Janza Kata és Dolhai Attila Zalaegerszegen (szept. 26)

2010.09.02. - 00:15 | Enik - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Janza Kata és Dolhai Attila Zalaegerszegen (szept. 26)

Vas és Zala megyének kapásból két közös jellemzője ugrik be számomra. Mindkettő a „zsé” betűzés fellegvára. Olykor pedig a főzőtudományukat osztják meg egy szakácskönyvben az olvasókkal. A harmadik közös vonás lehetne például Janza Kata és Dolhai Attila fellépése. Szombathely már látta őket egy színpadon, de a zalaegereszegi ART Moziba ellátogató színház- és zenekedvelők ez alkalommal sokkal személyesebb hangvételű műsorra számíthatnak kettejüktől, persze, ha ajánlómmal el tudom őket csábítani.

HIRDETÉS

Az AGORA Sportházban Kata a jelmezes nagyasszony, az elegáns díva oldalát mutatta meg az Operettszínház nagyszabású gálaműsora keretében, Attila pedig operett bonvivánként mutatkozott be. A tavaly októberi gálán láthattunk tőle még egy felvillanásnyi oltári srácos huncutkodást, az idén májusban megrendezett élőzenekaros szóló koncertjén - ami egyben legolvasottab zenei írásunk is volt 2010 első félévében - pedig rockos énjével ismertette meg a közönséget.

Szeptember 26-án, Zalaegerszegen egészen más hangulatot varázsolnak a közönség elé. Ilyenkor a műsor csak kettejükről szól. Meglepően személyes hangvételben és oldott hangulatban kalauzolják el a nézőket pályafutásuk különféle állomásaira. Ezáltal mindig legalább két ember van a színpadon - egy művész és egy civil.


Janza Kata hiába az operettszínpadok koronázatlan császárnője, privát emberként régimódi romantikus alkatnak tartja magát, aki szívesen töltekezik Szabó Magda a pillanatokat is megállítani képes világában. Kedves és nagyon közvetlen személyiség, aki azért az előadáson természetesen egy percre sem felejti el, hogy ő ízig-vérig énekesnő. Imádja a régi táncdalokat, ilyenkor röpke pár perc erejéig újra átlényegül a Bergendy Tánczenekar egykori szólóénekesévé.

Dolhai Attila neve is elég előkelő helyen szerepel a sztártőzsdéken. Népszerű címszerepei a musical műfaj képviselőinek elit csapatába juttatták. De egy ilyen fellépésen mindig ott látjuk a színpadon a kezdő, félénk fiatal srácot, aki mert nagyot álmodni, és elindult a Kifutó tehetségkutató műsorban. És bizony nem titkolja, hogy voltak olyan idők, amikor egészen kicsi musicalszerepekkel is beérte volna. Hiába formálja meg manapság a legügyeletesebb szívtiprókat, ő a szíve mélyén a rockos hangzású musicalek dalait kedveli igazán.

E két művész pályafutásának számos közös állomása van, majd egy évtized távlatából szívesen elevenítik fel a régi találkozásaikról szóló történeteiket.

Ezt a kétszereplős fellépést azért is kedvelik az előadók, mert ilyenkor elénekelhetik saját kedvenc dalaikat. De nagy eséllyel felcsendülhetnek akár a vas megyei musical rajongók kedvencei is, mert mi, nézők beleszólhatunk a műsor szerkesztésébe. A www.kaposmusical.net oldalon elérhető jótündér szorgalmasan jegyzeteli a kívánságokat.

Mi, itt az ország nyugati végein átérezzük a mondás lányegét: ha a hegy nem megy Mohamedhez...márpedig olyan messze van a pesti Broadway. Ilyen alkalmakkor, amikor mégis jön a „hegy", megéri ellátogatni még a szomszédos megyébe is. Én semmi szín alatt nem hagyom ki, remélem, találkozunk!

Új hozzászólás