Több mint kétszázan játszanak naponta a Magyar Korcsoportos Sakkbajnokságon Bükön
Képgaléria megtekintése2025.04.24. - 21:00 | Büki László 'Harlequin'

Április 21-27. között újra Bük rendezi meg a kétévente esedékes Magyar Korcsoportos Sakkbajnokság döntőjét 8-18 éves versenyzők számára, 6 korcsoportban. Tét az Európa- illetve Világbajnokságra kijutás, a korcsoportok legjobbjai ugyanis választhatnak, melyik versenyen szeretnének részt venni! Csütörtökön délelőtt "nagyüzem" volt a művelődési ház termeiben, csak a nagyteremben közel 60 táblán folyt a küzdelem.
Horváth Csaba, a Magyar Sakkszövetség Ifjúsági Bizottságának elnöke, a verseny főbírája érdeklődésünkre elmondta, minden korcsoportból itt vannak a legjobbak, többen közülük nemzetközi versenyek érmesei. A Bükön zajló döntő végső állomása a világverseny lesz, amire a korcsoportonkénti bajnokok jutnak ki, pontosabban választhatnak: Európa- vagy Világbajnokságra szeretnének menni, a második helyezetteknek pedig marad a bajnokok által nem választott verseny.
A versenyen 2x1.5 óra, azaz 90 perc áll minden játékos rendelkezésére, valamint lépésenként fél perc, így egy parti akár 3-4 óráig is eltarthat. A magas létszám miatt egy-egy korcsoportban nem ritka a napi dupla forduló, azaz délelőtt és délután is asztalhoz ülnek a versenyzők.
A legkisebbek ma kezdik a küzdelmeket, ők rövidebb játékidővel gazdálkodhatnak, de ahogy megtudtuk, még gyorsabban játszanak, kevesebbet gondolkodnak egy-egy lépésen, mint a magasabb korcsoportok versenyzői.
Nagyszámú a vasi részvétel is a büki döntőn, Perger László, szombathelyi FIDE-mester, nemzetközi versenybíró vezetésével - aki a versenyen a szövetség munkáját is segíti - nemcsak a legjobb szombathelyi sakkozók vannak jelen, hanem azok a versenyzők is, akik még csak most cseppentek a versenysakk világába.
Feljövőben van a sportág, a tavalyi budapesti sakkolimpia nagyon jót tett a sakk népszerűségének, Horváth Csaba utalt is rá, hogy érezhetően megnőtt a sakk iránti érdeklődés.
A büki döntő összes mérkőzésének egynegyedét közvetíti a szövetség, általában a korcsoportok elejét, 1-3 tábláját stream-elik.
A versenyek április 27-ig, vasárnapig tartanak a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár termeiben.
Új hozzászólás