Erotika, Chevy Camaro, Elvis és a 60-as évek – Rockabilly Day Sárváron

Képgaléria megtekintése2010.11.22. - 02:30 | Babos Judit - Fotók: Makrai Tamás

Erotika, Chevy Camaro, Elvis és a 60-as évek – Rockabilly Day Sárváron

„Helló! Ne nézz ilyen furcsán rám, én egy rockabilly-srác vagyok, és 1960-ban élek. Látom, most meglepődtél, hát itt jön a különbség kettőnk között: amíg te nem, addig én valóban elhiszem, hogy vissza lehet menni az időben. Sőt, nyugodt szívvel elmondhatom, hogy megrögzöttje, és fanatikus őrültje vagyok ennek a stílusnak. Így élem minden napom, órám és percem, bármilyen hihetetlen is számodra ez.” November 20-án fergeteges rockabilly-est helyszíne volt a sárvári Nádasdy-vár hátsó nagyterme.

HIRDETÉS

2010. november 20.-át írunk. Este 20 óra előtt pár perccel jár az idő. Lassú, kimért lépésekkel bandukolok a sárvári Nádasdy-vár folyosóján, a rockabilly partira. Az üvegajtóhoz érve hirtelen felpillantok, és meglepődve tapasztalom: már várnak rám. Két, számomra ismeretlen ember: egy németajkú házaspár, az üvegajtónál kétségbeesetten integet felém. Ahogy odaérek, az idősödő hölgy frissen manikűrözött műkörmével, buzgón mutogat valamit az ajtóra kifüggesztett plakáton. „A Rockabilly Day helyszínét keresik? Az még beljebb lesz, a vár hátsó nagytermében, jöjjenek velem" - invitálom őket. Meg kell hagyni, a hölgy viselkedése eléggé izgatottnak tűnt, és ez az izgatottság akkor érte el igazán tetőpontját, amikor a nagyterem bejáratától pár méterre hirtelen elénk villant a sötétből egy tűzpiros Chevrolet Camaro. Ekkor már hangosan visított örömében, húzta a karom, hogy gyerünk-gyerünk, még közelebb, simogassuk meg egy kicsit ezt a járgányt, olyan szép, és egyedi.

Úgy éreztem, mintha előre meg akart volna sejtetni bennem akaratlanul is valamit ez a hölgy. Egy ismeretlen világból, de egy annál titokzatosabb korszakból, mely még ma is nagyon él, és nagyon is ismerhető, ha befogadod. Nem sok választásom volt abban a pillanatban, hogy elgondolkodjam azon, mennyire vonz, vagy épp taszít ez a világ. Mert alighogy otthagytam az autót, hirtelen elém toppant maga Elvis Presley, teljes életnagyságban. Jólfésülten rám mosolygott, és így szólt: „Helló! Ne nézz ilyen furcsán rám, én egy rockabilly-srác vagyok, és 1960-ban élek. Látom, most meglepődtél, hát itt jön a különbség kettőnk között: amíg te nem, addig én valóban elhiszem, hogy vissza lehet menni az időben. Sőt, nyugodt szívvel elmondhatom, hogy megrögzöttje, és fanatikus őrültje vagyok ennek a stílusnak. Így élem minden napom, órám és percem, bármilyen hihetetlen is számodra ez."


Bár a rendezvény kezdete eredetileg este 20 órára volt kiírva, jó két órába tellett, mire igazán megmozdult valami, és elindult a buli. A hangosítók és a zenészek jól megszokott párbeszédét szolgálta ez az idő. Érdemes volt kivárni a 22 órát, hiszen Mr. GoCatGo - Dj Gombos Zoltán (a Fiksz rádió szerkesztője és műsorvezetője) is azon volt, hogy koncertkezdésre már jócskán beforrósítsa a hangulatot, jobbnál jobb lemezeivel. A dj abba a zenei világba engedett betekintést, ami az egyik legkorábbi és legmeghatározóbb rock'n'roll-ként tört elő az 1950-es évek Amerikájában. A rockabilly eredeti megalkotóját Elvis Presleynek hívták, aki mindvégig uralta is ezt a műfajt. That's All Right - énekelte, s kezdetét vette a rockabilly korszak. Ez a fajta életérzés a zene nyelvén kultiválja a lázadás, a szexualitás és a szabadság keverékét.

