A szomszéd igazán büszke lehetett takaros kertjére. A pázsit halványzölden, gondosan ápolva terült el a bágyadt napsütésben. Nemcsak rövidre nyírt formája vonzotta a szemet, hanem az angolperje között megbújó őszi kikericsek is hozzájárultak a harmóniához rózsás lila színükkel. A kert közepén fonott asztal karosszékekkel hívogatta csábítóan a pihenésre vágyókat. Mellette óriási napernyő a földbe szúrva hivatott arra, hogy enyhet nyújtó árnyékot adjon. A kerítés mentén kialakított virágoskertben rózsák virítottak, illatukat messze hordta a lengedező szél. Igazi őszi hangulatot teremtettek a szőlőtőkéken pirosló szőlőszemek. A kisgyermek azonnal észrevette a lugas alatt a hintaágyat, és boldog nevetéssel, illetve mutogatással jelezte, hogy szeretné kipróbálni. Az asszony segített férjének elhelyezkedni az egyik székben, majd kérdőn a szomszédra nézett, aki megértette a nő szándékát, mert ezt mondta:

- úgy veszem észre, a kicsike hintázni akar. Üljenek csak bele nyugodtan. Az unokáim is imádják, amikor itt vannak, legszívesebben ki sem szállnának belőle.

Sándor egy pillantást vetett rá:

- Látom, masszív fából készült. Ez aztán a tartós hinta. Nem olyan gyenge, mint a miénk.

- Igen- válaszolta a szomszéd büszkén-, én magam csináltam. Ez aztán mindent kibír. Pedig a gyerekek nem kímélik, és még sincs semmi baja.

Az asszony gyermekével az ölében óvatosan ide-oda lengette magukat a hintában, amit a kisbaba hangos, örömteli sikongatásokkal kísért.

- Hanem Sándor- váltott témát a szomszéd-, maga nincs túl jó állapotban.

Sándornak nagyon kellemetlen volt, hogy szomszédja megint ezzel hozakodott elő. Tudta jól, hogy beteg, és azt is, hogy mi vár rá, de szeretett volna elfelejtkezni az egészről, legalábbis egy kis időre. Ezért a rózsák felé fordult, és így szólt:

- Gyönyörűek ezek a virágok. Mitől nőttek meg ilyen nagyra?

A szomszéd nem véletlenül hozta elő Sándor betegségét, határozott céllal tette ezt, ezért nem engedte, hogy gondolatait eltereljék.

- Majd elmesélem ezt is, de most inkább elmondanám, hogy miért is hívtam át magukat.

Közben a szomszéd felesége kijött a házból, kezében tálca, azon poharak és egy üveg.

- Jó napot kívánok!- köszöntötte szomszédjait szívélyesen.

A szokásos kölcsönös udvariassági formulák után a szomszédasszony kinyitotta az üveget, és elkezdte töltögetni a poharakba az aranyszínű nedűt. Az ital láttán Sándor megrémült, és hevesen tiltakozott:

- Köszönöm, én nem kérek, a gyógyszereimre nem ihatok alkoholt.

A szomszéd enyhe mosollyal nyugtatta meg:

- Ez nem bor, hanem must. Idei termés. Egészen friss, tegnap készítettem. Ezt még a kicsike is megkóstolhatja.

- Azt azért mégsem- ellenkezett a nő a hintában.

Sándor óvatosan ízlelgette, és nagyon finomnak találta. Ó, ha ő is foglalkozhatna még az életben ilyesmivel. Bár az ő kertje erőteljesen elütött a szomszédjáétól, mert míg a szomszéd haszonnövényeket is termesztett, Sándor inkább barokk stílusra törekedett díszbokrokkal, betegsége előtt hosszabb távú tervei között a szőlőművelés is szerepelt.

A szomszéd nő az asszony mellé telepedett a hintára. Megsimogatta a kisgyermek fejét, majd Sándorra nézett:

- Tulajdonképpen az én ötletem volt, hogy hívjuk át magukat, mert úgy gondolom, hogy tudunk segíteni a betegségén. Talán most, hogy hallja ezt, kételkedik egy kicsit, pedig már nem egy rákos beteg meggyógyult tőle, méghozzá olyanok, akikről már mindenki lemondott.

