Kócbaba és az irigyek – a Csepregi Éva ágyába vágyók
2010.08.26. - 09:15 | Enik
Zenészkém! Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? … Hát, izé! … No, majd én döntök, a rossz hír, hogy Önt és T.Kiscsapatát az idő vasfoga már meglehetősen régóta kóstolgatja. Ne szépítsük a helyzetet, megöregedtek. DE! Szerencsére, már annyira, hogy ez által Önök is az életművüket feldolgozó musical boldog tulajdonosaivá válhatnak. - Arra nem mernék megesküdni, hogy így közölték az Apostol együttessel a hírt, de ez most lényegtelen is. Az viszont tény, hogy gratulációval egybekötve meginterjúvolták az öreg fiúkat, akik modortalan célozgatások célpontjává tették Csepregi Évát.
Az apostolos srácok egyikének ízetlen tréfálkozása közel sem az első élményem, amikor előadók a saját karrierjük sikerességét Csepregi Éva ágyban nyújtott teljesítményével vetik össze. Mondanom sem kell, nem azon elmélkednek, miképp alussza Éva az igazak álmát, hanem az egykori popcézárhoz, Erdős Péterhez fűződő szerelmi kapcsolatának emlékében vájkálnak.
No, ezzel kapcsolatban lenne pár fenntartásom. Elsőként talán közelítsük meg az illem oldaláról, úriemberek nem kutakodnak mások szexuális életében, és ha mégis, azt nem kürtölik világgá. Emellett kegyeleti okokból sem ártana a legmegfelelőbb szavakat használni, Erdős Péter már húsz éve halott. Csepregi Éva karrierje viszont azóta is tart, no de ne szaladjunk ennyire előre.
A fáma szerint két hónapos korában, pólyában énekelt először. A zene - ahogy az a nagy könyvben meg van írva - végigkíséri az életét. Már gimisként kipróbálta magát a Stereo nevű együttesben. Aztán Hoffman Dönci énektanár bácsi megálmodott neki és két másik lány számára egy formációt, amely 1972-ben sikeresen mutatkozott be az akkori Ki mit tud?-on. Csepregi ekkor mindössze 16 éves. Erdős Péter még sehol nem volt, de a Kócbabáknak már futott a szekere, Éva neves előadók sorával lépett fel ( Szécsi Pál, Koós János, Express együttes és még sorolhatnám ).
A sors elég szűk határidőket szabott Csepreginek, minden jel arra mutatott, hogy elég határozott tervei vannak az ifjú énekesnővel. Egy évvel a Ki mit tud?-ot követően a Balatonon énekeltek esténként, amikor is a Pipacs Bárban összetalálkoztak a Neoton együttessel, akik egy fesztiválra készülvén háttérvokalistákat kerestek.
Így kezdődött a legendás együttessel való munkakapcsolat. Az elkövetkező években összeforrtak, kipróbálták magukat külföldön, aztán 1977-ben jött egy újabb fesztivál, a Metronóm, ahol harmadik helyezést értek el. De ami sokkal lényegesebb, ekkor figyel fel az együttesre Erdős Péter.
Biztos vagyok abban, hogy egyformán tehetséges előadók esetében nem könnyű megbarátkozni annak a tudatával, ha egy valakinek közülük lényegesen magasabban szárnyal a csillaga, de ilyen az élet! No, meg ilyen a protekcionizmus intézménye, amelyet közel sem Erdős talált ki. Ő pedig menedzserként csak azt tette, ami tőle elvárható, elhatározta, hogy világsztárt farag az együttesből. Úgy vélem, hogy Kovács Kati, akinek annak idején szintén felkínálta a lehetőséget, és aki anno kecsegtetőbbnek tartotta a szólókarriert, ennyi év távlatából nem fogja Csepregi Éva ágytitkait felemlegetni csak azért, mert akkor úgy döntött, ahogy. Az sem kérdőjelezhető meg, hogy az elmúlt évtizedekben a tehetséget és a kincset érő zenét nem mérték szűkmarkúan az égiek, ennek ellenére a magyarok nem futottak be külföldi karriert. Gondoljunk csak a popszakma napjaink jól menedzselt külhoni képviselőire! Elég némi tehetség, és ha megfelelően egyengetik a karrierjüket, húszas éveik elején már a csúcson vannak. Egész hátralévő életükben nincs is fontosabb dolguk, minthogy rommá drogozzák magukat.
