Citeravirtuózok a Magyar Énekmondók XIII. Találkozóján
Képgaléria megtekintése2011.01.22. - 13:45 | Dart
A magyar kultúra napjához kötődő Magyar Énekmondók Találkozóját XIII. alkalommal rendezték meg, melynek gálaestjére 2010. január 20-án este került sor az MMIK-ban. A népes seregszemle alkalmat adott arra, hogy a középkori históriás énekmondók mai utódai - nemcsak a közönségnek, hanem egymásnak is - megmutathassák legutóbbi találkozásuk óta született dalaikat.
A régi törzsvendégeknek számító Róka Szabolcs, Kátai Zoltán, Kecsmár Zsolt, Hangraforgó együttes, Strófa trió mellett fiatal előadók is bemutatkozási lehetőséget kaptak. Tóth Levente saját dalait adta elő és mondanivalója - a reakciókból ítélve - eljutott a közönséghez.
Az est szenzációja a gálán először bemutatkozó, Mezőcsátról érkező Gereben együttes volt. Rácz Antal csapata virtuóz citerajátékával már az első számtól magával ragadta a nézőket. Köszönet illeti a szervezőket, hogy Szombathelyre hozták őket, és megcsodálhattuk játékukat. A citera, mint hangszer, új dimenziókba lépett. Bízunk benne, felkeltették a Savaria Karnevál programszervezőinek is a figyelmét, mert igazi Borutcába való fellépők! Különleges emberek, akik szemében ott csillog a pajkosság, akik fesztivál életérzést hoztak a hideg télbe. Joós Tamás (énekmondó, MMIK igazgatója) már régóta tervezte meghívni őket, és koncertjük őt igazolta. Azt az örömöt, amit előadásukkal okoztak, jó lenne másokhoz is eljuttatni.
Dinnyés József az Énekmondók Találkozójának megálmodója, örökifjú veteránja is fellépett, gitárjával, szájharmonikájával múltba repítve hallgatóit. Mesélte: gyakran megkérdezik tőle, tényleg ő az a bizonyos Dinnyés József? A színpadon így megerősítette, tényleg igen, ő zenél és nem az alteregója.
A gálaesten széles spektrumot mutattak be dalosaink repertoárjukból, mélyet merítve a népzene, és a költészet hatalmas tárházából.
Új hozzászólás