A véletlenek úgy hozták, hogy - hasonlóan a vasi filmtörténeti sorozatunknak az előző darabjához (ez Keleti Márton kissé elfelejtett partizánfilmje, a Változó felhőzet kapcsán született, ami a Savaria Mozi 1973-ban átadott épületének első magyar - ezen belül fél tucatnyinál több, Vashoz is kötődő alkotót felvonultató - filmje volt) - jelen írásunk is egy különleges művészi, baráti alkotói hálót mutat be. Az apropót egy ilyen hosszabb, több jeles magyar filmest és művészt „közös lapon" felemlegető szemlére a vasi filmtörténet egy olyan alakjának 90. születési évfordulója kínálja ezúttal, aki - legalábbis néhány fontos vonatkozásban - mindeddig kevésbé került reflektorfénybe, és akinek munkássága talán kevésbé erősen vésődött bele a hazai és a helyi mozgóképes köztudatba.

Visszatekintésünk fő tárgya tehát a magyar film vasi kötődésű alkotói közül az egyik legelismertebb, legnépszerűbb személyiségnek, a velemi és vasi díszpolgárnak, a közismerten lokálpatrióta Törőcsik Marinak a házastársa, leányuk édesapja, Maár Gyula televíziós és filmrendező. Amikor most egy kerek évfordulója kapcsán foglalkozunk életműve néhány mérföldkövével, az ismét olyan összefüggések bemutatására kínál lehetőséget szűkebb pátriánkat illetően, amelyekkel aztán - a hazai filmtörténet néhány megkerülhetetlen epizódján keresztül - újra visszakanyarodunk a több mint öt évtizedes szombathelyi moziépülethez is.

Mint ahogyan az több visszaemlékezésből és különböző forrásokból is tudható, a házaspár éppen a Savaria Mozi új épülete átadásának évében járt először Velemben - hogy aztán az ideköltözésükről, a vasi letelepedésről szóló döntést is gyorsan meghozzák. A velemi közös évtizedek kapcsán - Szenkovits Péterrel 2010 nyarán beszélgetve - Maár Gyula így vallott: „Mari faluban született, mindig is volt vidék-nosztalgiája. Ellentétben velem, aki viszont nagyon urbánus voltam. Az egészbe azon az alapon mentem bele, hát, ha a Mari nagyon akarja, legyen. De fura módon aztán, fokozatosan, de kiegyenlítődött... Szeretek itt lenni. Pesten meg nagyon nem már." (Szenkovits Péter: A Jóisten tenyerén - Törőcsik Mari. Harmadik, bővített kiadás. Simon Med Bt., Harasztifalu. 2023. 62. oldal)

Törőcsik Mari és Maár Gyula Kőszegen - tudósítás a Kőszegi Ifjúsági Filmnapok 1973-as programjairól (Vas Népe, 1973. április 30. 7. o.)

Az említett 1973-as esztendő és az alpokaljai kis falu együtt sok tekintetben origót jelentett a házaspár számára. A Vas Népe 1973. április 30-i száma adta hírül, hogy villámlátogatásra érkeztek Kőszegre, az Ifjúsági Filmnapokra a rendező Balázs Béla Filmstúdióban készült első hosszabb munkája, a magyar filmtörténetben társtalan, titokzatos, 1971-ben készített Prés ottani bemutatójára. Ebben a művésznő - Teréz néven - egy egyszerre érzékeny és megértően anyáskodó, ugyanakkor konokul elszánt, a megingókat és kétkedőket csendes szóval is fanatizálni képes „terror femme fatale-t" alakít egy lepusztult kastélyban működő rejtélyes kiképzőbázison, ahol a Tanácsköztársaság utáni fehér terror folytatásaként fiatal férfiakból álló militáns csoportot képeznek ki munkások és munkásszervezetek provokálásra. A törékenynek látszó, ám elszánt nő hosszú, vágatlan snittekben filmezett, lehengerlő intelligenciával előadott, gigantikus monológokban érvel az erőszak elkerülhetetlensége és megváltó-megtisztító volta mellett - mielőtt maga is gyilkossá és végül áldozatává válik... Olyan a Prés, mint egy okos és pontos dialógokkal erősen felskiccelt Jancsó-parafrázis, amely immáron nem a történelem lélektelenül és automatikusan őrlő hatalmi és alávetettségi mechanizmusait kutatja, hanem amely kíváncsi a fogaskerekek fordulása közepette a saját döntéseivel vagy éppen döntésképtelenségével szembesülő, a történelmi és társadalmi szituációkba okkal vagy ok nélkül beleszoruló individuum kényszereire, kínlódásaira és kálváriáira is.

