Koós Attila: Éjjeli műszak

Sötétben kuporgok. Öklöm rejti a parazsat.
Bennem, mint téltől búvó lomha darazsak,
Megülnek moccanatlan a zajok.
Szitáló nesz csupán a világ.
Tompa a tudat s a kíváncsiság:
A Holdról látják-e árnyékomat?
Repülő dong, sipít játékvonat,
S megnyugtató, hogy buta vagyok.

Az éj bújna csontos testem melegéhez,
Mint páncél, körülöttem a lég. Szegényes
Hangokból csiszolna harmóniát
A homály. Egy gép hörög s a szél
Kavar fel port és ammóniát.
Már szombat van, de messze még a dél.