már megtette biztosan kíváncsi a véleményünkre, vagy akár még többre is. Az pedig, hogy a mai gyors világban érdemes-e fékezni pár jó szóért vagy akár a megváltásért, az úgyis csak a megérzéseinken múlik, emberek vagyunk, tehát hibázunk, és ha van kinek "elénekelni" aki nem egy pszicho doki, már nem lehetünk nagy bajban. Beának van, rengeteg.

Bea női szemmel

Ha egy könyvet kellene választanom, melynek főhőse leginkább jellemzi őt, azt mondanám, hogy Coelhotól A portobellói boszorkány az. A regény hősnője, Athena, örökösen keresi az élet értelmét, küzd a külső és a belső világgal egyaránt, bár tehetsége kétségkívül egyedülálló. Mint minden emberben, benne is sok személyisége van együtt: a lány, az anya, a papnő, a szerető, és a boszorkány. Beában is keverednek ezek az elemek, bár még az anyaság érzésével egyelőre csak gondolatban játszik, mégis, a lelki felkészülés részeként már megírta a Szülésdalt, mely minden nőnek a javára válhat, ha tudatosan szeretné megélni a gyermekvállalással misztériumát.

A folytonos utazás, a világ több pontjához való kötődés, az úton levés mind fizikálisan, mind pedig lelki síkon választott életforma, a változást magát jelenti a szereplők, és ahogy a dalokból kivehettük Bea számára is. Coelho szerint ˝Ha a változást elfogadjuk, az életet fogadjuk el, és ez független a nemtől." Sokan megkérdezték már tőle: Miért félnek az emberek a változástól? "Ez a félelem, melyet sajnos túl gyakran vélnek „józanságnak" vagy rendszeretetnek, puszta menekülés, illúzió. Vannak, akik szándékosan csapják be magukat, hogy azt hihessék, örökké élni fognak: ezért hajlamosak túl könnyen a megalkuvásra, mondván, majd holnap elérik az álmaikat. Abban kellene megváltozniuk, hogy felfogják: az élet folytonos változás, kihívás." - mondja az író.

Palya Bea bátorsága és szabadsága segít leleplezni, és megismerteti a természettől táplált tudatalatti ösztöneinket, rég elfojtott vágyainkat, meg nem élt nemi szerepeinket, mintegy kiteljesítve bennünk azt a női istenarcot, melyet soha nem is szabadott volna eltemetnünk magunkban. A dalok segítenek tovagurítani életenergiánk csörgedező csermelyéből azokat a köveket, melyeket valójában a bizonytalanság, s a belénk táplált félelmek hordtak oda. Ennek ellenszere a regényben a tánc és a zene volt, azt hiszem ezt a párhuzamot is kipipálhatjuk, hiszen az egész koncert alatt érződött a levegőben a felszabadítás vágya, melynek jutalma egy-egy önfeledt mosoly volt, mely egészen megkönnyebbülten belülről jövően hagyta el az érintettek lelkét és ajkát, mint például Az elérhetetlen férfi című dalban elhangzó ironikus dallamok kapcsán. Az énekesnő azonban nem csak ebben az egy dallamban ragadott ki -aki ismeri őt annak nem meglepő módon-intim részleteket az életéből. Nyíltan beszél érzelmeiről, kudarcairól, szerelmeiről, sőt még családtagjairól is, mert mind az Élet részét képezik.

Az Egyszálének című lemez dalaiból válogatott csokor igazi kincseket rejt, hiszen általuk elmehetünk a „világ közepébe", ha elég bátrak vagyunk talán még a „tónak tiszta tükörébe" is bepillantást nyerhetünk, vagy legalábbis elindulhatunk ezen az úton, amelynek végén talán önmagunkat leljük. A dalok egy része mezőségi népdalok egyvelege, de saját szerzemények is találhatók rajta, melyek élményanyaga nem egyszer éjszaka, álomlátás során gyűlt össze. Az előadásban interaktívan részt vettünk mi is, hol tapssal, hol énekkel emelkedtünk magasabb rezgésszámra.

Palya Bea mindenesetre női szemmel is egy meghökkentően gyönyörű, a szó minden értelmében vett jelenség, kinek titkát mi egyszerű földi halandók is irigy tisztelettel fürkészzük. Találkozása az egyszerű népdalnak a világzenével, a szentnek a profánnal, az egzisztenciálisnak és a mindennapinak a lényünket mozgató Őserővel

A kiadottól eltérően zenészek nélkül érkezett az énekesnő, amit így utólag kicsit sem bánunk, épp ellenkezőleg. Az energia-átadás szerves része volt az a puritán "profizmus", ahogy előadta egy szál magában a dalait, hangszerként használva topogó-táncoló lábait, mellkasát, combját, összedörzsölt tenyerét, és természetesen a közönséget is. Nagyon sok ennyire őszinte, vidáman megfontolt, érett gondolkodású és lelkivilágú emberre lenne szüksége ennek az országnak, is. Minden jóravaló legénynek kívánunk ilyen párt, minden okos menyecskének ilyen barátnőt, lélekgyógyászoknak pedig Palya Bea lemezeket!