Törőcsik Mari a Prés című Maár-filmben (a Magyar Nemzeti Filmintézet honlapja)

E kőszegi látogatásuk előtt egy hónappal születik meg a művészházaspár lánya - szintén Teréz néven (érdekesség, hogy a művésznő több filmjében, köztük a szintén Maár rendezte Teketóriá-ban is ezzel a névvel szerepel).

De ki is volt Törőcsik Mari művésznő harmadik férje - 1972-től a 2013-as haláláig -, negyven éven át a velemi lakó- és alkotótársa, aki idén augusztus 2-án lett volna 90 esztendős?

Maár Gyula a magyar szerzői film különös, csendes és visszafogott, finom műveltségű és érzékeny alkotója, egy trendekhez és csoportosulásokhoz nem igazán besorolható, az első filmjeitől kezdve karakteresen csak a rá jellemző szerzői utat bejáró, a nagyközönség számára kevésbé reflektorfényben lévő mestere. (Az egy-két, jobbára inkább szakmai elismerést arató alkotása mellett jóval ismertebbek televíziós adaptációi: pl. A lőcsei fehér asszony, a Micsoda útjaim - egy Cseh Tamást bemutató zenés műsor, az Én és a kisöcsém, valamint dokumentumfilmjei, hiszen több alkalommal is készített portrét feleségéről és pl. Pilinszky Jánosról.)

Maár Gyula (a Magyar Nemzeti Filmintézet honlapja)

Az ötvenes évek vészterhes középső harmadában szerez történelem-magyar szakos bölcsész diplomát, majd tanít, később dolgozik több könyvkiadónál is. Harmincévesen kezdi el és 1968-ban fejezi be a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Vélhetőleg ez a késeinek mondható filmes pályakezdés is tereli egy teljesen rokontalan, egyedi útra életművét. Mindez persze nem független befelé forduló, meditatív attitűdjétől, klasszikus műveltségétől. No meg a pályaindulását övező, a magyar film 1960-as évek eleji nagy megindulásától gyökeresen különböző történelmi-kulturális közegtől (lásd a csehszlovákiai katonai bevonulást és vele párhuzamosan az idehaza éppen hogy elindult gazdasági reformfordulat kifulladását, a nyitottabbnak mondható és párbeszédekre fogékonyabb klasszikus Kádár-korszak válságba fordulását).

Nyíltan vagy éppen direkten társadalomkritikus, példázatos-áthallásos (ahogy akkoriban - főként Jancsó „történelmi" filmjei kapcsán - gyakran emlegették: parabolisztikus) alkotások helyett Maár érdeklődése a történetei középpontjaiba kerülő karakterek belső világának hiteles és aprólékos lélektani mélyanalízisére épít. Ennek megfelelően filmjei lassú tempójúak, a külső cselekmények és konfliktusok helyett sokkal inkább a főbb alakok önvizsgálatára, szembesüléseire, gyötrelmesen és meg nem spórolható munkával megszülető önfelismeréseire koncentrálnak. Sok esetben másodlagossá (bár korántsem esetlegesen megválasztottá), absztrakt térré válnak a filmek helyszínei, díszletei. A trilógiának is tekinthető Végül (1973), a Törőcsik Marinak osztatlanul odaítélt cannes-i legjobb színésznő díjat eredményező Déryné, hol van? (1975), illetve a szintén a feleség főszerepelte Teketória (1976), vagy például a pályát záró (és sok tekintetben a Prés-sel rokonítható) Töredék 2007-ből - vagyis Maár Gyula minden „klasszikus" munkája - első látásra is feltűnő fő védjegyei: a főszereplők hosszú, meditatív monológjai, (ön)párbeszédei és az ezeket kísérő, sokat és alapvetően mély mozgatórugókat sejtető apró gesztusok; visszafogott, aluljelzettnek is minősíthető szerepjáték.

Maár Gyula nevéhez fűződik a magyar rendszerváltásról készült, mai szemmel nézve is élvezetes és hiteles Hoppá (1992) című tragikomédia-szatíra, ami hús-vér kisemberek (a házaspár alakítója: Törőcsik Mari és Garas Dezső) csetlés-botlásait, házastársi súrlódásait vitte vászonra. A filmnek keretet, szeszélyes hátteret ad a kádári létbiztonság összeomlása és a berobbanó infláció, a ránk szabaduló vadkapitalizmus és az ügyeskedő vállalkozói világ, az erdélyi és a délszláv menekültválság, a nyugatra való elköltözéssel kacérkodó gyerek, a társasházi és autóvásárlási konfliktusok. Meg hát a filmbéli férj oldaláról egy, az évtizedek homályából előbukkanó volt szerető és vele egy (lehetséges) fiú utód. A film vicces falusi közjátékkal és cserkészekkel spékelt fináléja - a színpadon is nagyszerű művészpáros szívbemarkoló játékával - gyönyörű megfogalmazása a hosszú évtizedek alatt kikristályosodott, sírig kitartó, egymást elfogadó házastársi hűségnek.

