Johann Strauss zenéje a csillagok között
2025.06.05. - 13:30 | vaskarika.hu

2025-ben emlékezünk meg Johann Strauss, a bécsi keringőkirály születésének 200. évfordulójáról. A jeles jubileum alkalmából a "Kék Duna keringőt" elektromágneses hullám formájában az űrbe küldték, ezzel is ünnepelve Strauss zenei örökségét.
Az idei évben Bécs a világ legismertebb zeneszerzőjét, a 200 éve született "keringőkirályt", Johann Strausst ünnepli. Az évforduló alkalmából több mint 250 zenei esemény várja az érdeklődőket 65 különböző produkcióval a város mind a 23 kerületében. A rendezvénysorozat egyik legkülönlegesebb pillanataként, a Strauss-emlékév részeként egy igazán látványos és egyedi kezdeményezés is megvalósult. A "Keringő az űrbe" elnevezésű projekt során május 31-én Strauss leghíresebb művét, a Kék Duna keringőt fénysebességgel sugározták ki a világűrbe egy spanyolországi űrbázisról, az Európai Űrügynökség (ESA) közreműködésével.
A folyamat során a zenei hangokat rádióhullámokká alakították át, és egy hatalmas antenna segítségével olyan gyorsan küldték az űrbe, ahogy a fény halad. Így a Kék Duna keringő most már a csillagok felé tart körülbelül 300 000 km/s-os sebességgel. Végleges célját azonban még nem érte el, mivel a legközelebbi csillag 4,24 fényévre van és ez azt jelenti, hogy a jelnek több mint 4 évre van szüksége, hogy odaérjen.
A képen a Bécsi Alkalmazott Művészetek Múzeumának tetejéről az ég felé emelkedő ünnepi fénynyaláb látható, amely a muzsika űrbéli útjára bocsátását szimbolizálja.
© Vienna Tourist Board/Martin Morscher
Az ünnepi eseményt egy különleges koncert is kísérte Bécsben, az Alkalmazott Művészetek Múzeumában, ahol a Bécsi Szimfonikusok előadásában csendült fel a mű, látványos fényjáték kíséretében. Az épület tetejéről egy fénynyaláb jelezte a "kozmikus zenei üzenet" indulását.
A projekt nemcsak látványos kulturális akció volt, hanem közösségi kezdeményezés is: 13.743 zenerajongó - köztük Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnök és Michael Ludwig, Bécs polgármestere - vált úgynevezett "hangjegy-nagykövetté" azáltal, hogy egy-egy hangjegyet "örökbe fogadva" csatlakoztak a kezdeményezéshez. A résztvevők több mint 90 országból érkeztek.
A WienTourismus igazgatója, Norbert Kettner így foglalta össze a projekt lényegét:
"A "Keringő az űrbe" küldetés egy régi mulasztást pótolt: amikor 1977-ben a Voyager űrszondára földi zenei műveket válogattak, a Kék Duna keringő kimaradt. Most viszont Strauss zenéje méltó módon indulhatott el az űr felé és velünk együtt írja tovább az emberiség kulturális történelmét."
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1921 szavazat
Új hozzászólás