Ami azt illeti, Sándort valóban nem hatották meg ezek a szavak. Betegsége óta sok mindenen keresztülment, sok ígéretet hallott. Még a kórházban ajánlott a szobatársa egy csodaszert, mondván, hogy attól garantáltan meggyógyul, utolsó szalmaszálként meg is vette drága pénzért, de teljesen hatástalannak bizonyult. Unokatestvére szintén egy kiválónak minősített táplálék-kiegészítővel lepte meg, amitől viszont olyan rosszul lett, hogy utólag is csak undorral tudott rá gondolni. Anyósa mindenáron asztrológushoz akarta küldeni, abban bízva, hogy a csillagok majd segítenek rajta, Sándor azonban hallani sem akart erről. A férfi tisztában volt vele, hogy rokonait és ismerőseit a jó szándék vezérli, és hisznek is abban, amit javasolnak, de a tapasztalatok azt mutatták, hogy fölösleges minden ilyen jellegű kísérletezés.

A szomszéd átvette a szót:

- Amit mi ajánlunk, az nem csodaszer, nem egy tabletta, amit ha beveszünk, akkor máris minden megváltozik. Sokkal többről van szó.

Az asszony letette a földre gyermekét, és várokozón fordult a szomszéd házaspár felé. Férjével ellentétben az ő érdeklődését felkeltették az elhangzottak. Az eddigi próbálgatások kudarca nem tántorította el attól a hitétől, hogy megtalálják azt a módszert, amitől Sándor egészsége rendbe jön. Ismét a szomszédasszony folytatta:

- Akkor elmondom, hogy miről is van szó.

Péter fáradtan nyitotta ki lakásának ajtaját. A főnöke milliónyi munkával halmozta el, ebédelni sem tudott elmenni, ráadásul még két órát rá is kellett húznia. Alig várta már, hogy végre beállhasson a zuhany alá. Anyja nézett ki a konyhából:

- Te vagy az, fiam?

- Igen- felelte.

- Ma eléggé későn jöttél.

Az anyja hangjában semmi szemrehányás nem érződött, csupán a tényt állapította meg.

- Dolgoztam- válaszolta Péter röviden.

Amúgy is morcos volt a túlóra miatt, nehezére esett az anyjával való beszélgetés. Amióta elvált, az anya mindennap felkereste a fiát, hogy meleg étellel várja, mosson rá, pedig Péter el tudta volna magát látni, mert a munkahelyén hozzájutott a számára szükséges élelemhez, a vasalás pedig nem erőltette meg túlságosan. Azt sikerült ugyan kivédenie, hogy anyja hozzáköltözzön, de a napi látogatásokat nem tudta elkerülni. A problémát nem az jelentette, hogy nem szerette anyját, mert őszinte gyermeki szeretettel csüngött rajta, csakhogy az idős asszony megpróbálta túlságosan is ellenőrzése alatt tartani a majdnem negyvenéves fia életét. Ebben odáig is elment, hogy időnként még a fiókjait is átkutatta. Amikor Péter azzal védekezett ellene, hogy kulcsra zárta, az anya színlelt rosszulléttel reagált, így a fiók nyitva maradt. Természetesen az idős hölgy ahhoz is ragaszkodott, hogy saját kulcsa legyen fia lakásához, és elmehessen hozzá, amikor csak kedves tartja. Ezzel lehetetlenné tette, hogy Péter magánéletet éljen, amit az anya egyáltalán nem bánt. Fia házasságát az első perctől kezdve ellenezte, menyét sosem kedvelte meg igazán, és amikor elváltak, inkább megkönnyebbülést érzett. Úgy gondolta, semmi szükség rá, hogy Péter még egyszer ballépést kövessen el, ezért éberen őrködött fölötte. A fiatalembernek így is sikerült kijátszania anyját, és szerelmes lett egy férjezett nőbe, akivel titokban találkoztak. A szenvedély egyre magasabbra hágott, amikor a nő váratlanul szakított. Péter azóta sem tudott napirendre térni a dolog felett, volt kedvese fényképét a zsebében őrizte, az anyai szemek elől rejtve. Néha azt hitte, már túltette magát rajta, de a legváratlanabb pillanatokban bevillant egy-egy emlék, amitől felszakadtak a sebek.

Most megint úgy érezte, hogy belepusztul a szerelmi bánatba. Szobájába ment, elővette a képet, és könnyes szemmel simogatta a nő arcát.

- Annyira hiányzol- suttogta.