A felvezetésből már kiderült, hogy nehéz hiteles portrét rajzolni Márairól, egységben látni és láttatni, a sok ellentmondásosság, a szövegváltozatok, a sok stilizálás, legenda és anekdota miatt is.
„Este nyolckor születtem, fújt a szél./ Kassát szerettem és a verseket, /A nőket, a bort, a becsületet, / S az értelmet, mely a szívhez beszél, / Mást nem szerettem. Minden más titok. / Nem könyörgök, s ne irgalmazzatok" .

Az előadó 4 fő téma köré rendezte gondoltait Márairól:
-Életrajz, személyiség
-Márai és Kassa
-A polgár és a polgári tematika
-Márai és az emigráció

Az író rögeszmésen vonzódott szülővárosához, Kassához, mely a múlt őrzője, örök viszonyítási pont lett számára. „Mindig nyugatra menj, és ne feledd soha, hogy keletről jöttél." Hoefnagel 1617-es metszetét Kassáról még az emigrációba is magával vitte. „Kassa nem „szép". Kassának lelke, életmódja, titka van. Ezt csak mi tudjuk, akik ott születtünk." „Mindent, ami az életben nagyon jó volt, Kassától kaptam, s minden, ami az életben nagyon rossz volt, ott esett meg velem."

Végigtekinthettük Czetter Ibolya útmutatásai alapján Márai életét számokban: 1900-tól 1919-ig Kassán élt, majd közel egy évtized következett Német- és Franciaországban; 1928- 1948 húsz év Budapesten, végül 41 év emigrációban: Olaszország, USA (Nápoly, New York, Salerno, San Diego.)

Márai liberális konzervatív személyiség volt: egy letűnt eszme, letűnt életideál képviselője, alkata: sebzett, sértődött, magányos, nehezen megközelíthető, de jó társasági ember, remek humorral, iróniával, lélektani érzékenységgel rendelkezett és vallomásvágy, publicistára jellemző nyitottság, érdeklődés jellemezte. Találóan illik rá Karinthy mondata: „Inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem!"

Elfajzott polgárként a klasszikus polgárság mítoszát örökítette meg, a kései modernség korától számon kérte a modernség eszményeit, értékeit. "Polgárnak lenni nem valamilyen származási privilégium, hanem életforma, igazi tartalma egy életmód, mely lakásban, evésben, ízlésben, érzésben élesen elválik más osztályok életmódjától, s ugyanakkor elég tágas és rugalmas életkeret ahhoz, hogy mindenki belenevelődjék, akit sorsa és szándéka egy magasabb életszint felé taszít."

Az író így vall vidéki polgár mivoltáról: „A „nyugati kultúra" kissé lógott rajtunk, mint frakk a négeren..." „Zavartan éreztük, nagyon finom idegekkel, hogy polgárnak lenni nem egészen ugyanaz Nantes-ban, mint Kassán"

Márai szinte minden műfajban alkotott, szellempalotát épített, hitt abban, hogy az író= társadalomformáló erő: „Írni annyi, mint megtagadni mindenkit. Írni annyi, mint egyedül maradni, mint el­árulni barátot, testvért, szülőt, szeretőt, el­árulni önmagunkat, bevallani mindent, anélkül, hogy feloldozásra számíthatnál, cél nél­kül, remény nélkül, kilátás nélkül." (Műsoron kívül, 1927).

A 30-as évek legünnepeltebb szerzője volt Márai, aztán lassacskán kiközösítetté vált, és 1944. március 14-én letette a tollat. Naplót kezdett írni (18 kötet, több /8/ ezer oldalnyi). Majd elindult a nagy utazás: „A nagyvilágon kívül nincsen számodra hely". Odüsszeuszhoz hasonlóan élete utazás, vándorlás és bolyongás. Elsősorban morális okokból emigrált: „Hogy miért ment el hazájából ez az ember, ha nem bántották? ... Nehéz kérdés ... Talán megértette egy napon, hogy el kell menni, mert ha marad, az ártalmatlan ellenzéki szerepében többet használ a kommunistáknak, mint ha közéjük áll. Nem akart közéjük állni. És nem akarta tovább elviselni, hogy ő, az ártalmatlan ellenzék, egyféle műtárgy, melyet a kommunisták gúnyos áhítattal felmutatnak tömegeiknek és a világnak." (San Gennaro vére, 133. old.) „...tiltakozni és lázadni kell, mihelyt valaki és valakik az élet eleven természetes rendjéből rendszert akarnak csinálni. Minden, ami rendszer - vallásos, politikai, gazdasági, szellemi rendszer - halálos veszedelem, merénylet az élet eleven rendje ellen. Azt hiszem, ezt akartam elmondani, amikor írtam." (Ítélet Canudosban)

Miért lett az emigráció színhelye Olaszország és Nápoly? Itt nem gyűlölik az idegent, finom a bor, itt a Vezúv - az emigráns kiszolgáltatottságának szimbóluma - állandó veszély a közelében élni. Itáliához köthető művei: Béke Ithakában, Halotti beszéd, Erősítő, San Gennaro vére, Vendégjáték Bolzanóban, A nővér.

Márai akkor vált igazán európaivá, amikor New York-ba költözött, ám nem szerette benne a kolosszalitást, a gigantomániát! „A nyugati civilizációnak vége, Leonardo da Vinci műhelyében kezdődött és a General Motors műhelyében ér véget."

Később nagy veszteségek érték: Lola, Márai felesége 1986-ban elhunyt, János, fogadott fiúk pedig 1987-ben követte. Utolsó naplója már inkább az élet terheinek elviseléséről szól: „Vágyakozni már nincs képességem, legföllebb emlékezni". „Három valóságos nagyhatalommal találkoztam az életben: az oroszokkal, az amerikaiakkal és az öregséggel"- írja.

Az előadás zárásaként elhangzott, hogy az írónak három unokája él Dél-Kaliforniában, ám egyikük sem beszél magyarul! Sikerét, világirodalmi áttörését ma sem értjük (35 nyelvre lefordították, hindire is!) Posztumusz reneszánsz jutott osztályrészéül. Rajongói, ellenzői (Kukorelly Endre - Háy János) is vannak. Megosztott a közönség is, hiszen a hagyományos és posztmodern irodalmat kedvelők ízlése más.

„Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem..."
Az előadás végén a nagyszámú közönség egyetértésével Czetter Ibolyát felkérte a könyvtár, hogy egy későbbi időpontban folytassa Márai művészetének elemzését, hogy a nőkkel való kapcsolatát, hitét és filozófiáját is megismerhessük!

Képgaléria