Ő  pedig a leltározás után talált egy meglehetősen régi keltezésű példányt, amelyről úgy gondolta, tovább dédelgetni nem érdemes. A negyvenes férfit tinédzser kora óta foglalkoztatta „az álom az álomban, akár tovább hatványozva" témakör. A forgatókönyv első vázlata már majd egy évtizede elkészült, ezért döntött úgy, ideje a tettek mezejére lépni.

Legszívesebben nem is í­rnék a filmről semmi közelebbit, csupán egy olyan ajánlót, amelyet egyik barátomtól kaptam: „Eszméletlen. Alig tudom szavakba önteni, de nem akarom elszólni magam. Miután megnézted, majd beszélünk róla."

DiCaprio, mint színész kedvenc adott. Kellőképpen impozáns mozi előzetes szintén kipipálva. Barátom véleménye szentí­rás, tehát én egy ösztönzseni holdkóros spontaneitásával érkeztem a jegypénztárhoz. Ha valakinek a film megtekintéséhez még szüksége lenne pár impulzusra, í­me a történet dióhéjban:

Az Eredet egy elit kommandó cseppet sem unalmas világába kalauzol. Többnyire ipari kémkedéssel keresik a mindennapi betevőjüket. Az ehhez szükséges információkat azonban nem úgy csiklandozzák ki a célszemélyekből, hanem a delikvens memóriáját heckelik meg. Mielőtt bárki irigykedne, nincs könnyű dolguk. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) és rohamcsapata nemcsak álomidentitásukat veszélyeztetik, valóságos bőrüket is a vásárra viszik egy-egy bevetés alkalmával.

Aktuális megbí­zójuk első látszatra kivitelezhetetlennek tűnő kéréssel áll elő, miszerint az információ kilopása helyett egy ötletcsírát kell elhelyezniük a célszemély agyában. Saito (Ken Watanabe) olyan fizetséget helyez kilátásba, amelyért Cobb bármilyen kockázatot képes vállalni. Egy fiatal milliárdos fejébe kell beültetniük a gondolatot, hogy apja halála után örökölt cégbirodalmát darabolja fel. A művelet elvégzéséhez egy elsőre bonyolultnak tűnő háromszintű álmot: álom az álomban az álomban hoznak létre.

Eddig tartott a Mi? , pár szóval térjünk ki a Hogyan?-ra, azaz miképp sikerült mozivászonra varázsolni ezt az első hallásra is érdekfeszítőnek tűnő történetet.

Az „álom az álomban" motívum egyáltalán nem új keletű témaválasztás. Meggyőződésem, hogy az embernek már az őspéldánya is igen kifejlett, a materiálison túlmutató öntudattal rendelkezett, amely az idők folyamán lényegében csak amortizálódott. A kézzelfogható valóságon túlmutató önvalónk sejtszintű tudása létprincípium, ezért mindig léteznek olyanok, akik emlékeztetnek arra, hogy lehetőségeink korlátlanok, közel sem érnek véget bőrünk felhám nevezetű határvonalával. Több filmes alkotást is megemlíthetnénk, amely a virtuális valóság egyes aspektusait virtuóz módon ábrázolja. Mátrix és társai -, ez a tény azonban nem zárja ki azt, hogy az Eredet is méltón szí­nesí­tse a palettát. Attól, hogy nem Nolan találta fel a spanyolviaszt, az álom hálás téma, pláne ha a lehetőségeivel jól sáfárkodik az alkotó. Márpedig jól, a rendelkezésre álló 170 milliárdos költségvetést nem aprózza el a rendező, az IMAX kamerákat félreteszi a sufniba. Szerencsére ismeri a „sokat markol, keveset fog" szólás lényegét, nem sétál bele annak egoista alapokon nyugvó kelepcéjébe.

Nolan elképzelése szerint az Eredet egy sci-fi beütésekkel megbolondí­tott akciófilm, amellyel bár nem alkot korszakos jelentőségűt, de popcornfilmként bármikor derekasan megállja a helyét. Véleményem szerint alábecsülte a film jelentőségét, annak fogadtatása alaposan rácáfolt a kishitűnek tűnő várakozásokra. Az Eredet teljes erőbedobással hódítja meg a közönséget és a szakmát. Hiába gondolja az alkotója popcornfilmnek, a fogyasztásáról kifejezetten  lebeszélném azokat, akiknek a moziprocesszoruk 90%-át alapból a pattogatott kukoricájukkal való bíbelődés terheli le. Na, ők már a film első öt percében kipontozódnak.  Ez a film ugyanis folyamatos kattogásban tartja az agyat, ügyelve arra, hogy az alapjáraton csak tíz százalékban leterhelt szervünket fokozatosan túráztassuk csúcsteljesí­tményre. A produkció jól kidolgozott, szellemes, intelligens.

Erénye, hogy remekül találja meg az arányokat a fantáziavilág és a tudományos alapokon nyugvó valóság között. Remek gondolatébresztő, szinte kí­nálja a lehetőséget, hogy magunk is utánajárjunk, mennyire kitaláció a film virtuális labirintusvilága. Minden kötekedőnek ajánlom, hogy vesse bele magát a trükkös Escher-lépcsők rejtelmeibe, de egy cseppet se lepődjön meg, ha a film alapvetései visszaköszönnek. A fim a térlátás gourmandjai számára valóságos í­nyencfogás, szerintem a mérnökagyúak elkényeztetve érzik magukat közben. A vizuális ingerek szerelmesei számára is jó választás ez a hihetetlen bravúrral megkomponált látványvilág. Nolan nagy precizitással dolgozza ki a részleteket, az egyre pergőbb események által teljes körű képet kapunk az álmok kizsákmányolásának természetéről.



Kockázatok- mellékhatások tekintetében sem hagyja elárvultan a nézőket a forgatókönyví­ró. Ha a filmet lecsupaszí­tom a lebilincselő akcióelemektől, és a főüzenetét szeretném megfogalmazni, akkor azt látom, hogy az emberi gyarlóság minden körülmények között képes felütni a fejét. Nesze neked szürreális valóság, ha a kapzsiság, a birtoklási vágy, a becsvágy, a függőség,  az önteltség és egyéb alantas társaik ambíciójával kerülsz szembe!

A film meglehetősen nőszereplő defficites, de a meglévők remekül domborítják ki ezen emberi gyengeségeket. A beszédes nevű, fiatal álomtolvaj, Ariadne (Ellen Page) és a Cobb feleségét remekül alakí­tó Marion Cottilard ékkövei a filmnek.

A három, végül négy különböző álomszinten szimultán játszódó finálé tudatosítja, hogy nem érdemes körömszakadtáig ragaszkodnunk „a por és hamu vogymunk jellegű földi hülyeségeinkhez. A valóságunk olyan, mint egy szappanbuborék. Csilli-villi szí­nes, forog, magasba tör, de végtelenül sérülékeny. Lehet, hogy a mi képlékeny világunkat is éppen úgy álmodja valaki?

Ha nemcsak annyiban merül ki az igényed, hogy Dzsekicsen némi nasi kíséretében rendet kaszaboljon a kínai negyedben, akkor irány a mozi! Remélem, téged is lenyűgöz ez a kreatí­v módon akciódús, agyalós mozivarázs.

Eredet! Kérem az ellenőrzőt! Jeles, leülhet.