Társasutazásunk a kora reggeli órákban kezdődött, mivel az első napon 820 km-t kellett megtennünk. Utastársaink az ország különböző pontjairól érkeztek, Budapestről, Győrből, Keszthelyről, Szombathelyről, Zalaegerszegről. Ahogy az már lenni szokott, az első órákban még álmosan gubbasztottunk, a határ után nem sokkal azonban szinte mindenkit lenyűgözött a táj szépsége. Hegyek, alagutak, folyók, erdős területek váltogatták egymást. Jajcében megálltunk egy fotószünetre, hogy megcsodáljuk a vízesést. Esőben érkeztünk, így nemcsak oldalról, hanem felülről is kaptunk égi áldást. A jajcei vízesésről azt kell tudnunk, hogy a világ 12 legszebb vízesései közé tartozik, a Pliva-tó és a Orbász folyó találkozásánál 30 méter magasról zúdul alá a mélybe. A vízesést Csontváry Kosztka Tivadar is megfestette, a kép jelenleg Pécsen, a Csontváry Múzeumban található. Idegenvezetőnk, Petra hozott nekünk fotót Csontváry festményéről, így össze tudtuk hasonlítani a valóságot azzal, amilyennek a festő látta. A 23 ezer fős Jajce város a Közép-Bosznia Kantonban 379 m tengerszint feletti magasságon található. Neve a Jajca (tojás) szóból ered, mely arra a tojás alakú hegyre utal, amelyen fekszik.

Ezután Szarajevó nevezetességeivel ismerkedtünk meg. A városon jól látszik a történelmi sokszínűség, a belváros hangulatos terein egymást váltják a keleties szűk utcák, mecsetek, jellegzetes kis házak és a monarchia idején épült szecessziós épületek, katolikus templomok. Az óvárosban sétálva olyan érzés kerített hatalmába, mintha a Távol-Keleten járnánk. A városnézésben egy kedves helyi idegenvezető, Anna volt segítségünkre. A város egyik legnagyobb nevezetessége a Gázi Huszrev bég-dzsámi. Az 1531-ben épült dzsámi a legnagyobb és építészetileg is a legértékesebb dzsámi a Balkán-félszigeten, melyet az Oszmán Birodalom főépítésze, a perzsa származású Adžem Esir Ali tervezett klasszikus oszmán stílusban. A dzsámi oldalához illeszkedik egy 45 méter magas minaret is, ahonnan naponta öt alkalommal hívja imára a híveket a müezzin. A mecset belsejében egy falba süllyesztett kis fülke, a mihrab jelzi Mekka irányát, amely felé nézve a muszlimok imádkoznak. Az ottomán mecsetépítészet hagyományai szerint nők és férfiak egy térben imádkoznak, őket csak alacsony fakorlát választja el, így a nők is kényelmesen rálátnak a teljes szakrális térre, az imafülkére és a szószékre.

Szarajevó Bosznia-Hercegovina fővárosa, a Dinári-hegységben, a Miljacka folyó két partján található. Lakosságát elővárosaival együtt 400 ezer főre becsülik. Túlnyomóan bosnyákok, kisebb részben szerbek és horvátok lakják. 1984. február 7. és február 19. között  az akkori jugoszláviai Szarajevóban rendezték meg a téli olimpiai játékokat, melynek ma már csak lepusztult romjai láthatók.

Szarajevó után továbbutaztunk Montenegróba. Hajókirándulás keretében ellátogattunk a Világörökség részét képező Kotori-öbölhöz. Az eső a hajóúton is kitartott, ám ez nem szegte kedvünket,  az előttünk elterülő táj szépségéből nem vont le semmit. Mire partot értünk, a nap is kisütött, így montenegrói idegenvezetőnkkel, Csillával háborítatlanul tudtunk sétálni a névadó Kotor 1000 méternél magasabb hegyekkel körülölelt óvárosában.

Megmásztuk az erődítményszerű városfalakat, melyeket a 15. században, a velencei uralom idején építettek ki. Ez a legépebben megmaradt erődrendszer Földközi-tenger vidékén, a Világörökség részeként tartják nyilván. Ezután a Lovćen-hegységre kapaszkodtunk fel buszunkkal a keskeny hegyi utakon, ahonnét az öböl csupán apró makettnek tűnt a mélyben.

Következő állomásunk az UNESCO listáján is szereplő Durmitor Nemzeti Park volt a Tara folyóval. A sebes sodrású Tara folyó évszázadok alatt alakította ki a medrét, a 78 km hosszú Tara-kanyon Európa leghosszabb kanyonja, mélysége helyenként eléri az 1300 métert is. A Tara hídnál fotószünetet tartottunk, ahonnét szédítő magasságból néztünk le az alattunk eltörpülő Tara folyóra. A vállalkozó kedvűeknek lehetőségük nyílt arra, hogy drótkötélpályán átsuhanjanak a kanyon fölött. A híd utáni tisztáson színes növények kavalkádja fogadott, ám óvatosan kellett közlekednünk, mivel idegenvezetőnk figyelmeztetett a kígyókra, és nem szerettünk volna viperára vagy egyéb csúszómászókra lépni, esetleg medvével találkozni.

