Csak "tiszta" dalokat szeretne írni - Bérczesi Róbert öt éve számolt le drogfüggőségével
2025.06.28. - 11:00 | vaskarika.hu - Fotó: MTVA

Az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorában a kábítószerellenes világnap alkalmából osztotta meg a hiperkarma együttes frontembere, Bérczesi Róbert, milyen hosszú utat járt be a drogokról való leszokásig. Felidézte, hogy a szerhasználat miatt gyakorlatilag két évtizedet eltékozolt az életéből, alvás és emberi kapcsolatok nélkül töltötte legszebb éveit.
A 2000-es évek elején a hiperkarma zenekar nagy sikert aratott a magyar underground zenei színtéren, egyedi hangzásával és mély, költői szövegeivel. A formáció motorja, Bérczesi Róbert karizmatikus előadóként vált kultikus figurává, ám a népszerűség árnyékában szomorú valóság húzódott: súlyos drogproblémákkal küzdött. Függősége élete minden területére kihatott, ezért az együttes 2007-ben feloszlott, majd a sikertelen folytatási kísérletek után a zenész hosszabb időre eltűnt a nyilvánosság elől. Gyógyulásának története azonban szorosan összefonódik a zenével és a hiperkarma újjászületésével.
„1999-ben, 23 évesen kezdtem el kábítószert fogyasztani. Egy év múlva mindennapossá vált, majd a következő évben beléptek az életembe a keménydrogok is, amiktől szinte egyáltalán nem aludtam gyakorlatilag 20 éven át" - kezdte történetét Bérczesi Róbert az M2 Petőfi TV vendégeként, amely az Esti Kornél című műsorának június 26-i adását a kábítószerellenes világnap alkalmából a megelőzés témájának szentelte.
Fotó: MTVA
A zenész kifejtette: 2020. augusztus 6-ig volt aktív szerhasználó. Magánélete nem volt, ahogy fogalmaz, főállású narkósként élt. Gyakorlatilag minden mást háttérbe szorított a vágy, hogy megszerezze a napi kábítószeradagját.
„Szégyellem, de be kell valljam, éveken át rettenetes állapotban koncerteztem. A zenélésre úgy tekintettem, mint bevételi forrásra, amiből drogot vehetek. (...) Hamar rájöttem az ámokfutásom közben, hogy a környezetemnek borzasztó lehet megélni, ami velem történik, ezért - mivel leállni nem tudtam - igyekeztem elhatárolni magamat mindenkitől" - vallotta meg az előadó, miért szakította meg a kapcsolatot szeretteivel a legreménytelenebbnek tűnő időszakban.
Bérczesi Róbert leszögezte: ifjúsága legszebb éveit tékozolta el, ezért a jövőben - amíg Isten életben tartja - csak „tiszta" dalokat szeretne írni. A zene hatalmas támasza volt a leszokásban, csak úgy, mint zenésztársa, Müller Péter Sziámi, aki megmutatta neki, hogy józanul is rengeteg kreativitás és tehetség lakozik benne. Hozzátette, a hiperkarma újraalakulásával egy olyan álma vált valóra, amelyről azt gondolta, sosem történhet meg.
A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.
Esti Kornél - a nyári szünetben hétköznap 22 órától az M2 Petőfi TV műsorán.
Új hozzászólás