Amikor elsőként a Blondie Black duó lépett színpadra, már előre tudtam, hogy ismét felejthetetlen élményben lesz részem. Goyo (ének, gitár) és Stieber Gábor (nagybőgő) képességeit ismerve, valóban megtörtént velem, ami mindig is megszokott: felszántottam - ülve is - a táncparkettet. Egyszerűen újra és újra lenyűgöz az a fajta produkció és kitartás, amit a fiúk létrehoznak játék közben. Elképesztő, hogy miközben Stieber Gábor fáradhatatlanul és egyhuzamban csattogtatja a bőgőjét, mindezek mellett még fel is ugrik rá! (Sőt, láttuk már fekve is játszani a hangszeren - ugyanolyan jól.) A két fiú elmondta, hogy eredeti és egy korábbi formációjuk, a Mississippi Rockets többek között azért nem tudott az est folyamán színpadra állni, mert augusztustól minőségi váltás történt a zenekaron belül. Egyes tagok zenei elképzelése más utakon jár egy ideje, Gáborék azonban kitaláltak egy új koncepciót, melybe előző, V8-as triójukból is mentenek át dalokat. Ezt a fajta zenei ötvözetet december 11-én hallhatja a közönség.


Második zenekarként a budapesti Mr. Bársonyhang és a Holdfény Varázslói varázsolták elénk a legendás Buddy Holly ismertebb dalait. „Go man go!" - kiáltotta a konferanszié, felfokozva ezzel is a közönség hangulatát, s a fiúk a színpadra léptek. Nem minden ok nélkül van az ordítás, a csuklások, dadogás - ezek mind elengedhetetlen stílusjegyei az effajta koncerteknek. A jó hangulatot csak fokozta a háttérvetítés is, ahol néha régi filmekből láthattunk jeleneteket, olykor pedig feltűntek a jelenlévő zenekarok tagjai. A Zách Attila, Visky Dénes, Stefaich Tibor, Füzesi László alkotta csapat 1994 őszén alakult. „Na, odanézz, ott jön a bőgő!" - hívta fel a figyelmemet Dénes a koncert elején, amikor elbeszélgettünk. „Tulajdonképpen a bőgő megvásárlásától számítható a megalakulásunk dátuma. A 8. kerületben vettük Attilának, egy cigánygyerektől. Lealkudtuk 80000 forintról 25000-re. Jó vásár volt abban az időben. Attilát én tanítottam kezdetben bőgőzni - abszolút nem értett hozzá. Kezdetben bizony előfordult - ha közel ültem hozzá-, hogy jól gyomorszájba vágott gyakorlás közben."

Pontban éjfélkor elvarázsolt bennünket egy pin-up girl: Mystyc Cat burlesque showja. Bársonyosan fénylő bőr, műszempilla, vastag tuskontúr, porcelánfényű, égővörös ajkak - igen, ezek mind tartozékai a pin-up-létnek. Egy pin-up girl igazi szexszimbólum kell legyen, de nem fogyókúrával, ugyanis ez ebben az állapotban teljesen lényegtelen a férfiak számára. Nem számít milyen magas, milyenek a méretei, a lényeg a benne élő nő, és csak erre összpontosít. Ennek bizonyítékaként láttunk az est folyamán molettebb pin-up lányt is. A lényeg, hogy a lány ruhatára legyen elég nagy,és a stílusával hódítson. Úgy, ahogy Mystyc Cat is tette ezen az estén. Mystyc: a belső misztikusságra utal az ő esetében, a Cat pedig a macskaimádatára, hisz ő maga is egy „óriási cica". A már-már fülledt erotikába torkolló vetkőző show minderről tanúbizonyságot tett: a kisugárzás is megvolt és a cicamozdulatok is. Meglepetés végkifejletként a melltartó is lekerült - sokak nagy örömére -, s végül csak a cicafarok himbálózott Mystyc Cat popsiján. Az éjszakába nyúlva sor került egy videoklip premierre a Mississippi Rockets-től, valamint egy korabeli divatbemutató.


Négy lány három ruhakollekciót mutatott be. Összesen tizenkét ruhát, láthatott, aki még kitartó volt. S aki még maradt a rendezvényen, az kilövelhette az utolsó rakétákat a táncparketten a New Village Gang zenekar jóvoltából. A két éve működő szlovák együttes pszichobilly feldolgozásokat is játszik a rockabilly mellett: így Carl Perkins, Stray Cats, Nekromentix is kínálat a repertoárjukon, a saját szerzemények mellett. Érdekességük, hogy a bőgőnél egy fiatal lány, Andy muzsikál.

Szép és különleges este volt, köszönet érte a szervezőknek. Aki ott volt, ha csak pár óra erejéig is, az talán egy másik - jobb kor - gyermekeként lézenghetett.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás