A Gyulai Iskola a Nagykőrösi Révay Gyűjteményben
2024.06.24. - 16:40 | vaskarika.hu - Fotók: Garas Kálmán, Révay Janka
A Nagykőrösi Révay Gyűjtemény anyaga magas szintű, kvalitásos művek sorát jegyzi a Gyulai Művésztelep alkotóitól, több mint ötven művet tartalmaz tőlük, amiből a június 20-án a Répce Galériában megnyílt kiállításon nagyjából a fele látható (Balogh Gyula+, Bodor Zoltán, Sáfár Pál, Szabó Éva Mária, Székelyhídi Attila+, Tömpe Emőke, Vancsura Rita). A tárlatot Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg, közreműködött Rabiné Pék Marianna.
A Gyulai Művésztelepet 55 évvel ezelőtt, 1969-ben Tóth Tibor festőművész (1923-2004) hozta létre. Ő figyelte meg, hogy az ember szűkebb-tágabb környezete lenyomata, megfelelője a benne élő embernek, mint egy portré, vagy egy önarckép, vall és feltárja annak énjét, személyiségét és társadalmi helyzetét. Lényegében ezt hagyta örökül és ez vált a Gyulai Művésztelep, a Gyulai Iskola ars poeticájává.
A Gyulai Iskola a korszak realista tendenciáival (szocialista realizmus, hiperrealizmus) szemben, a kezdetektől olyan empátiával ábrázolta a Gyula város perifériáin, az elárvult tanyavilágban élő embert, amit csak a XIX. század nagy realistáinál (Millet, Courbet, Bastien-Lepage, Munkácsy, Repin) láttunk.
Fotó: Garas Kálmán
A Gyulai Művésztelep immár több mint fél évszázad távlatából egyenrangúvá válik a Nagybányai Művészteleppel, nem csak azért, mert mindkettő felvállaltan szabadiskola is volt, hanem azért, mivel mindkettő a maga korának vizuális nyelvét nemzeti sajátosságokkal töltötte fel: Nagybánya esetében a müncheni naturalizmust, és a francia impresszionizmust, posztimpresszionizmust, Gyula esetében a foto-, vagy hiperrealizmust. Nagybányán született az új magyar festészet, Gyulán pedig a nemzeti realizmus.
Nagybányát születésekor hasonló támadások érték a hivatalos körök részéről, mint Gyulát. Nagybánya kanonizálása nemzeti festészetünkbe egy hosszabb folyamat vége, ami Gyulai Iskola esetében még zajlik.
Fotó: Révay Janka
A Nagykőrösi Révay Gyűjtemény anyaga magas szintű, kvalitásos művek sorát jegyzi a Gyulai Művésztelep alkotóitól, több mint ötven művet tartalmaz tőlük, amiből a kiállításon nagyjából a fele látható (Balogh Gyula+, Bodor Zoltán, Sáfár Pál, Szabó Éva Mária, Székelyhídi Attila+, Tömpe Emőke, Vancsura Rita). Közülük Répcelakon önálló kiállítással korábban már Bodor Zoltán és Tömpe Emőke mutatkozott be.
Fotó: Garas Kálmán
Fotók: Révay Janka
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás