Ott hagytuk abba az első, ollóval fémjelzett korong végénél, ahol a második fésűs jelű kezdődik. Itt pedig meg is kell torpannunk egy olvasatnyit. Elképesztő az a mód, ahogy a srácok felépítették az összes, albummal kapcsolatos történést, a kreatív munkáktól az időzítésig, a Hisz sztori klipjének hálóra lövésétől a kommunikációig minden klappol. A borítót kézbe véve és kinyitva, szinte egyből láthatja bárki, hogy itt bizony nem véletlen semmi. Aprólékosan kidolgozott a koncepció, de kicsit sem erőltetett, természetes egyértelműségben érnek körbe a dolgok, minden összefügg mindennel mesteri módon. Mindenben az egyszerűség dominál, semmi hivalkodás, sem a zenei alapokban, sem a szövegekben - igaz páran megjegyezték, hogy túl vannak facsarintva a rímek, de ezzel kicsit sem érthetünk egyet -, sem a színekben és formákban, de még a videoklipekben sem. A szó legjobb értelmében vett minimalizmus köszönt vissza ránk, bárhonnan is közelítünk az anyaghoz, okos, sőt intelligens az összkép, ami azért valljuk meg, idehaza szinte semmiben nem jellemző a könnyűzenei életben, pláne a hiphop-ban nem dívik.

Verseket pedig már talán senki sem habzsol

Ami azért is szomorú, mert ha valakiknek irányt kéne mutatni de nagyon, az a tini korosztály és a fiatal felnőttek, akik pedig jellemzően mostanában már nem olvasnak, pláne irodalmi mélységekből nem válogatnak. Verseket pedig már talán senki sem habzsol - megjegyezzük azt, hogy a kortárs irodalom nem is kényeztet el bennünk sajnos -, ezért a költészettel szoros rokoni szálakat mutató mc-k osztásai, és az énekesek szövegei kellenének, hogy betöltsék az űrt. Nem teszik, legalábbis nagy többségükben nem. A rapperek leragadtak egymás szapulásánál rég, és a lakótelepek mélyén megbúvó betonharcosoknak ennél több nem is nagyon kell, az un. underground popzenekarok pedig a kliséket ismétlik csak, mindenféle különösebb elhivatottság nélkül. Egy olyan országban és olyan világban, amit épp most megélünk, szinte lehetetlen egy felcseperedőnek a helyes utat megtalálni - még a sokat tapasztaltak is kapkodják a fejüket -, a világ gyors, a média olcsó, véres és felületes, gyereket nevelni nincs idő, tanárnak lenni öngyilok. A politikusaink megélhetési bűnözők, ezért a nép is az, mindenki korrupt, az egyházak minden felett szemet hunynak, és ezért létjogosultságuk már rég megkérdőjelezhető, az emberi értékrend az anyagi jóléten libikókázik, és ha létezik a nagy egyetemes igazság, akkor ez a tendencia megfelelőképp büntetve lesz, Isten vagy a természet által. Ennek jelei mindennaposak és egyértelműek azoknak, akik összerakják a mindenkori híreket és tapasztalataikat. A mindenkori hatalom cenzúráz, a pénzvilágot védi, most épp bankokat ment, az egyén sorsa őket hidegen hagyja, sőt, az emberiségé is. Nagy szükség van tehát minden olyan figyelemfelkeltő kinyilatkoztatásra, ami rávezeti, illetve megerősíti az embereket abban, hogy átlássák ezekben a nehéz időkben a lényeget, és erőt meríthessenek abból, ahogy kivételes tehetségű és éleslátó emberek mondják ki azt, amit ők is gondolnak, vagy csak sejtenek. Az Akkezdet Phiai pedig úgy és arról beszél, amiről kell, és ahogy kell.

Inkább költészet ez már, mint popzene

A fajsúlyosabb témákba belemenések a második körön találhatóak, a fésűs lemez beállítja a frizuránkat a vágás után, sőt tartást ad, amit még a szupercellák sem tudnak megrezgetni sem. Míg az első tizenöt ige alapja a szemplingekből összeollózós tematikát követi, tehát hangmintákból készült alapokra épül, addig a második könyv élőhangszerekben bővelkedik, letisztultabb zeneileg is, és szövegeiben mégúgy. Nem túlzás pár esetben kijelentenünk, hogy inkább költészet ez már, mint popzene, és abból is a legmagasabb minőségű, változatos, illetve teljesen átfogó témáiban. Megkapják az egyházak, a netfüggők, a főváros és maga az emberiség is a múltjáról a mementót, a jelenről a tükröt, és a jövő felé vezető göröngyös úthálózat lehetséges térképét. Nem is papolunk feleslegesen tovább, inkább sorba vesszük azokat az igéket, melyek Márk és Peti saját bibliáját kitöltik, természetesen jó hívekként mindezt.

A második könyv első tanítása egyből egyetemes hitvallás a zene és az élet mellett. Nem szól másról, mint hogy ugyanonnan jöttünk, és ugyanoda is tartunk. Az irány ugyanaz, csak a ránk mért, vagy szerencsésebb esetben általunk választott út, amin haladunk, különbözik. Azok, akik a zene bűvkörének hatása alá szorultak és ezt mindennap meg is élik, az es(e)tek többségében mozgalmas, változatos és belső békével szegélyezett sztrádákon haladnak útjuk felé. A zene szabadon választott vallás, nincs saját közös bibliája, az imákat pedig saját magának kell írnia az utazónak, hogy aztán együtt morzsolja el hittársaival, ezt úgy is hívhatjuk: Zenebuddhizmus.

"... Hova máshova, mindig más rezgésen születünk,
egy kezdet phia mindenki, egy cipőben evezünk,
egy zene létezik, de vannak külön stílusok,
1 én is ég, bocs, de nem érdekel ki mocsok,
együtt vilángolunk és a rímekkel kimosod
a lelked, tested, elméd, dallamod és ritmusod.
A lelked a dallam, a tested a ritmus, az elme az rím,
Ez Zenebuddhizmus... "

Egy ház. A zenebuddhizmus fogalmát immár megosztva maradnak a phiúk a vallás vonalán, pikk-pakk összefoglalva egy számban azt, amiről simán könyvterjedelemben értekeznénk magunk. A modern filozófusok már bőven megfogalmazták ugyanazt, amit itt hallunk, csak hát ki olvas manapság ilyesmit? Maximum a tíz százalék. Verselemzésünk ezért mi is szűkre szabjuk. A több ezeréves szent könyveket kihasználva az egyházak örök ellentéteket szítottak és tartanak fenn a mai napig. A tanításokat érdekeik szerint értelmezik máig is, harácsolnak a kezdetektől, ráadásul mindezt úgy, hogy híveiket a sötétségben tartják, és emellé még sarcolják is, leginkább lelki alapon. Mindemellett, mint ahogy itt is írva vagyon, ha valaki ebben leli békéjét és boldogságát, senkinek sincs joga azt kétségbe vonni:

"... Én Tisztellek, ha hiszel az egyházadban,
de ahogy az elején mondtam, nekem egy házam van.
Egy házam van annak az égbolt a teteje,
padló a végtelen föld, falak nincsenek,
apám a nap, hold anyám, csillagok a gyermekek,
határtalan horgolják illatok a kertemet,
óceán kád, láng a lámpa, arcom tóban mosom,
hegytető az irodám, ottan józan gondolkodom,
harmat fűbe hajtom fejem, gond egy szál se, völgy a fotel,
hotel kontinenstál hat csillagos motel..."

A hármas track egy szösszenet, Tojour címmel, az első kettő dinamikussága után ültetős. Az ember azt hinné, hogy visszavétel következik, de nem, mert a Gondolj már végig, eleve címében felszólító, tehát nem is lehet finomkodó. Nem is az, kicsit sem. A neten lógó és ott szemérmetlenül flörtölő, magát szinte áruló, vagy feltűnési viszketegségben szenvedő, főképp tizenéves "csajoknak" vág oda. Szerintünk nem annyira fontos a téma, de egynek jó. Az internet megjött, mindenki használja arra, amire akarja, a buták butaságokra, az okosak okosságokra. Ja, és hogy butul a nép? Hát, ez van. A szöveg odaver persze:

" Külsőd és jellemed, anorganik még,
nem tudom te kellesz-e, vagy csak a nicknév,
elég a sorszám, a karakterek,
nem kellesz hozzám, hogy veled legyek."

Az ötödik elem a Let's bagó. Elcsépelt frázis mára a dohányzási világranglistán elfoglalt előkelő helyünk. A dohányzás rossz, ezt mindannyian tudjuk, mint ahogy szinte minden az, ami jólesik az embernek. Stresszes és alig élhető ország vagyunk, sokaknak a kávé-cigi kombó az egyetlen luxuscikk, a halálba vezető turbó mondhatjuk. A legmorcosabb alappal szembesülünk a Realistic Crew által ebben a számban, és a rohadék cigi is ott lóg még mindig a szánkban.

" ... az hátrány hamár a kátrány támaszt,
minden madár márkát választ..."

Aztán ismét egy alig háromnegyed perces zenés vers okosít, A Skit érdekel Újonctól. Csendesülős merengés sörrel meglocsolva, vészjóslóan reális végszóval:

"Tudom, hogy ez nem épp vidám:
e nemjövés, e ócska szesz,
élek, s ez nem az én hibám,
ígérem orvosolva lesz."

Sprint. Félreértelmezett létezésünk talán legnagyobb ellentmondása, hogy mire az út utolsó harmadához érünk, akkorra leszünk annyira tapasztaltak és átlátók, hogy tudjuk azt, hogy ez a rohanás mindenképp az életünkbe került. Visszatekintve kevesebben vannak azok - töredéknyi lehet csak -, aki azt mondhatja, hogy igen ez így rendben volt. A többieknek a kesergés marad csak, a jövő lehet, hogy csak a fiataloké, de a jelen mindenkié, ezt ők tudhatnák a legjobban. Bölcsen mosolyogva tanítani, ez lenne a dolguk azoknak, akik már sokat láttak. Nálunk mogorván dörmög a döntő többség. A Sadantos Kunert Péter jegyzi a zenét.

"Lábad nyomán fürge falevél sprintel.
Szél duruzsol csak, hűvös, halk zene,
Tudd, hogy ha volt is cél, ma már nincsen,
Húzd meg a végét, hajrázz, halj bele!
Nem látok temetőt, nincs hol hajtanom fejet,
Mégis nézte egyik szemem a sírt, a másik a nevet."

45 másodperc állapotközlés ismét, ülünk a Monoton és kész! Szervesen kapcsolható a sprinteléshez és a következő darabhoz is. Mert utána a Hidegen következik több vonalon futtatva, látszatgazdag trendhalmozók, politikusok és egyéb eltévelyedettek a címzettek között az első strófában, majd megerősítés a hasonszőrűeknek, önigazolással megszórva. Minden sort kiemelhetnénk innen is.

"Buda image, mondd csak hogy a pesti más,
sokkal több koksz kell, hogy ne te legyél a messiás,
persze lehetnél önmagad, és nem a számlák ura,
a pokol kapujából úgyis visszajön a bálás ruha."

Nyugat 100. A slam poetry és a magyar költészet párhuzamba állítása Babits és más nagyjaink megidézésével. Nem ragozzuk túl, Saidék megtették, ahogy kell.

"Ha a rappereknek szólnak, hogy százéves a Nyugat,
ők átüttetik a west-side tetoválásukat,
mert minden ami nyugat az számukra szent,
hiphopra Nietzschét olvasnak föl, rap-re zen-t."

Ismét egy percnyi kiállás Manki címmel. Aztán a Cadik alapjára felénekelt 5 Terem, a dupla egyik legjobbja - amely nálunk a későnérők közé tartozott - Zeek és Sena közreműködésével. Művészi és emberi hitvallás az ország krémjétől, több mint zseniális. Ráadásul a két vendégénekes magyarul adja, ami kuriózumszámba menő dolog még mindig.

"Te vagy kiért ma fájva fáj a gyomrom,
savaktól ég akár az égi szféra,
legyél csokimba málna granulátum,
leszek csigádba jó fahéj ígérem,
s ha jő papírod oldalán a dátum,
mi majd bután kacagva kéz a kézben,
akár egy falatka föl-le járunk,
a zord idő metál protézisében..."

Baklava, a tömény esszencia a'la acapella. A töltelék nem méz, még csak nem is édes sokaknak, mi magunk elcsemegézünk rajt. 'Nesztek, egyetek' attitűd ismét, és az istenadta nép kajálja is.

"Yes yo, yes yo, depresszió,
Moszkva téri gombapresszó,
Presszó, presszó, gomba, gomba,
Olcsó sör, Hubertus-bomba.
Gomba, gomba, gombafelhő,
Atom villan, gondfelejtő,
Atom villan, gomba, gomba,
Party van a Pentagonba."

Budapesmód. Fővárosunk telibeverése verbálisan, és az a helyzet zeneileg is. A város ahelyett, hogy a hozzá hasonló urban-szörnyekhez hasonlóan lüktetne legalább, olyannak tűnik, mintha a lassú elmúlást választotta volna. Sekélyes, fekélyes, mocskos-aljas, minden szemetet összegyűjtő, és kiveszett belőle az a báj és kellem, amiért még nem is olyan rég meg lehetett bolondulni. Mindennek ellenére, vagy épp ezért ihletadó még mindig. Sokan és sokszor megénekelték már ezt a várost, de így talán még soha senki. A zene ismét Realistic Crew, a szöveg pedig mindenek feletti.

"Pest, hogy az ív inspirál, ha körhintára rím a stíl,
Pest egy teleírt spirál lapon a rotriglispíl.

A szókötés, a kézimunka, egy kényszerből felvett póz,
Hogy egyre csak magunkra , hogyha öltünk nyelvet.

Pest az etvasz és a kunszt, hogy mersz még bravúrozni,
Pest, hogy végül megtanulsz bilincsben anzsúrozni.

Budapest egy gruppen, mi egyszer tán elszinglisül,
De most tág, s ez így guten, dugjuk dajcsul s inglisül.

Elégia és pátosz, Pest, hogy már csak körben,
Hajón belül lapátolsz egy felmosóvödörben.

Hogy a halált vállalom, Pest: kő az epében,
Szép gömbölyű fájdalom az ország közepében."

Az utolsó kettő tétel pedig számunkra a lemez alfája és omegája egyben. A Hisz sztori című dal klipjével sokkolódtunk ugyanis elsőre. A záró szám után a videót is felpakolták az album végére. A szöveg maga is nagy zsánerünk, a Kiskece lányom az alaptéma, ismét a Realisticos srácok megfogalmazásában, zseniálisan. Ráadásul a klipben főszerepet kaptak a hazai break nagy nevei közül páran, így kis porfészkünk is képviseltette magát ezen a - ki merjük jelenteni: korszakalkotó duplán. Mindenkinek óriási RESPECT aki részt vállalt abban, hogy a Kottazűr így tudta visszaadni a magyar zenébe vetett hitünket újra! Az utolsó számból nem idézünk, Hisz sztori. Mindannyiunké!