Velem tehát a Savaria Mozi mai épülete „indulásának" évétől, 1973-től jelentette Törőcsik Mari és Maár Gyula közös otthonát. Itt „csatlakozott" hozzájuk két esztendeig a XX. századi magyar irodalom vitán felül egyik legjelentősebb szerzőjének tekintett Pilinszky János. Ahogy a Szenkovits-kötetből is kiderül, a házaspárt két évtizednyi ideig baráti szálak fűzték Pilinszkyhez. A költő Velemben töltött éveiről a színésznő felidézte, hogy „Bachot, Rahmanyinovot hallgatott a teraszon »János bácsi« (a falubeliek e megszólítással adták meg neki a tiszteletet)". És a kérdésre, hogy ehhez mit szóltak a szomszédok, „Pilinszky azt felelte, megállnak és hallgatják". „Kocsis Zoltán több alkalommal is meglátogatta a költőt a községben" (a fentebb már hivatkozott Szenkovits-kötet 66. oldala).

A Psyché forgatókönyve Pilinszky János részére készült példányának első lapja (Fűzfa Balázs szíves közlése)

A Weöres Sándor Színház a névadó 110. születési évfordulójára emlékező, 2023. júniusi irodalmi konferenciájának előadásai közt találjuk ezt a címet: „A Psyché forgatókönyve Velemben Pilinszky asztalán" - Fűzfa Balázs irodalomtörténésztől. A meghívó szövegének ígéretéhez hűen („Pilinszky és Weöres emlékének különös találkozása egy velemi lakásban - Törőcsik Marinak köszönhetően") a nagyközönség talán elsőként itt értesülhetett arról, hogy a költő szállásadójánál maradt és előkerült a szombathelyi-csöngei illetőségű Weöres Sándor verses regénye nyomán alkotott Nárcisz és Psyché I-II. (televíziós változatban: Psyché I-III.), a kísérletező ihletettségű, sok vonatkozásában összegző erejű, enciklopédikus Bódy Gábor-opusz forgatókönyvének az a példánya, amelyet a filmben a főszereplők törékeny, klasszicista családi és művészi jó barátját, Kazinczy Ferencet alakító Pilinszky János használt. Erről tanúskodnak a lapokon a költő személyes jegyzetei is...

Pilinszky János Kazinczy Ferenc szerepében (a Psyché-ből fotózva)

A velemi művészházaspár és a költő barátságára, közös szakmai munkájára pedig szép bizonyíték az is, hogy a Törőcsik Marinak az említett cannes-i díjat hozó Déryné, hol van? forgatókönyvét - a címszereplő díva emlékiratai nyomán - együtt írta Maár Gyula és Pilinszky János. (Közös munkájuk emlékét a szkript és a költőről készült, fentebb már említett portréfilm mellett az 1986-os KZ-oratórium és az 1990-es Síremlék című rövidfilmek is megőrizték, és Pilinszky írta a rendező feleségéről készült 1977-es Színész vagyok - Törőcsik Mari című portréfilm forgatókönyvét is.)

A kritika és a közönség által úgy itthon és külföldön - legalábbis napjainkra - elismert Psyché-t végül Hildebrand István fényképezte - miután több, korábban felkért operatőr (a cikkünk egyik fotóillusztrációjaként szereplő forgatókönyvi lap tanulsága szerint Szabó Gábor, valamint Ragályi Elemér) helyett rá esett a választás. Az egyik legjelesebb, nemzetközileg is jegyzett magyar operatőr (ahogy arra terveink szerint egy későbbi alkalommal visszatérünk) egy másik Kőszeg-hegyaljai faluban, a horvát nemzetiségű Felsőcsatáron, apai nagyszüleinél nevelkedve töltötte kisgyerekkorát, iskolás éveit, amire többek közt a róla szóló portréfilmben (Kocsis Tibor: Fejezetek egy operatőr életéből - Hildebrand István legendáriuma 2015) is szívesen emlékezett vissza. A legnagyobb vasi mozi, az Agora Savaria Filmszínház nagyterme pedig immár harmadik éve, a művész halála óta az ő nevét viseli.

