Ámbár a táborlakók alkotják az esti nagy koncertek előzenekarait, a kedd esti diákcsapat kissé más volt, mint ahogy azt az eddigiekben megszoktuk. Egyrészt egy tapasztalt zenész, a 70+-os úriember, Székely István vezette a Petting névre keresztelt triót, de a billentyűs, Maros Ottó sem volt lángolószívű ifjonc. Egyedül Körmendi Mátyás, a bőgős tartozott e korosztályba. Elmondhatjuk, aznapi első nagykoncertünket hallhattuk. Amikor nyugdíjba vonulásom nyarán megleptem magam és beiratkoztam az Improvicációs Táborba Márkus Tibor tanár úr hallgatójaként, úgy hittem, én leszek minden idők legidősebb táborlakója. Székely lepipált, ámbár ő profi zenész, neki zenei múltja van ugyanúgy, mint Marosnak, aktívan zenéltek-zenélnek ma is különböző formációkban. Egy amerikai sztenderdekből összeállított csokorral kedveskedtek nekünk, mindjárt az elején az On Green Dolphin Street-tel. Kiforrott, profi hangzás, a szaxi felvezeti a témát, fátyolosan búg az alt, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és szólózik, majd a billentyűs következik. Hangról hangra ülnek az akkordok, a bőgős pedig precízen kíséri őket. Ő van a központban a következő 90 éves számban, a Tricotism címűben, majd egy Ki nyer ma? stílusú találós kérdés-játék következett, egy-egy szelet csokival díjazva a találatokat. A kvízmester Székely István. Az All the Things You Are c. Broadway evergreen megfejtésre került, de az utolsó daluk, a szintén elképesztően tisztán, lemezre vehető minőségben lejátszott There Will Never Be Another You már nem. A csokit megették a zenészek. Itt a vége, fuss el véle.

Petting - Fotó: Török Erika

Berúgták az ajtót a tizenéves legények néhány perc múlva. Éles, metsző szél borzolt végig a Lamantin Klub hallgatóinak széksorain. 180 fokban más zenei világba csöppentünk: a fiatal csikócsapat, az Intergreese következett. A nagyvilágban kevéssé, itthon inkább elfogadott hangszerösszetételben, cimbalom, bőgő, dob felállásban léptek fel. Lukács Miklós és Balogh Kálmán már kitaposta az utat a népi ütőshangszer jazzben való elfogadtatásában, Unger Balázs pedig újra divatba hozta a folkzenébe. A Horváth Áron- cimbalom, Mohácsy Lőrinc Ágoston- nagybőgő és Fekete Zoltán- dob összeállítású, 20 év alatti zenészek egyedi stílust alakítottak ki. Zenéjük a post-bop, a free jazz, a népzenei elemek átemelése, mindezek avantgárd módon tálalása egyedivé teszi szuggesztív előadásmódjukat. A 2023 februárjában alakult formáció az idén a Müpa Jazz Showcase versenyén szakmai díjazott lett, és így kerültek Tímár Péter főszervező látókörébe. 

A szólóhangszer persze a cimbalom: művelője sokszor nem is nyolcadokat, hanem tizenhatodokat ütve „szántott keresztül" a húrokon, akkordfelbontásai, futamai, tremolói ördögi gyorsasággal jöttek ki verői alól. Horváth Áron nem nézte zenésztársait, láthatóan megszállottként elmerült a zenében. Ő igen, mi nem tudtuk, hogy hol kezdődik az improvizáció, hol a megkomponált darab vége. Hallhatóan az ő játékához igazodtak a többiek, de nem őt lesve: tudták, érezték a zenét, mintha évtizedek alatt összecsiszolódtak volna. Mohácsy magabiztosan uralta hangszerét, ha kellet, a népies részekben, vonóval szólaltatta meg. Fekete szintén biztos kézzel ütötte dobjait úgy, hogy sohasem hallhattunk monoton sémákat tőle. Mondanom sem kell, kotta együk előtt sem volt. Talán a ritmikai és dinamikai változatosság hiánya lett volna felróható a zenekarnak az első szám meghallgatása után, de a másodikban már lelassult a bartókos szilajság, és mintha a Fúdd el, jó szél, fúdd el, hosszú útnak porát népdal motívumai jöttek volna elő. Ugyanígy visszafogott volt az utolsó kompozíció is, amely himnikusan szállt alá fentről, megrendítően. A korrektség végett a számok címei, sorrendben: For Rob (Horváth Á.), Kövecses víz partján (Fekete Z.), A kert fenekében (Fekete Z.), Prayer (Horváth Á.)

