A Weöres Sándor színház tágas, szellős, kényelmes, csapszékkel is ellátott teraszának falán látható Czika-portrékról és Nemerei-plakátokról már szót ejtettünk, az aulában levő „Szabadzene a Vasfüggöny mögött 1989 előtt" c. jazztörténeti tablókról még nem. Négy képes karton beszél a múltról: az első az 50-es, 60-as évek jazzéletéről országos szinten, a második a Szombathelyi Jazzklub akkori emlékeit jeleníti meg, míg az utolsó kettő az 1985-89 közötti szombathelyi Improvizatív Zene Műhely három nyári eseménysorozatát. Bizony, szép dolog a dicső múltat is feleleveníteni, pláne, hogy az archívumból van mit előbányászni. Jó volt látni Kovács Gyula, a tavalyelőtt itt járt Kőszegi Imre, Jávori Vilmos dobosok portréit felidézni, és elmosolyodtunk, amikor Nesztor Iván vagy Gyárfás István fiatalkori arcait megtaláltuk a jó három és fél évtizedes fotókon.

A hét legütősebb előzenekara, a Blue Note Collective lépett a színpadra elsőként. Az első hangok hallatán megállapíthattuk, hogy nagyon profin szólnak, pedig a szóhasználatomban a „rövidnadrágos, szandálos generáció" tagjai voltak. Persze nekik volt a legtöbb napjuk a táborban, hogy felkészüljenek, de gyanítom, már azelőtt is zenélhettek együtt. Scheller Ákos gitáros, a csapat ásza, Damó Máté basszeros, Molnár Torda szaxofonos és Hajnal Balázs alkotta a négyest. Egy Miles Davis nóta feldolgozásával indítottak, az Oleo-val, egy szaxi- gitár uniszónóval kezdődött, majd Scheller mutatta be nemsokára, hogy tudása a profikat idézi. A Softly as in a Morning Sunsise c. evergreenbe már Molnár Torda is odarakta magát becsületesen, jót dúdolt, tekert, sodort altóján, de a legfiatalabb, Máté is jókat pengetett basszusán. Már korunk zenéje volt a groove-os Strasbourg/ St. Denis c. Roy Hargrove szerzemény átirata: a szabadabb zenében is megmutatták jártasságukat a fiatalok. És ilyen még nem volt: visszatapsolták (volna) az előzenekart, de az időkorlát nem engedte.

A Vojciech Staroniewicz Quintet Lengyelországból jött, kivéve a Norvégiából érkezett harsonást. A hazájában zenészként már befutott Staroniewicz zenekarvezetőnek 12. albumát, a 2022-ben megjelent Strange Vacation anyagát adták elő Szombathelyen, majdnem azonos összetételben, mint a lemezen (a bőgős volt más). A Covid lezárások után 6 nappal, 2020 tavaszán írták meg a lemez anyagát, talán értjük az utalást a Különleges vakációra. A bizonytalanságok, az elszigeteltség, az ellentmondó üzenetek, a félelem, a lázadozás kora volt ez az év, és persze a reményé, hogy a dolgok majd egyszer jobbra fordulhatnak - olvashatjuk a lemez kritikusának bejegyzését. A öttagú csoportban Vojciech mellett, aki tenor-, és szopránszaxofonon játszott, Erik Johannessen harsonán, Dominik Bukowski vibrafonon, Konrad Zolnierek nagybőgőn és Przemyslaw Janosz dobokon játszott.  Különleges izgalmat feltételezett, hogy a jazz-kombókban megszokott zongora helyett a hazai bandáknál gyakran a cimbalom, itt pedig a vibrafon szólt mind kísérő-tömörítő, mind szólisztikus szerepében.

A műsor a Lost spring- Az elvesztett tavasz (utalás megint a lezárásokra) c. számmal kezdődött. Nem modernkedték túl a muzsikát, a két fúvós itt mutatkozott be játékával. A címadó Strange Vacation olyan Broadway evergreen stílusú ballada volt szaxi- pozan dallamkórusaival, ezek, és a vibrafon bejelentkező szólóival. A Fake News a fúvósok és a vibrafon uniszónójával indult, majd bátrabb és hosszabb szólók következtek a pozanos, a bőgős, és a ritkán ütő, itt még nem virgázó vibrafonos jóvoltából. A szám végén az „álhírek" elszabadultak: teljes kakofóniába torkollt a darab. A lemez listáját követve a Days of Idea, majd az Episode, a The Episode és a Global Reset c. opusok következtek. A címek itt találkoznak is a mondanivalóval. A jazz műfajában nincsenek szövegek. Tóth Viktor mondta tegnapelőtt nekem, hogy nem a számcímek a fontosak, hanem a muzsika. Egyébként fantasztikus, hogy sokszor csak a meghökkentés ötletétől vezérelve adnak címeket a jazzerek a kompozícióiknak. Nálam a csúcs egy Babos Gyula szám, A zöld disznó dala.

Visszatérve: Az Ötletek napjában nagyon hatásosan, szépen szólt a három szólóhangszer együttjátszása, az Epizód egy kirándulás a fúziós jazz, a másik a west coast stílus irányába, egy meghatóan gyönyörű vibrafon „in the mood" szólóval.  A világ lenullázása c. szám már őrült kakofónia volt, a free-jazz itt más utat tört, 9/8-ban, majd 7/8- ban tördelték a ritmusokat, Dominik a legalsó és a legmagasabb tartományokban ütötte hangszerét, Przemyslaw pedig egy jó hatperces őrjöngős dobszólóval bélelte ki a számot, míg Vojciech és Erik szaggatott ritmusú uniszónói, majd kérdez-felel párbeszédei ötletesek, de nem megnyugtatóak voltak.

Pihentető volt a pozanos szerzeménye, a Rövid életek, mely a maga, igen magas hangokon megszólaló szólójával indult. Erik egyébként az Oslo-i szimfonikus zenekarban, valamint ezenkívűl két jazzbandában is játszik. A szám később Coltrane-os hangulatot vett át: Konrad a vibrafonos által csak halk akkordokkal kísért fantasztikus bőgő-, majd a zeneszerző pozan-, végül egy briliáns, Milt Jackson-i magasságú vibrafonszólóval végződött, melyben már előjöttek a fürge kezek is. A négy ütőből a jobb kéz mindkettője mellett a bal kéz jobb ütőjét is bevetette a rögtönzés hevében a lengyel srác.

A közönség tombolt, természetesen ráadást kért, melyet a szaxofonos, már nem erről a lemezéről szóló 8 Star Blues-zal elégített ki. Most először vette elő szopránszaxiját Vojciech, klarinétszerű hangjával hatalmasat rögtönzött a szordínóval halkított pozannal és a többiekkel együtt. Második ráadást is kiharcolt a lelkes, vastapsoló publikum, ami egy mediterrán ritmusú dalban, a Cataluniában testesült meg. A 2024-es fesztivál vendég-koncertestéi méltó befejezéssel zártak. Kíváncsian várjuk a folytatást jövőre.