Több mint 400-an teljesítették a 40. Vasi Vasembert
Képgaléria megtekintése2024.07.07. - 12:00 | Büki László 'Harlequin'
1450 méteres úszás, 40 kilométer biciklizés és 10 kilométeres futás - ez várt arra a 350 egyéni és 60 váltó versenyzőre - köztük két vasi legendára, az eddigi összes Vasembert teljesítő Garami Árpádra és Kapolcsi Imrére - aki nekivágott a 40. Mvd-Szig Vasi Vasember kihívásának július 6-án, Szombathelyen.
40 éve rendezték Magyarországon az első triatlonversenyt, az azóta legendássá vált Vasi Vasembert. 1984-ben még csak lelkes amatőrök embert próbáló hobbijának tűnt a triatlon, mára a világ egyik legnépszerűbb egyéni olimpiai sportágává fejlődött, amelyben a magyar élversenyzők is a világ legjobbjai közé tartoznak.
Az első Vasi Vasemberen 228-an álltak rajthoz, hogy leküzdjék az 1 km-es úszásból, 50 km-es kerékpározásból és 10 km-es futásból álló távot. A korabeli lapok beszámolói szerint akkor még szinte csodabogárnak nézték az indulókat, és aligha gondolta volna bárki, hogy a triatlon rekordgyorsasággal bekerül az olimpiai programba (Sydney, 2000.), ráadásul az 1984-es vasi vasemberek hazai követői, vagyis a magyar triatlonosok a világ legjobbjai közé tartoznak majd.
Badar Gergő imponáló fölénnyel nyerte a 40. Vasi Vasembert
A 40. MVD Szig Vasi Vasember triatlonversenyen idén is népes, erős mezőny, 350 egyéni induló és 60 váltó állt rajthoz. A jubileumi verseny győztese Badar Gergő, a Veszprémi Egyetemi Sport Club versenyzője lett, aki 1:49:11 alatt teljesítette az 1500 m úszást, 40 km kerékpár és a 10 km futást. Második Berekméri Levente FTC, harmadik pedig Birtók Ádám Kistri Team SE versenyzője lett. A hölgyek között a leggyorsabb versenyző Soós Dorka Százhalombattai VUK SE versenyzője, aki 2:06:59 idővel szakította át a célszalagot, megelőzve Koronika Judit VUK és Brassay Réka VTE versenyzőit. A váltók abszolút versenyét a SZoESE-ELTE férfiváltója nyerte, akik egyben a 3. abszolút legjobb időt menték. Varjú Gábor állatorvos is elindult a futamon - fekvőkerékpárral és verseny kerekesszékkel teljesítette a távot.
A Puffin férfiváltója a célban
A váltók nevei közt szemezgetve igazi aranybányára leltünk, olyan csapatok indultak, mint a 'Csajom csak a krumplis tésztáért jött' (a Deck krumplistésztával várta a versenyzőket), Holnap nem lesz fizika, A sánta és a vénember, a Zalai rettenet vagy épp a Zsiguli indexlámpa eladó.
Hivatalos eredmények: https://www.evochip.hu/eredmenyek/
A 40. MVD Szig Vasi Vasember is bekerült a Próbáld ki a triatlont! sorozatba. Szombathelyen is lehetőséget kaptak a szabadidő-sportolók, hogy a korábban megszokottnál egyszerűbben, hivatalos versenyengedély (licensz) nélkül álljanak rajthoz. Rövid távon, biztonságos körülmények között, ugyan azon a versenypályán és feltételekkel élhettek ezzel a lehetőséggel mindazok, akik szerettek volna megismerkedni a triatlonnal.
Új hozzászólás