Intergreese

A 70 évet előre ugrás után ismét visszamentünk az időbe, de most vagy 100 évet. A Szalóky Classic Jazz Band a tradicionális jazz korszakába, az 1930-as, 40-es évek swinges világába vezetett vissza, és ezt olyan jókedvvel tették, hogy sem az ő, sem a mi arcunkról nem apadt el a mosoly. Ráadásul Szalóky mester nagyszerű showman, viccmesélő stand up-os, akármilyen hosszan is dumált és vette el a zenéléstől az időt, mi ezt egyáltalán nem bántuk, sőt, örömmel vettük, mosolyokkal nyugtáztuk.

Dennert Árpád- klarinét, szaxofon, Szalóky Béla trombita, szárnykürt, Gyárfás „Gyafi" István- gitár és Oláh Zoltán- nagybőgő összetételben ültek fel a színpadra. Azért ültek, mert egy New York-i, manhattani 200 éve működő kocsmában, az Ear Inn-ben ilyen hangszerösszetételben ülnek a zenészek hétvégenként a mindig telt kocsma színpadjára, és ez nagyon megtetszett Szalókyéknak. A budapesti IF jazz kocsmában igyekeznek ezt itthon is így meghonosítani.

Egy Glenn Dawson nótával indítottak, szordínós trombitával, klarinéttal, Gyafi bendzsós hangzású akkordozásával, majd körbeszólózott mind a négy muzsikus, ahogyan ezt később is tették műsoruk folyamán. Akkortájt is ment a dalok címeivel az ökörködés, és maga Louis Armstrong sem maradt ki belőle az I Want Big Butter and Egg Man c. számával, melyet nem ezért játszottak el zenészeink. A Stealin' Apples c. következő százéves sláger már a fehér klarinétkirály, Benny Goodman szerzeménye, persze, hogy a klarinétszóló volt a legelső benne, de a kornett és a klarinét kérdez-felel váltásai még hatásosabbak voltak. Végre lelassult a banda kissé az újabb Armstrong dalban, a szomorú Blue Turning Gray Over You-ban, melyben Árpád szaxofonszólója adta át legjobban a szerző lelkiállapotát. Ahogy a zenekarvezető említette, még a feketeöves jazz-rajongók sem ismerik azokat a dalokat, amelyeket beválogatnak a repertoárjukba.

A következő ragtime-ban megint elszabadultak a csikók, hogy az Old Cape Cod c. szentimentális dalban ismét megfékezzék őket: Szalóky hangtompítós trombita, és Dennert bariton-imprója hangulatba hozta a közönséget. Az utolsóban, Satchmo Swing That Music c. szerzeményében - Szalóky meghatározása szerint - ismét „fürgedik" a zene. Az teltházas koncertterem közönsége kétszer is visszatapsolta a papajazz előadóit, előbb Gyafi közismert darabját, a Vuk rajzfilmzenéjét, majd a P.W.'s Bluest, egy lassú tizenkettest nyomtak le a fiúk. Jókedvvel, bőséges zenét hallgatva álltunk fel székeinkből. Jöhet a következő felvonás!

A Lamantin hétfői napja:

Az Oláh Kálmán Septet koncertje a Lamantin Jazz Fesztiválon

2024.07.02. - 15:00 | Gróf István

Hazai előadókkal rajtolt el a 24. Lamantin Jazz Fesztivál - A jövőre negyedszázados jubileumát ünneplő szombathelyi dzsesszdzsembori népszerűsége mit sem kopott napjainkban: az utóbbi években a fesztiválnak otthont adó Weöres Sándor Színház hangulatos klubja ismét színültig megtelt, sokaknak állnia is kellett. Megnyugvás ez a szervezőknek! A teraszon Czika László fotós portréi, a belső teremben a fesztivál jól ismert plakátjai gondoskodtak arról, hogy ne felejtsük el a dicső múltat sem.