Hőséggel, de boldogan indult az idei Fishing on Orfű
Képgaléria megtekintése2025.06.27. - 16:15 | Bálizs Zsuzsa

Ismét élettel telt meg az orfűi kemping: már szerdán délelőtt hosszú sorok várakoztak bebocsátásra, majd pontban 10 órakor Egyed Péter visszaszámlálását követően az első "fecskék" mehettek is sátrat verni.
Az idei fesztiválon várhatóan nem a sártenger lesz a legnagyobb kihívás - tavaly emlékezetesen alakult át ekképpen a nagyszínpad előtti völgy, - hanem a rekkenő hőség. Csütörtökre az idei év legmelegebb napját jósolják a meteorológusok, így elkel majd a hidratálás, amit már a nyitónapon megkezdtek a lelkes fesztiválozók, akiket a Parno Graszt és Cserihanna fogadott ragyogó napsütésben, majd a Carson Coma koncertjére már teljesen megtelt az orfűi katlan. Giorgioék hatalmas bulit csaptak, alaposan megtáncoltatták a fesztiválozókat, akik velük énekelték legnagyobb slágereiket (többek között Osztálytalálkozó, Pók, Hobbihajótörött, Fantomrezgés), de előadták az Ivan and the Parazollal közös „Kérdőjelek és válaszok" című dalt is.
A Pom Pom mesefiguráit idéző, s ezzel sokakat nosztalgiázásra késztető Picur Nagyszínpadon az Esti Kornél már sötétedéskor kezdett, s mire az „Éjszaka van" című dalukhoz értek, már teljesen besötétedett, így igazán autentikus lett a dal. Bodor Áronék több számot is lejátszottak egy hete megjelent új albumukról, majd megemlékeztek az Elefánt múlt héten hirtelen kórházba kerülő frontemberéről, Szendrői Csabáról, amit nagy tapssal viszonzott a közönség. Az Elefánt helyett Lovasi András ugrik be pénteken, így módosult a Picur és az Ábel Nagyszínpad műsora is - a programfüzetben viszont még az eredeti tervek szerepelnek, hiszen az egészségügyi vészhelyzet bőven lapzárta után történt. Ezúton is jobbulást kívánunk Szendrői Csabának, akinek trombózisa számos nyári fesztivál line-upját írta át, s akinek mielőbbi felépüléséért most az egész zenésztársadalom és alternatív zene iránt rajongó közönség drukkol. Az Esti Kornél-koncert végén a dobok mögött megbújó Lázár Ágoston is dalra fakadt, a „Takarj el" című, szintén az „Elég" című új albumon szereplő dalt a Lázár testvérek és Bodor Áron közösen adták elő. A Lázár Tesókkal még találkozhatnak a Fishingezők, hiszen Ágoston és Domonkos csütörtökön késő este a nagysátorban lépnek fel.
Az Analog Balaton koncertjére teljesen megtelt az Ábel Nagyszínpad előtti tér, a közönség hatalmas lelkesedéssel fogadta Zsuffa Abát és Vörös Ákost, akik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az utóbbi időben. A fesztivál pedig éjfél után is folytatódott, ekkor már elviselhető hőmérsékletekkel, s egyre emelkedettebb hangulatú fesztiválozókkal.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1921 szavazat
Új hozzászólás