Ahol egykor falak álltak, ott tekernek: 10000 km a Vasfüggöny-útvonalon

Képgaléria megtekintése2026.09.03. - 11:15 | Büki László 'Harlequin'

Ahol egykor falak álltak, ott tekernek: 10000 km a Vasfüggöny-útvonalon

Augusztus 15-én szenior versenykerékpárosokból (70 év felettiek) álló csapat 10000 kilométeres útra indult a Vasfüggöny-útvonalon (Iron Curtain Trail). Négy hét alatt 19 országon haladnak keresztül, követve azt a hajdani határvonalat, amely egykor kettéválasztotta Európát. Magyarországi állomásuk Kőszegen volt, ahová szeptember 3-án reggel érkeztek meg.

"A határ mindkét oldalát ismerő tanúkként célunk láthatóvá tenni mindazt, amit egykor falak és szögesdrót választott el egymástól: a közös értékeket, az összetartozást és a nemzetek közötti egységet. Ugyanakkor határozott üzenetet szeretnénk közvetíteni az idősebb generáció teljesítőképességéről, állóképességéről és életerejéről" - nyilatkozta a hét fős csapat nevében Herbert Lackner.

Az "őrült szürke agarakat" - ahogy nevezik magukat - fogadta Básthy Béla, Kőszeg polgármestere, aki egy rövid városházi fogadásra invitálta a kerékpárosokat, valamint Balogh Károly Zsolt, az Osztrák Köztársaság tiszteletbeli konzulja. 

A teljes túra élőben követhető GPS-követés segítségével ezen a weboldalon.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás