Doni Hősök Emléktúra Vas vármegyében
Képgaléria megtekintése2025.02.15. - 18:00 | Szakonyi Eszter

A Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred Poppr Emil 83. Területvédelmi Zászlóalj szervezésében február 14-én "Doni Hősök Emléktúrát" szervezett. A vezetett túra során a magyar 2.hadsereg, illetve a III. szombathelyi hadtest katonáira emlékeztek, akik elsőként érték el a Don partját és utolsónak hagyták el a hadműveleti területet 1943 februárjában.
1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. 2001. januárjában Jásdi Balázs - ötlete és szervezése alapján negyedmagával (Soós Péterrel, Valkóczy Balázzsal és Cseh Balázssal együtt) - II. világháborús magyar egyenruházatban, felszereléssel és fegyverzettel, a Pápai Huszáregyesület II. világháborús tagozataként Tapolca környékén egynapos gyalogmenetet hajtott végre az 1943. évi doni csaták hőseinek emlékére.
A Doni Hősök Emléktúrának (DHE) elnevezett emlékezés - valós teljesítménnyel és a lehetőségek szerint korhű körülmények között - olyan sikeres volt, hogy a túra végeztével megkezdték egy többnapos és nagyobb létszámú menet előkészítését. 2002. januárjában már kétnapos, ötven kilométeres túrát hajtottak végre Veszprém és Tapolca között. Az eredetileg egy menetszázadból álló túra 2014-ben Szombathely környékén már száznegyven főből állt. Ez a nagy létszám immár szükségessé tette a továbblépést. 2015-ben Eger környékén három menetszázadot indítottak, amelyek Eger várában találkoztak, és együtt vonultak be a Dobó téri megemlékezésre. 2016-ban már négy önálló századot indítottak egyidejűleg. Ekkor derült ki, hogy időben is szét kell osztani a századokat.
A XX. DHE résztvevői 2020. január 12-e és február közepe között immár 13 helyszínen, több mint ezer fővel hajtották végre a tervezett távokat. Az összesen 27 nap alatt, 84 települést érintettek, 565 kilométert meneteltek. Az elmúlt több mint húsz év során a hazai települések mintegy 10%-ára jutottak el. (forrás: https://doniemlektura.hu/tortenet)
Vas vármegyében idén, 2025. február 14-én került sor a Poppr Emil 83. Területvédelmi Zászlóalj szervezésében a Vasi Don - 82 Emléktúrára.
A 20 km-es emléktúra a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán álló pápai kereszttől indult - igazi hideg időben, hiszen a hőmérséklet 0°C körül járt. Itt Molnár Tamás alezredes, a területvédelmi zászlóalj parancsnoka köszöntötte az egybegyűlteket. Emlékező beszédet mondott lovag vitéz Kovács Jenő, a Vitézi Rend törzskapitánya.
A menetparancs felolvasása után elindult a menetszázad, melynek soraiban katonák, kadétok, honvédelem tantárgyat tanuló diákok, egyéni nevezők, köztük burgenlandi résztvevők is voltak.
A menet első szakasza erdei utakon át vezetett Nárai községbe, ahol a hősi emlékműnél Németh Tamás polgármester mondott köszöntőt, majd Zakó Jenő plébános vezette a hősökért mondott imát. A megemlékezésen a község két népdalos köre is közreműködött és elhangzott az egykori kántortanító által 1935-ben írt vers. A templom előtt felállított második világháborús életkép mellett volt a pihenőpont, majd következett a menet második szakasza.
Erdőkön-mezőkön és a hagyományőrző huszárok ellenőrző pontján keresztül jutott el a menetszázad a szombathelyi Jáki úti temető hősi parcellájához. A központi emlékműnél Tóth Kálmán frakcióvezető Szombathely Megyei Jogú Város részéről mondott emlékező beszédet, majd Aigner Géza atya imádsága után következett a koszorúzás, ahol a koszorúk mellett a szakaszok vezetői a megemlékezés gyertyáit helyezték el az emlékműnél. A 20 km-es túra zárásaként kerültek kiosztásra az emléklapok, karjelzések.
"Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség!" (Wass Albert)
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1921 szavazat
Új hozzászólás