Az igazi izgalom a nap második felében kezdődött. Ellátogattunk ugyanis a kősziklába épült Ostrog szerb ortodox kolostorhoz, mely az egyik legnépszerűbb zarándokhely az országban. Ostrogról azt kell tudnunk, hogy Montenegró kellős közepén fekszik egy hegyvidéki területen, Budvától és Kotortól egyaránt 100 kilométerre. A kolostort a hegy oldalába építették 900 méterrel a tengerszint felett. A zarándokok különleges erőt tulajdonítanak a helynek, sokan csodás gyógyulásért vagy problémáik megoldásáért látogatnak ide.

A kolostort egy helyi szerzetes, Vasilije Jovanović alapította a 17. században. Testét, amelyről szintén azt gondolják, hogy csodálatos gyógyító képességgel rendelkezik, az alsó templomban őrzik.

A 900 méteres magasság önmagában nem tűnik soknak, viszont ha figyelembe vesszük, hogy a kolostorhoz vezető út milyen keskeny, és milyen meredek, máris megemelkedik az adrenalin szintünk. Egyébként Montenegróban nemcsak ez a hegyi út ilyen, a többi is legalább ennyire kanyargós és szűk. Két autó nem is fér el egymás mellett, az autóbuszról nem beszélve, ezért az a szokás, hogy az autók tolatással térnek ki a buszok elől, illetve ha két autó találkozik, az tér ki a másik elől vagy tolat, amelyik a könnyebb pozícióban van a közlekedés szempontjából. A hegyi utak akár egy bátorságpróbával is felérnek, a kanyaroknál nem egyszer támadt az az érzésünk, hogy mindjárt lezuhanunk.

A kolostor után Stari Bar következett, melynek óvárosa közel ezeréves múltra tekint vissza. Kellemesen nyárias napsütésben sétáltunk a szűk utcácskákban a felső erődhöz, melyet a második világháborúban börtönnek használták a megszállók Mivel éppen a múzeumok éjszakájára érkeztünk, a kiállítótermekbe is bemehettünk. Az ország legidősebb olajfája is Stari Barban található, több mint 2000 éves, és mára a város jelképévé vált.

S ha már Montenegró, akkor Budva sem maradhatott ki az élménygyűjtésből. A tengerparti üdülőhely igazi kikapcsolódást nyújt a napozás és a tenger szerelmeseinek, az óvárosban pedig a régi épületek, templomok, múzeumok kínálnak látnivalót. Mivel Budva Rómával egy vonalban helyezkedik el, és az időjárás is kegyes volt hozzánk, lesétáltunk a partra, ahol az előszezonhoz képest meglehetősen sokan napoztak, fürödtek. A város igazi üdülőhely arcát mutatja, köves és félköves napernyős-nyugágyas strandok váltják egymást, és élénk éjszakai élet várja mindazokat, akik szeretnek kiruccanni a késő esti órákban.

Aztán elérkezett a pillanat, amikor búcsút kellett vennünk Montenegrótól és Csillától, majd elindultunk Bosznia-Hercegovina felé, hogy megnézzük az ország egy kevésbé ismert városát, Trebinjét.

Trebinje Bosznia-Hercegovina délkeleti szegletében, a Boszniai Szerb Köztársaságban a horvát és a montenegrói határhoz közel található. A kopár, mediterrán jellegű mészkőhegyek közötti medencében fekvő város alig 30 km-re van a tengerparttól, eldugott fekvésének köszönhetően viszont a parti nyüzsgés már nem ér el ide. Az eredeti állapotban megmaradt óváros a Trebišnjica folyó partján áll, melyen egy török időszakban épült kőhíd is átível.

A fallal körülvett belvárosban mecset áll, a környékbeli dombokon pedig ortodox templomok és kolostorok helyezkednek el. Az óvárost platánfák és parkok övezik, mintegy oázisként fogadva az erre járókat.  A város szimbóluma az Arslanagica híd, amely régebbi, mint a mostari Öreg-híd, körülbelül 500 éves.

Trebinje ma is szerb többségű, a köztereken és az utcákon cirill betűs írásmódot használnak, a boltokban és kocsmákban szerb söröket lehet kapni, a közszolgáltatásokat is a Bosznia Szerb Köztársaság intézményei látják el. Bár Trebinje közigazgatásilag Bosznia-Hercegovinához tartozik, a pénzneme a konvertibilis márka, itt más a postai szolgáltató vagy a telefontársaság, mint Szarajevóban vagy Mostarban.

Utunk során megtekintettük a Hercegovacka Gracanica templomot is, mely egy koszovói pravoszláv templom pontos mása. Innét Blagajba utaztunk tovább, ahol felkerestük a misztikus dervisek kolostorát, és megcsodáltuk a Buna-folyó 200 méter magas szikla alól felszínre törő forrását.

Az utolsó napon Mostarba utaztunk, hogy Bosznia-Hercegovina leghíresebb városában és nem hivatalos fővárosában sétáljunk. A Neretva-folyó két partján álló Mostar jelképe az eredetileg a 16. század közepén Nagy Szulejmán szultán megbízására épült Öreg-híd. A folyó felett 24 méter magasan átívelő hidat a dél-szláv háborúban lerombolták, majd a háború után magyar közreműködéssel, a régi módszerekkel építették újjá. A híd nem csupán arra szolgál, hogy a közlekedést biztosítsa a folyó fölött, hanem a „barátság hídja" is, jelképesen összeköti Mostar különböző etnikumú és vallású lakosságát, bosnyákokat, horvátokat, szerbeket, muszlimokat, zsidókat, ortodox keresztényeket.   Az Öreg-híd és az oszmán középkori állapotokat megőrző belváros a Világörökség része.

Montenegróról szóló további képes tudósításaink