A Szigetre szükség van!

Félhivatalos forrásokból értesültünk a mínuszkettedik napi érkezésünk után arról, hogy hatezerrel kevesebb külföldi váltott bérletet az idei hajógyári menetelésre. Ez kb. annyit jelent, hogy mondjuk az összes francia otthonmaradt, aki idejárt. Tíz százalék körüli ingadozás szerintünk simán bele kell, hogy férjen ennél a kalibernél, és mint kiderült, bele is fért. Tizennyolcból kettő kivételével minden esetben megjelentünk az augusztusi, mondhatjuk így világ-zenei őrületen, és amíg a kilencvenes években szinte csak a fellépők képviselték a külföldet, addig ez az ezredforduló utáni pár évben épp a visszájára fordult, szinte alig hallhattunk magyar szót az egy hét alatt. A szigetirodának vélhetően valami ilyesmi is volt a célja, a hazai közönségnek ott a Volt, és pár év óta a BalatonSound, illetve a sok kisebb-nagyobb rendezvény. Egy hétnyi teljes körű zenei és megszámlálhatatlan egyéb program egy gyönyörű, a világtól elszeparált kánaánban azonban elég erős indok arra, hogy a világ bármely pontjáról nekiinduljon valaki a hosszú útnak. A SZIGET mára egy olyan jól csengő brand lett, amely megkerülhetetlen, létjogosultsága vitathatatlan, és ritka példaként még sikeres is annak ellenére, hogy hazai. Nem beszélve arról, hogy Puskás mellett a legismertebb magyar szó lett a világban.

Aki valamelyest is követte a majd' két évtized alatt a vele kapcsolatos történéseket, tudja azt, hogy többször keltették halálhírét vagy próbálták bezáratni, mind közszereplésre áhítozó kerületi polgármesterek, mind konzervatív pártok, vagy épp nagyberuházók ténykedése kapcsán. Per pillanat ott tartunk a múlt heti hírek szerint, hogy a KDNP képviselője is azt nyilatkozta, hogy a Szigetre szükség van, ez pedig körülbelül a nagy magyar pálfordulás és a végre ráébredés kombó netovábbja. Csak azt nem érteni, hogy ehhez megint miért is kellett ennyi idő. Ha valaki nyitott szemmel néz, és még ráadásul gondolkodik is, látnia kell, hogy az országimázsunk alapköve lehetne ez a rendezvény. A világ második legszebb fekvésű fővárosában a Duna közepén kialakítani egy hatvanezres kisvárost, ami ráadásul minden igényt kiszolgál, szinte példa nélküli ezen a bolygón. Megfordultunk sok külföldi nagy fesztiválon, ahol az aktuális legnagyobbak szerepelnek a maximum két színpadon, egy reptér közepén mondjuk, délután öttől, addig se árnyék, se eső elől menedék, se takarítás, és semmilyen elfoglaltság. Nem azt mondjuk, hogy nem lehetne jobb, mert mindig lehetne, de bármikor kiállunk a nagy magyar fanyalgókkal szemben ezzel a véleményünkkel. Nem beszélve arról, hogy nem is lehet megsaccolni sem azt, hogy hol is tartana a hazai közízlés - ami így is a gyalázat - a Sziget majd húsz éves ténykedése nélkül. Az is figyelemreméltó felvetés, melyet jócimboránk vetett fel, mégpedig, hogy kíváncsi lenne arra hány gyermek is fogant meg itt a sok év alatt, és hány olyan ember fordult meg itt, akik azóta hazájukban magas pozíciót töltenek be, és szép emlékeik vannak ezért hazánkról. Persze nem ezek a legfontosabb momentumok, hanem, hogy az adott időben minél jobban érezze magát a vendégsereg, és ez szemmel láthatóan meg is volt. Természetesen egyik év sem telik el kisebb nagyobb botrányok nélkül, most a legutolsó mozzanat körül - Palotai Zsolt Cöxpont-Ambientes fesztiválzáró fellépésén történtek alávaló aljasságok, de erről lentebb bővebben.

Tematika

Az idei évben a külföldi bérleteseket már péntek déltől beengedték, ezért a vasárnapi érkezésünkkor már szokatlan módon alig voltak sátorhelyek, kinyitottak az élelmesebb vendéglátósok, és több kocsmában is szólt már a zene. Teljes fesztiválhangulat uralkodott a kezdés előtt három nappal, és ez azt mutatja, amit magunk is vallunk, hogy elsősorban a közösségi élmény miatt érkezik ide mindenki, hisz azért a line-up nem a legaktuálisabb, legértékesebb, pláne nem a legelőremutatóbb. Tíz éve elképzelhetetlen volt az, hogy semmittelen rádió-slágereket játsszon bármely helyszín is, talán le is bontotta volna a tömeg. Sajnos azonban a nagyság átka az, hogy annyi lett az alvállalkozó - gondolunk itt a vendéglátósokra elsősorban -, hogy ezeket már ellenőrizni lehetetlen, pedig egy ízlésrendőrség simán elkelne. A terület azonban hatalmas, a programhelyszínek száma megszámlálhatatlan, aki pedig nem találja meg a saját stílusának megfelelő helyszínt, az csak magára vethet. Barangolásaink során egyértelművé vált, hogy a táborlakók simán nem hülyék, ahol töltelék zenék szóltak, ott nem volt senki, ahol pedig jók, ott rengetegen múlatták az időt. Itt tennénk hozzá, hogy ennyi idő alatt rengeteg olyan gondolatunk támadt, illetve sok olyasmit láttunk amit szóvá szerettünk volna tenni, de közben elvesztek az agyi katyvaszban, egy dolgon azonban lehidaltunk teljesen. A Volt teraszon ugyanis Dj "nagytekintetű" Jeszenszky 'Jeszy' Zsolt zenélt délutánonként, ami nálunk teljesen kiverte a biztosítékot azok után, amit Sopronban művelt, pláne annak tükrében, hogy a pultból leparancsolt Pozsi az egyik rádiónál a váltótársa. Hazánkban azonban bármi megtörténhet, mint ahogy minden csúnyaság is büntetlenül elévül, akár azonnali hatállyal. Itt tennénk hozzá, hogy nem volt razzia a szigeten a dj pultoknál, annál az egyszerű oknál fogva, hogy mind a több száz lemezelő ténykedését megváltotta a cég egyszeri százezer forintos Mahasz-engedély vásárlással. Van tehát megoldás, ráadásul nekik ez így bagatellből meg is állt.

Árak és szolgáltatások

Mivel a rendezvény elsősorban a bérletesek ellátását tartja szem előtt, ezért a bentlakók kiszolgálása láthatólag mindenek feletti szempont volt. Épp ezért talán a hihetetlen választékú ételfelhozatal a külföldi bukszákat nem, de a hazaiakat azért keményen megrongálta. A föld minden tájáról való finomságokkal szembesülhettünk lépten nyomon, és kijelenthetjük, hogy nem sikerült rossz étket találnunk, sem ízben, sem állagban. Követelmény mindenhol a körülményekhez képesti alapvető higiéniai és egészségügyi szabályok betartása, amit ellenőriznek is rendesen. Itt említjük meg, hogy az idén nem annyit zaklatták a hivatalok a kitelepülőket mint az megszokott volt. Két éve végignéztük azt, hogy az első két napban a létező összes szervezet az APEH-től a Fogyasztóvédelemen keresztül, a VPOP-ig bezárólag egymásnak adták a kilincset mindenkinél aki bármit is árult a szigeten, de ez most a normális határain belül mozgott. A drágának mondható kulinaritás mellett a folyékony bevivendők a normálisnak mondható, a sziget nagyker által szabott árakon működtek, és fogytak is rendesen. Az egy hét slágere elsöprő fölényben - pláne a 3-5 fős lánycsapatok körében -, a vödrös szívószálas koktél-kiszerelés lett. A világon ennyi mojitót nem adtak el összesen szerintünk ebben a pár napban mint Óbudán. A legnépszerűbb a hatezer forint körüli kétliteres kiszerelés volt, ami általában 3-5 dl tömény szesz, a megfelelő hozzávalók és jég felállással ütött. A mixerek délután háromtól hajnalig megállás nélkül úsztak minden egységben, a hangulat pedig elementáris volt végig, pláne a két égszakadás után, amikor is a csak azért is dacolunk az elemekkel lázadással tombolt a jókedv. Visszatérve a szolgáltatásokra, elmondhatjuk azt, hogy amit az ilyen nomád körülményekhez képest biztosítani lehet, azt biztosították is rendesen. A mobilvécék tisztántartva, rengeteg info pult minden nyelven alaposan felkészült emberkékkel, hangosbemondó, óriáscsipeszes szemétszedők és folytathatnánk a sort sok mindennel, ami a biztonságot és a kényelmet szolgálta. Személyes tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy a biztosító cég emberei is egyre normálisabbak, illetve a ránk kiosztott hangmérő emberke is teljesen európai módon kommunikált. Viszont itt értünk el a legkényesebb ponthoz, ami pedig az egész Sziget legnagyobb problémája is.

Zene

Az idei felhozatalra sokan húzták a szájukat előzetesen, pedig igazából a lehetőségekhez képest színes és ütős volt a felhozatal, jó pár aktualitással, régi nagyokkal, és jónevű középkategóriás minőségi formációkkal. Ahány ember annyiféleképp szigetel. Mi magunk minden esetben a közösségi élmény és a szabadságérzet minél teljeskörűbb befogadására gyúrunk. Nagyon kevés koncertet néztünk meg és ennek több oka is volt. Aki végigszigetelt már teljes hosszt, az tudja, mennyire kimerítő is tud lenni ennyi nap tömény mulatozás, táncolás, pogózás, csápolás és ne legyünk álszentek az ehhez társuló masszív ivászat. Ebben egyébiránt ismét a franciák vitték a prímet, harmincfokos melegben délben úgy itták az abszintot mint rendes orosz a napi vodka adagot. Mire a fesztivál hivatalosan elkezdődött, már többeken mutatkoztak a végelgyengülés első jelei, és ebbe a halmazba mi is beletartoztunk. Ráadásul a nyúl üregében tisztán hallható volt a nagyszínpad minden rezdülése, ahol ráadásul még jótékony árnyék is volt, ezért csak néha bántuk egy-egy kedvenc számnál, hogy nem izzadunk kollektívan a felpuhult, enyhén mocsárszagú és állagú nagyszínpadi talajon. Bob Marley egykori zenekara, a Wailers szólt talán a legjobban. A délutáni nagyszínpados produkciók még megfelelő hangerővel és minőségben szólaltak meg, estére azonban ahogy csitult a város, úgy halkították hozzá a helyszíneket is, több mint drasztikusan. Ezzel pedig a Sziget alapvető eleme a zenei élmény veszett el. Természetesen megértjük, hogy párezer ember pihenését zavarhatja a hangzavar, de többször jártunk kinn a hídon túl, amikor már minden színpad üzemelt, de szinte semmit sem hallottunk a benti dübörgésből. Az pedig, hogy a hangszigetelt A38-Wan2 hangár ami szinte teljesen hangszigetelt volt, miért szólt ennyire halkan és minősíthetetlenül aljadék minőségben, számunkra megfejthetetlen. Egyetlen olyan élőzést hallottunk, ami elérte a megfelelő minőséget, azon szerencsés és kitartó párezer közé tartozunk ugyanis, akik befértek a Gotan Project délután fél nyolckor kezdődő koncertjére a Party Arénába.

De abból sem volt köszönet, mert jeges félliteres frissítőnk az irgalmatlan hőségben pikkpakk elpárolgott szinte. Sokezren kint maradtak, akik szerették volna a francia-argentín-svájci nu-tango zenekart megnézni-hallgatni, tehát ez sem volt logisztikailag megalapozott szervezés, simán felfértek volna a világzeneire, még főzenekarnak is. A mélyebb tánczenék mekkájaként pulzáló medúza sem tépte le a fejünket hangilag, mint ahogy egy zenei helyszín sem ütötte meg hangerőben a megfelelő szintet. Hallottunk botrányba fulladt VHK koncertről, amit annyira lehalkíttattak, hogy már csak a színpadi alapok szóltak, és folytathatnánk a sort. A fentebb már említett Palotai ügy pedig akkora gyalázat, amit semmiképp nem szabad szó nélkül hagyni, mint ahogy nem is teszi senki. Aki ismeri Zsoltot tudja, hogy egy talpig rendes, mindenkor a maximumot nyújtó eltökélt tanító, minden felkérésnek eleget tesz, és mindig tartja a nívót. Az elnézést kérő nyilatkozat ebben az esetben - zsidózás és leütéssel fenyegetés - nem lehet elég, hisz pont a fesztivál szellemiségével ellentétes, sőt, azt sárba tipró atrocitás volt ez. Egyfelől akármennyi alkalmazottal is dolgozik az ominózus hangellenőrző cég, ilyen vadbarmokat a szigetnek ki kellene vetnie magából. Arról nem is beszélve, hogy a szakmai hozzáértésük és hozzáállásuk ékes példája volt számunkra két éve, amikor egy, a nappal a jegyellenőrzést végző egyszerű jólelkű, bár nem túl okos srác próbált minket is decibelileg kordában tartani. Tette ezt oly módon, hogy a sima cb rádióját bedugta az egyik top-ládánk hangszórója elé, mondván, hogy a rádió másik felén ezt be tudják mérni a szakemberek, mindezt egy héten át egész éjjel, nonszensz. Félő az, hogy ha ez a tendencia folytatódik, mégtöbb zeneszerető fog elpártolni a rendezvénytől teljes joggal.

Úgy gondoljuk, hogy van akkora költségvetése a szigetnek, amiből irányított hangcuccokat, vagy épp normálisan szigetelt sátrakat, vagy akár jobbfülű és hozzáállású technikusokat lehetne csatasorba állítani. Ekkora területen hömpölygő tömeget megítélni abból a szempontból, hogy kevesebb vagy esetleg több-e a látogató az eddigieknél nem nagyon lehet, a hivatalos látogatottsági adatokat senki sem veheti komolyan, szemmel láthatóan nem voltak kevesebben mint eddig, és lehet, többen sem. Kirívó, vagyis meglepő a hétfői Kispál búcsú volt, amikor a hatezer forintos belépővel megtelt teljesen a terület, illetve a másnapi reggae-ska ünnep volt, ami a leggyengébb napnak bizonyult szerintünk.

Az eddigi véleményünk nem sokban változott a fesztivált illetőleg, a külföldiekkel együtt imádjuk a társadalmonkívüliség egy hetét. Igazság van abban, hogy kommerszesedik folyamatosan a helyzet, de még így is bőven szerettük az évi egy nagy baráti találkozót, a szigetkór is múlóban, és a fáradtságnak sincs már nyoma sem. Amit vártunk megkaptuk, és amit adtunk szívesen fogadták, szavunk nem lehet, akinek pedig van, javasoljuk, csináljon jobbat!