The Fugees - Killing me softly

A 'Killing me softly with his song' című dal története 1971-ig nyúlik vissza, akkor született meg ugyanis, Charles Fox és Norman Gimbel ötletéből, s bár volt valaki, aki ezt akkor föl is vette, igazán híres és sikeres Roberta Flack 1973-as verziójában lett. Roberta Flack '37-ben született és főleg soul, jazz és folk dalokat énekelt, és talán ez volt élete legnagyobb sikere (a 'Killing me softly' című lemeze dupla platina lett '73-ban). Számtalan feldolgozás született a dalból, de a leghíresebb (és merem állítani, hogy a legjobb) a kilencvenes évek egyik meghatározó hip-hop formációjához kötődik. A Fugees mesterművén, az 1996-os 'The Score' című lemezen szerepel, és bizony nem találhatott volna jobb „újraéneklőt" magának, mint Lauryn Hillt. Ha Lauryn Hill énekel, az ember könnyek között töredelmesen elhisz neki bármit, és végül is ez a dal, a 'Killing me softly' alapvetően gyönyörű és nagyon érzelemdús: a téma, a dallamok és az énekesnő tökéletes egymásra találása, giccsmentesen, csak amolyan lazán, ahogy az egy, gyökereit nagyon tisztelő és szerető hip-hop alakulathoz illik. (Mellesleg a Fugees előszeretettel nyúlt említett gyökerekhez időnként; nem egy Bob Marley dalt értelmeztek újra, elevenítettek fel, mindegyiket meglehetősen jól.)

Johnny Cash - Hurt

Nos, ez az a dal, amivel kapcsolatban az eredeti nem is annyira érdekes. Még mielőtt a Nine Inch Nails rajongói háborogni kezdenének, megmagyarázom, miért. Johnny Cash egyik utolsó kiadott dala volt ez (ha nem ténylegesen az utolsó), és egy nagyon keserű, nagyon őszinte távozás. A 'Hurt' a videóval együtt akkora súllyal nehezedik az emberre, amit nagyon nehéz elviselni: a szokásos frázisokat is nehéz elpuffogtatni ezzel kapcsolatban. A 'zseniális', 'fantasztikus', 'pazar' jelzők és ezek további variációi sem képesek leírni azt, amit ez a dal jelent, leírni azokat az érzéseket, amiket kivált. Talán a szomorú valóság teszi annyira igazivá, talán csak ennyire jól sikerült. Ki tudja. Persze a tisztesség kedvéért említsük meg, hogy a dal Trent Reznor szerzeménye, és a Nine Inch Nails 1994-es 'The Downward Spiral' című lemezén jelent meg. Johnny Cash pedig halhatatlanná tette.

The Clash - I fought the law

Hát igen, a zenetörténet egyik legfontosabb zenekara sem volt rest időnként mások „szemetesében turkálni". Az 'I fouhgt the law' a The Crickets nevéhez fűződik, ami eredetileg Buddy Holly zenekara volt, az 'I fought the law' azonban már a „poszt-Buddy Holly" időszakban készült. Természetesen bele lehet menni abba, hogy a Clash miért is annyira fontos a zenében (szimplán azért, mert szinte nem létezik olyan zenekar, akire ne lettek volna hatással), de ez most kimarad, csak az 'I fought the law az érdekes'. Megküzdöttem a törvénnyel, de a törvény győzött... Mi ez, ha nem kinyilatkoztatás. Az meg teljesen egyértelmű, hogy a Clash bármihez nyúlt (egészen az utolsó időszakig), arannyá változott. Ez a dal egyszerűen csak beleillik a képbe, és bár számtalan zenész dolgozta fel (a Green day, a Dead Kennedys, a Ramones, a Mano Negra stb.), a Clash verziója a legjobb mind közül, és ez tény, tény, tény!

Guns N' Roses - Knockin' on heavens door

A fegyverek és rózsák társulatától sosem volt idegen a líraiság, elég csak olyan slágerekre gondolnunk, mint a 'November Rain', vagy éppenséggel a 'Knockin' on heavens door', amit azonban egy lényegesen nagyobb és fontosabb személyiség tudhat saját szerzeményének. Bob Dylanről van szó, és ez a dal a listán az első olyan, ami jobban szól eredeti verzióban. A dal 1973-ban született a 'Patt Garrett és Billy, a kölyök' című film betétdalaként. Mint ismeretes, Patt Garret és Billy egykor barátok voltak, ám Garrett rendőrnek állt, és kénytelen volt vadászni egykori cimborájára. A dalban Garrett haldoklásának ad hangot Dylan remek szöveggel és remek érzésekkel. Klasszikus alkotás. A Guns N' Roses eleinte csak a koncertjeibe építette be a dalt, később aztán megjelent a 'Use Your Illusions II' című lemezen is, és bár ma már ciki ez az egész Guns N' Roses dolog, a nyolcvanas évek végén még épkézláb zenekar voltak, és ez a feldolgozás sem sikerült rosszul: abszolút szerethető.

Nirvana - The man who sold the world

Úgy látszik erre a listára csak igazán súlyos számokat szedtünk össze, de hát így sikerült. David Bowie harmadik lemezének címadó daláról van szó 1970-ből. David Bowie szintén nagy zenész, érdemeit nem lehet elvitatni, és a dal a férfiról, aki eladta a világot, kétségtelenül felejthetetlen. A Nirvana emlékezetes, 1993-as unplugged koncertjén játszotta el a nótát, és aztán egészen Kurt Cobain haláláig előkerült a koncerteken. Megint csak az a kérdés, hogy vajon az unplugged koncert és Cobain tragikuma teszi-e annyira elképesztővé ezt a számot (és minden, azon az estén eljátszott dalt), vagy egyszerűen csak ennyire jó volt a Nirvana. Az én válaszom az lenne erre a kérdésre, hogy ennyire jó volt. Cobain világ életében zenefanatikus volt, és elcsépelt olyanokat mondani, hogy zseni volt a maga nemében, de ez az igazság. Valahogy mindig sikerült neki olyat mutatni, amitől egy pillanatra elállt az ember lélegzete. Ha esetleg akad még olyan ember a földgolyón, aki nem hallotta az 'Unplugged in New York' című Nirvana koncertlemezt, annak ajánlott minél gyorsabban pótolni a mulasztást! Mellesleg azon az estén túlnyomó részt feldolgozásokat játszottak, és bármelyiket kiemelhettük volna, mert egytől-egyig remek mind.

A listából levonható azért egy elég egyértelmű tanulság: ha a hozott anyag jó, nehéz rosszat kavarni belőle. Persze lehet, hogy mindezt csak azért gondolom, mert ezen a listán csak jó zenészek szerepelnek, és egy jó zenész csak akkor nyúl hozzá valamihez, ha biztos magában. Várjuk a kommenteket a kedvenc feldolgozásokról, hiszen van még bőven!