Észak-Spanyolország, 1935. Egy eldugott kis burgosi faluba fiatal, ambiciózus tanító érkezik. Antoni Benaiges karizmatikus tanár, aki korszerű, gyermekközpontú pedagógiai módszereivel valósággal szárnyakat ad kis diákjainak, akár Robin Williams a Holt költők társaságában. Könyveket nyomtat és a szülőknek javaslatokat tesz, azonban több politikai feszültséget is generál. Egy nap megígéri, hogy megmutatja a tengert, amit addig egyik gyerek se látott. 75 évvel később aztán egy fiatal nő érkezik ugyanabba a faluba. Adriana úgy sejti, az ottani, kihantolás alatt álló polgárháborús tömegsír rejti eltűnt dédapja földi maradványait. Az idegőrlő várakozásban azonban rátalál a tanár megrázó történetére is, ami már éppúgy érdekelni kezdi, mint saját felmenőjének pontos sorsa. A két szál ugyanis szépen egymásba fűződik, hisz a dédapa és Antoni bizony jól ismerhették egymást.

A filmet tavaly a „spanyol Oscar"-nak nevezhető Goyán öt, a Katalán Filmakadémia gáláján, a Gaudín pedig hat kategóriában jelölték, s noha egyiket sem nyerte el, azért jelentős indulója volt a díjátadóknak. A valós történetet egy könyv alapján feldolgozó forgatókönyv adaptálása, a tanár főszereplő, az egyik női mellékszereplő (Luisa Gavasa), a zene, a jelmez és a sminkek mind-mind felhívták magukra legalább az egyik eseményen a figyelmet. Ráadásul a Gaudín a legjobb nem teljesen katalán nyelvű alkotások közé is beválogatták, a Goyán pedig a női főszereplőt alakító Laia Costát is kiemelték, igaz egy másik filmjéért.

Ez már sorozatban a 2. éve volt a jelöltek között, egy évvel korábban ugyanis az általunk bemutatott Altatódal révén került be a legjobb öt közé, de talán többen ismerik őt a BAFTA nominációig eljutó egysnittes Victoria címszerepéből, amely idén már 10 esztendeje kápráztatott el minket a közel 140 percével és akciójeleneteivel. Végül érdemes megemlíteni Patricia Font rendezőnőt is, aki korábban egyik rövidfilmjével volt sikeres a Goyán.