A Psyché forgatása - szemben középen Hildebrand István (Kocsis Tibor Hildebrand-portréfilmjéből fotózva)

Ebben a moziteremben peregtek a Körhinta kockái is 2015 novemberében, Törőcsik Mari 80. születésnapja alkalmából. Az akkori vetítésről, az ünnepségről - és ezek korántsem mindennapi előtörténetéről - is olvashatunk Ölbei Lívia cikkei nyomán a Szenkovits-kötet lapjain (139-141. oldal). A könyv harmadik kiadásának Törőcsik Mari novemberi születési évfordulójához időzített, tavaly év végi bemutatóján pedig kiderült az is, hogyan lett Törőcsik Mari „harmadik mozija" a szombathelyi. Elhangzott, hogy szülőfaluja, a hevesi Pély kis moziját annak idején a nagyapja működtette - így gyermekéveiben és még jó néhány esztendeig számára ez jelentette „a mozit". Majd másodikként a cannes-i nagy fesztiválpalota mozija „következett", amelyhez Déryné alakítójaként immár nem csupán egy megosztott és nem a zsűri által a nagy díjak mellett adományozott elismerés, hanem a saját jogon kapott és régen megérdemelt „nagy" és fő színésznői díj fűzte 1975-től (a teljességet pedig az jelentette, hogy mindezt férje, Maár Gyula gyönyörű színes filmjével érte el).

Törőcsik Mari és Kállai Ferenc a Déryné, hol van? című filmben (a Magyar Filmintézet honlapja)

Ezután pedig közel négy évtizednek kellett eltelnie, mielőtt Törőcsik Mari ismét moziba ment: ez utóbbi már Mayer Rudolf, a Savaria Mozi vezetője visszaemlékezése szerint volt hallható ezen a könyvbemutatón - ezt idézzük az alábbi, szerkesztett szöveggel.

Széles körben elterjedt Törőcsik Mari halála óta, hogy Mészáros Márta Aurora borealis - Északi fény című nagyszerűen sikerült, megrázó háborús drámája (ami a Magyarországot és Ausztria jó részét is megszálló Vörös Hadsereg nőkkel szembeni erőszakoskodásainak témáját állította története középpontjába) volt a művésznő utolsó filmszerepe. Nos, talán sokan nem tudnak róla: Törőcsik Marinak nem ez, hanem egy különleges, évfordulós homage-rövidfilm volt az utolsó, kamera előtti munkája. Végh Vozó Zoltán és csapata az első Covid-hullám idején, 2020 tavaszán, a lezárások miatt különösen nehéz forgatási körülmények között készítette el Alfred Hitchcock kultikus Psycho-ja híres-hírhedt fürdőszobai jelenetének remake-jét - nagyjából ötven magyar színésznő (snittenként más-más szereplő!) közreműködésével. A poént (hogy pontosan melyik beállítást is játszotta újra Törőcsik Mari) előre le nem lőve írásunk végén hadd ajánljuk az olvasó figyelmébe ennek, illetve a forgatás kulisszatitkairól készített werkfilmnek a megtekintését...

Törőcsik Mari és a Psycho 60 stábja a művésznő velemi otthonában (az homage-kisfilm stáblistájáról fotózva)

A cikkhez felhasznált és a szerzők által külön tisztelettel ajánlott, kapcsolódó írások

- Szenkovits Péter: A Jóisten tenyerén - Törőcsik Mari (Harmadik, bővített kiadás. Simon Med Bt., Harasztifalu, 2023.)
- Merklin Tímea: Pilinszky a mienk is - Törőcsik Mari hozta Velembe (Vaol.hu, 2021. szeptember 15.)
- Feiszt György: Pilinszky velemi évei (Vaol.hu, 2024. június 29.)

A sorozat előző írásai:

Vasiak a vásznon - Egy (szinte) elfelejtett háborús kalandvígjáték, nagyon sok vasi közreműködővel

2024.05.07. - 00:10 | Szőnye Ildikó, Vágvölgyi András - Nyitókép: Keleti Kriszta archívuma

Cikksorozat a magyar és nemzetközi filmkészítés szombathelyi és vasi vonatkozásairól - 2. rész - Amikor összekötő kapcsot kerestünk a Savaria Mozi épületének 50 éves évfordulója apropóján indított, tavaly nyár végén és ősszel e lapon megjelent cikksorozatunk és a mostani széria indulása között, kapóra jött Keleti Márton Változó felhőzet című, 1967-es filmje.

Vasiak a vásznon - Cikksorozat a magyar és nemzetközi filmkészítés szombathelyi és vasi vonatkozásairól - 1. rész

2024.04.22. - 00:15 | Szőnye Ildikó, Vágvölgyi András - Fotó: Vágvölgyi Bálint

Szombathelyi és vasi filmes utazásra fel! - Amikor a Savaria Mozi épületének félévszázados jubileuma kapcsán 2023. augusztusában és szeptemberében megjelent írásaink zárásaként még néhány részt terveztünk a vasi filmes közreműködők bemutatására, az egymás közti beszélgetésekben nem kis örömmel azt állapítottuk meg, hogy első nekifutásra is több tucatnyi - általában jól ismert - névvel és filmmel számolhatunk egy ilyen cikksorozathoz.