Quimby-light show – Kis téli kabócazúgás a Sportházban

Képgaléria megtekintése2010.12.06. - 10:35 | Vidaotone - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Azt mondják, az idő minden lázadást megpuhít, és minden lázadót lecsillapít. Tudunk erre persze nem kevés ellenpéldát, de aki dögös rockolást is szeretne arcba kapni egy koncerten, annak nem biztos, hogy a Quimby lesz a megoldás. Egyébként sem szabad soha biztosra menni, semminek kapcsán. A már meglévő, és a pénteken még ehhez érkező hóadag miatt elkönyveltük, hogy sajnos vészesen kevesen fognak elindulni a koncertre. Tévedtünk. Mint ahogy abban is, hogy a produkció legalább olyan erős lesz, mint amilyen a tavalyi volt. Ez nem a mi péntekünk volt úgy látszik, na de akkor kié?

Holle anyóé elsősorban, aki már az idei első rázását sem engedte nyomtalanul eltűnni magától, annál inkább napi szinten porolja dunyháját komoly erőbedobással. Négy nap alatt leesett a tavalyi hómennyiségünk majd fele. Nincs is ezzel semmi baj, hisz tél van. A zenekar közönségét ezek szerint nem lepte meg ez az időjárási anomália, nemúgy, mint az ország szinte összes olyan szervét, akinek ilyenkor biztosítania kellene a szabad közlekedést. Tehát a publikum napja is volt ez, akiknek őszinte respekt, hogy ennyien összejöttek a természeti és útfentartói akadályoztatás ellenére. Talán az egyetlen mutató, amiben megegyezett az egy évvel ezelőttivel az este, az az ezerkettőszáz körüli lélekszám, ami - ha hótlan-sótlan idő lett volna -, biztos jócskán nagyobbra duzzad. Mivel pedig ennyien eljöttek, ezért a szervezők napja is volt a pénteki, nem is beszélve a zenekarról, amely ismét elkönyvelhetett egy vidéki nagy bulit.

Nem számítottunk előzenekarra, ennek ellenére Petruska András kb. egyórás fellépése volt az este egyik nagy meglepetése. A dalszerző-előadó „egyszemélyes zenekar" jazz-, country- és blues elemekből táplálkozó egyvelege kiváló bemelegítés volt a Quimbyre, emellett pedig humoros stílusával gondoskodott a jókedvről is. Egy képzett énekes, egy nagybőgős, egy szólista, egy bendzsós egyszemélyben - ez volt Petruska Andás. Lájkoltuk!

Mint már azt tavaly megírtuk, a Quimby simán felnőtt a sportház méreteihez, és ahogy kinéz, jó úton halad afelé, sőt arra építkezik, hogy ez a tendencia folytatódjon. Nem láttuk őket az idén sehol, tehát pontosan egy év után hallgattuk meg ugyanazon a helyszínen és körülmények közt Kiss Tibiéket. Az első benyomásaink alapján leszűrtük, hogy vannak és lesznek különbségek, nem is kicsik. A színpadkép volt az első, amely ezúttal normál zenekarira sikeredett, hátul középen Gerdesits Ferenc dobjával, tőle nekünk jobbra Varga Líviusz a sok ütőscuccal, balra Kárpáti Dodi a trombitával, alatta Balanyi Szilárd a billentyűsökkel, középen Kiss Tibi nyakában a gitárral, jobbra pedig Mikula Ferenc a basszerral. Egy viszonylag egyszerű, ámde látványos és hatásos fényrendszert hoztak, melyet flottul rá is passzintottak a zenére. Négy fényvisszaverős design-elem, négy darab moooving, egy-két ledlámpa, illetve alig, és akkor is okosan használt hátsóhíd. Tehát a külcsín rendben volt, kihasználták a teret, és mindezt épp olyan módon, hogy a „fénnyel játék" megerősítette a hangkompozíciókat. Amik bizony megerősítésre szorultak.

Sajnos a fülünk nem lett ezúttal hanggal kenegetve, a középerős akusztikát nem sikerült jól megtölteni a belevalóval. Egymáson tülekedtek az énekek, a trombita, a billentyűk, és a gitár, ezáltal pedig egyik sem szólt érthetően. Több pontról is próbáltuk megközelíteni füllel az optimálist, de csak ugyanaz derült ki mindenhonnan. A legoptimálisabb hallatási ponton, a keverő előtt volt a leghangosabb az érzet, de ott teljesen csicseregtek a középmagasok, oldalt pedig elveszett a térhatás és eltűnt a lábdob, ezért úgy döntöttünk, hogy felülünk a tribünre, ahogy tavaly is tettük. Ott egész elviselhető volt a hangzás, ami a koncert felétől körülbelül amúgy is javult jócskán, de sajnos, sem az átkötő szövegeket, sem magukat az énekeket sem értettük. Mivel a dalok nagy részét ismertük, agyunk hozzápótolta ezen hiányzó elemeket, kivéve az általuk nem ismert új számoknál, melyek a napokban megjelenő albumról lettek megidézve. Tehát csendesülősre vettük a figurát, amit azért sem tettünk rosszul, mivel a Quimby is ezt tette egész koncert alatt. Míg tavaly a hangerő hiányának tudtuk be a rockandroll erejének távolmaradását, addig most rá kellett jönnünk, hogy másról lehet itt szó.

Többen kérdezték a koncert előtt, hogy rendes koncert, vagy csendes-ülős várható-e. Mivel a Sportházban komoly lelátóról nézheti az úri közönség a koncerteket, azt az akkor még elmésnek tűnő, nem konkrét választ adtuk, hogy mindkettő egyben. Nos, nagyon fején találtuk a szöget, mivel hallhatóan ez az új irányvonala a zenekarnak. Egész egyszerűen megfogalmazva, egy Quimby-light show-ban részesültünk Varga Líviusz sómenkedésével, amely sokszor a ripacskodásig fokozódott. Azt mondják, az idő minden lázadást megpuhít, és minden lázadót lecsillapít. Tudunk erre persze nem kevés ellenpéldát, de aki dögös rockolást is szeretne egy koncerten arcba kapni, annak nem biztos, hogy a Quimby lesz a megoldás ezentúl. Egy erős koncerten az önfeledt csápolásból kapja a visszajelzést a fellépő, itt viszont szinte nem láttunk fej felett kezeket, csak tipegő-topogó össznépi táncolgatást.

Nekünk ez a koncert az elmegy kategória alsó határait súrolta csak, mindamellett is, hogy a zenekar szemmel láthatóan megtesz mindent azért, hogy a tiniktől kezdve az éltes korosztályig mindenkit ki tudjon szolgálni. Nincs is ezzel különösebben nagy baj, a több évtizedes kitartó munka meghozta gyümölcsét, ezrek kíváncsiak rájuk, és borítékolható, hogy koncertjeik látogatottsága még ennél is nagyobb lesz. Ezzel pedig biztosítva lesz a kitűnő zenészek békés öregkora, amely szerintünk kicsit korábban érkezett, pont, mint a közútkezelő szerint az első idei hó.