Tudom, most eléggé sarkítottam, de akad ilyen példa bőven. A magyar zenészekre általában ennél sokkal munkásabb hétköznapok vártak. Többen azok közül, akiknek akkoriban egészen jól ment a szekerük, most mégis lényegesen gondtalanabb nyugdíjas éveket kívánnának maguknak. Téves elképzelés tehát, hogy a Neoton Familiának nem volt egyéb gondja Erdős színre lépése után, minthogy felkapjanak egy tarka göncöt, nyakukba kanyarítsanak pár hawaii fűzért, és két koktélszürcsölgetés közben énekeljék: Pago-pago.
Az együttes egészében és a tagjaik is nagy változáson mentek keresztül az évek során, de vitathatatlan sikereket értek el. Az ABBA-feelingbe mártott együttes tarolt a diszkóműfajban. Tíz év alatt ötvenmillió forintot termeltek a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak. 1984-ben egymillió kazettát és lemezt adtak el. ( Manapság hány eladott hanghordozó szükséges az aranylemezhez? )
Meggyőződésem, bárki is egyengette az együttes karrierjét, jól végezte a dolgát. Ma ebből a laikus zenehallgató nem érzékel semmit, hacsak nincsenek az ennyi év távlatából is gonoszkodni hajlandó pályatársak. Manapság már sokan azt sem tudják, ki volt Erdős Péter, de a Neoton Holnap hajnalig című száma nemcsak 1982-ben nyert fesztivált, ma is hatalmas kedvenc. Volt szerencsém hallani koncerten, ahol több ezer ember együtt énekelte. Hallottam színházban is, mert hogy a Neoton együttes dalaiból már készült musical. Persze nem ők voltak az elsők, de a Szép nyári nap címet viselő előadás nekem például sokkal jobban tetszik a Hungária dalaiból készített Hotel Mentholnál. Míg az utóbbinak a története nagyon vérszegény, a vázát teljes egészében a fülbemászó dallamok adják, addig a Neoton musical dalait úgy fűzték össze, hogy egy elgondolkodtató, nosztalgikus történet kerekedik ki belőle. A dalszövegekből kirajzolódó cselekmény szerintem már-már dramaturgiai bravúr.
Az előadás második felvonásában a nyári táborba érkezik a pesti művésznő, aki a záróbulin szórakoztatja a fiatalokat. Az egyik szereposztásban Csepregi Éva játssza a szerepet. Amikor színpadra lép, hatalmas taps szakítja meg az előadást, amely személyesen neki szól és mindannak a sok fülbemászó dalnak, amelyet neki köszönhetünk. Senkit sem Erdős Péter Péter szelleme kényszerít a tapsra, az egy művész életpályájának elismerése.
Apostolékat sem kényszerítette senki, hogy képzett zenészként letérjenek arról az útról, amelyet elterveztek. Az „Eladó, kiadó most a szívem" és hozzá hasonló slágerek tucatjainak is megvolt a maga közönsége, még akkor is, ha most savanyú a szőlő. Azt sem tartom kizártnak, hogy kellemesen langyos musical készül a dalaikból, de mégsem tud majd olyan nagyágyúkat felvonultatni, mint a Neoton 220 felett című száma, amelynek sikerétől hangosan dübörög a színház. Kedves Apostolék! Attól, hogy Neotonék a popzenét választották, Önök még dönthettek volna másképp. Hogy a saját fegyverüket szegezzem a T.Öregfiúknak: „Okosabban kéne élni" - és akkor nem kellene egy hajdan volt Kócbaba rég elmúlt szexuális kapcsolatát firtatni.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Valaki nyilvánosan is megírja az igazságot!!! Remélem az Apostolos öregek is elolvassák ezt a cikket!!! Teljesen egyetértek minden egyes szavával! A Neoton még ma is a csúcson van, még ma is több ezer ember tombol a koncerteken!!!Ezek a vén emberek nem tudják, hogy halottakról vagy jót, vagy semmit???!!!! Szegény Erdős Péter nyugodjon békében!
HAJRÁ NEOTON!!!!! Csak így tovább!! Remélem még nagyon sokáig lesztek nekünk!!!
Az Apostol meg menjen....
http://vegyeskazetta.blog.hu/2007/12/05/gyulolt_popcezar_erdos_peter
http://www.zene.net/index.php?type=20&id=1130