Csak az ünnepel igazán, aki igazán szeret - Csík zenekar és Ferenczy György Körmenden

Képgaléria megtekintése2010.12.24. - 00:20 | Takács Lilla - Fotók: Simon Attila, Makrai Tamás

Csak az ünnepel igazán, aki igazán szeret - Csík zenekar és Ferenczy György Körmenden

Csodálatosan hangulatos, szeretetteljes és nem utolsó sorban teltházas estét varázsolt elénk a Csík zenekar és Ferenczy György a körmendi színházban. Karácsony előtt három nappal olyan katarzisban lehetett részünk, amelytől igazán büszkék lehettünk rá, hogy Kodály és Bartók országában éldegélünk.

HIRDETÉS

Csík Jánost és zenekarát azt hiszem, lassan senkinek sem kell külön bemutatni kis hazánk határaink belül, sőt még azon túl sem. Arra az igen égető problémára találtak választ, hogyan ismertessék és szerettessék meg a magyar népdalkincs páratlan gazdagságát a mai kor gyermekével, még mielőtt az kihalna. A megoldás: végy egy csipet kalotaszegi, mezőségi, gyimesi, széki dallamot, s ötvözd kiváló kortárs zenészek dalaival. És bejött, az eddig soha nem próbált népzene és könnyűzene sikeres fúziójából megszülető új műfaj egyaránt hódít a fiatalok és az idősebbek soraiban is. Nem véletlenül jelölték idén a csapatot a magyar népművészet és közművelődés kategóriában Prima Primissima Díjra.


A közönség együtt dúdolta a nagysikerű Quimby feldolgozást a Most múlik pontosant, de Az árgyélus kismadárt is. A szájharmonikás, blues zenész Ferenczi Racka Gyurival pedig - nem kis meglepetést okozva - egy Hobó feldolgozással jött elő, avagy, Jobb az úton nő nélkül. Az ezt követő, Ez a vonat, ha elindul kezdetű nótát pedig már szívből jövő vastapssal jutalmazta a közönség, ahogy Jáger Jóska betyár balladája is zajos sikert aratott a tenyérbebújós szájharmonika hangjától övezve.

A hangulatot tovább forrósítva és a Presser Gábor rajongóknak nagy örömet okozva kezdetek bele a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz kezdetű örökzöldbe. Minden párkapcsolatban élőnek receptre írnánk fel, annyira szép ebben a  formában.

Személy szerint itt hallottam először a Kiscsillag, Igazságos címet viselő dalát, ami Majorosi Mariann hangjával egyszerűen olyan hitelesnek tűnt, hogy tényleg elhittük, „itt igazi minden". Tényleg az volt.

"...És nincsen még vége
Csak máshogyan lesz
Itt igazi minden
Itt igazad lesz."

A következőkben Csík Jani újra alternatív rockra ropta, ezúttal a fájdalmas és gyötrelmes szerelmet megszemélyesítő Fekete L'amour volt soron a Quimbytől. Egy rövid időre Beethovent is megidézték a Holdfényszonáta által. Lackfi János tollából származó versre Gryllus Dániel írt zenét, a dal címe pedig: Hóban, fényben.


Ennél a pontnál azt hiszem sokunk agyán végigfutott az érzés, mely a boldog gyermekkor nyugodt emlékszigetein kutatva, az üzletté vált karácsony ellen jajdulva szeretne pénzben nem mérhető békét, szeretet és nyugalmat kapni az ünnepekre. Talán pont ez az érzés ihlette őket is, amikor Karácsonynak éjszakáján (2008) című lemezen található Elfogynak az ünnepek című nótát komponálták. Érdemes végiggondolni. Talán még most sem késő, egy nyugodt és szép ünnepet szervezni magunknak és szeretteinknek.

Dalaikból sugárzó jó szándék, sokat adó lelki töltet, kiváló hangszeres tudás, tekintetükből pedig meleg derű áradt. Nem is egykönnyen engedtük őket haza, ráadás következett, az idő pedig csak repült, habár még közönségtalálkozóra is sor került, ahol a tőlük megszokott módon, nagy szeretettel dedikálták a lemezeket. Némi táncos hiányérzetünk azért maradt a koncert után, szívesen fogadtunk volna egy borkóstolóval egybekötött táncházat is, hiszen a népzene mindannyiunkban jelen lévő múlt, jelen, és ha rajtunk múlik, akkor a jövőnk is.

Ezekkel a sorokkal, és a Csík zenekarral kívánunk olvasóinknak Áldott, Békés Karácsonyt!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás