Látótér – nyáresti komolyzene a Koczán-házban: a mesterművek mindenkihez szóltak
Képgaléria megtekintése2026.06.04. - 22:15 | Pápay Nikoletta - Fotók: Porpáczy Szilvia
Vannak esték, amelyek után az ember úgy indul haza, hogy nemcsak jól érezte magát, hanem gazdagabb is lett valamivel. A büki Koczán-házban megrendezett „Látótér – ízek, borok, hangulatok” sorozat legutóbbi állomása pontosan ilyen alkalom volt: egy nyáresti találkozás a zenével, jó borokkal, gasztronómiával és egymással. Nagy Csaba házigazda vendége ezúttal Büki László fotóriporter volt.
A résztvevőket Prieger Szabolcs, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár igazgatója köszöntötte. Az est házigazdája Nagy Csaba Munkácsy-díjas képzőművész volt, vendége pedig ezúttal Büki László, aki saját szavaival élve egy estére „DJ Koczánná" alakult át, hogy megmutassa: a komolyzene korántsem olyan távoli és nehezen befogadható világ, mint amilyennek sokan gondolják - sőt, egyenesen menő.
A beszélgetés hamar a zene természetének kérdéséhez vezetett. Vajon hogyan lehet szavakkal beszélni valamiről, ami alapvetően szavakon túli? Hogyan írhatók le azok az érzések, amelyeket egy dallam, egy harmónia vagy egy előadás vált ki? Nagy Csaba által Schopenhauer, Nietzsche, Beethoven és Stravinsky gondolatai is előkerültek, és egy dolog világossá vált: a zene különleges módon képes közvetlenül megérinteni bennünket. Ez a gondolati réteg volt az est „belső dimenziója" - az a bizonyos „imák" szintje, ahol nem vallási értelemben, hanem elmélyülésként, figyelemként és befelé fordulásként jelenik meg a befogadás.
Az est során az is kiderült, hogy Nagy Csaba és Büki László kapcsolata nem új keletű: egy készülő könyv dokumentálása és művek fotózása során kerültek közel egymáshoz, és vált számukra a zene közös nevezővé. Szó esett kedvenc előadóikról is, többek között Cesária Évoráról, akinek hatására Büki László és felesége még kutyájuknak is a Morna nevet adták (morna a Zöld-foki szigetek jellegzetes zenei stílusa és tánca, Évora pedig ennek képviselője - a Szerk.) valamint Leonard Cohenről, akit azon kevés előadók egyikének tart, akit bármikor szívesen hallgat.
Büki László a műsor összeállításakor tudatosan kerülte a túlzott szakmaiságot. Nem zenetörténeti előadást szeretett volna tartani, hanem azt, hogy a közös zenehallgatás során a közönség közelebb kerüljön a zenéhez és egymáshoz. Éppen ezért 1-5 perces művek válogatását hallhatták a jelenlévők, amelyek között mindenki találhatott ismerősnek ható dallamokat is.
Többször is felcsendült az a bizonyos felismerés: egy-egy Strauss-, Sosztakovics- vagy Vivaldi-részlet hallatán sokan ráismertek olyan dallamokra, amelyeket korábban filmekből, reklámokból vagy más zenei élményekből már ismertek, csak éppen nem tudták, honnan. Különösen Mendelssohn Nászindulója keltett sokakban kellemes emléket, talán mert épp az esküvői bevonulózenéje volt. Az est egyik legnagyobb erénye éppen ez volt: nem kellett zenetudósnak lenni, nem kellett felismerni a műfajokat vagy a szerkezeteket. Elég volt figyelni, hallgatni és átadni magunkat a zenének, a boroknak és az ízeknek.
A műsor Richard Strauss monumentális Napkeltéjétől Vivaldi Nyári zivatarán át Haydn, Puccini, Mendelssohn, Britten, Sosztakovics és Weiner Leó műveiig vezetett. Különösen érdekes volt az úgynevezett olasz blokk, amelyben az életöröm, a lendület és a mediterrán könnyedség kapott hangsúlyt. A második rész fokozatosan a kortárs zene felé nyitott, elsősorban Philip Glass, Michael Nyman és Yann Tiersen filmzenei világán keresztül.
Apropó, filmzene. Izgalmas volt hallani, hogy pl. zenefolyamot nyitó Strauss prelűd a 2001: Űrodüsszeia főcímzenéje volt, Arvo Pärt művét Guy Ritchie (Hullámhegy) és az Oscar-díjas Alfonso Cuarón (Gravitáció) is felhasználta, Sosztakovics keringője (Jazz Szvit No. 2.) Stanley Kubrick utolsó filmjében, a Tágra zárt szemekben kapott szerepet, Benjamin Britten Playful Pizzicatója Wes Andreson Holdfény Királyságában, Carlos Gardél tangója pedig az Egy nő illata című Al Pacino-filmben. A műsor zárásaként olyan filmzenei klasszikusok hangzottak fel, mint Michael Nyman szerzeménye, az Oscar-díjas The Piano (Zongoralecke) c. film főcímdala (The Heart Asks Pleasure First), végül az Amélie csodálatos életéből Amélie keringőjével idéződött meg a nagyszerű film és a zeneszerző, Yann Tiersen géniusza.
A válogatás jelentős része a Presto Music kínálatából származott, amelyet Büki László valóságos komolyzenei kincsesbányaként jellemzett - olyan felületként, ahol az ember órákra el tud merülni a felvételek között, új előadókat és új kedvenceket felfedezve.
A zenei élményt ezúttal is gasztronómiai kalandozás kísérte. A csepregi Vinora Pincészet négy bora közül elsőként egy friss, gyümölcsös zöldveltelini került a poharakba, majd egy könnyed kékfrankos rozé következett. A sort egy új tölgyfahordóban érlelt, testes olaszrizling, végül pedig egy karakteres shiraz zárta. A borok nem egyszerű kísérőként, hanem a teljes hangulat szerves részeként voltak jelen. Kolonics Nóra minden tételt bemutatott, néhány személyes gondolattal és szakmai érdekességgel árnyalva az élményt.
Az ízek dimenzióját Kerekes Valdemár, az Auróra étterem fiatal séfje teremtette meg: az amerikai barbecue és az áfonyás-málnás csokimuffinok jól illeszkedtek a nyáresti hangulathoz és a borok karakteréhez.
A harmadik réteg - a „szerelmek" dimenziója - itt nem romantikus értelemben jelent meg, hanem az emberi kapcsolódás természetességében. Abban, ahogyan a beszélgetések elindultak, ahogyan a zene közös nyelvvé vált, és ahogyan idegenekből egy estére közösség formálódott. Az este végére ez a hármasság már nem elméleti keretként, hanem tapasztalatként volt jelen: ízek, amelyekhez emlékek társulnak; zene, amely belső tereket nyit meg; és beszélgetések, amelyek összekötnek.
A program végeztével többen még maradtak beszélgetni a Koczán-ház kertjében. Nem sietett haza senki. A zene apropót adott a találkozásra, a bor és az ételek oldották a hangulatot, a beszélgetések pedig tovább vitték mindazt, amit a művek elindítottak a hallgatókban.
A „Látótér" programsorozat üzenete számunkra, hogy a kultúrához nem feltétlenül kell nagyszínpad vagy hangversenyterem: elég egy nyári este, néhány jó zenemű, egy pohár bor, finom falatok és egy nyitott közönség, amely egyszerűen csak jelen van, és figyel.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1946 szavazat
Új hozzászólás