„Minden szív, verj egyszerre!” – Péterfy Bori a moziban

Képgaléria megtekintése2008.11.07. - 17:30 | Mädl Eszter - Fotók: Garai Antal Atom, Bonyhádi Zoltán

„Minden szív, verj egyszerre!” – Péterfy Bori a moziban

Totális energiarobbanásnak lehetett szem - és fültanúja mindenki, aki csütörtök este ellátogatott a Belvárosi moziba. Péterfy Bori a Love Banddel ugyan még nem járt Szombathelyen, de ez a mostani első alkalom egész biztosan nem az utolsó volt.

HIRDETÉS

Előbbi megállapítás persze csak elméletileg igaz, hiszen a zenekar az Amorf Ördögök utolsó felállása, akik azért játszottak már itt, éppen csak annyi a változás, hogy itt és most Péterfy Borié a főszerep. Mi sem lehetne ennél természetesebb, hiszen Bori igazi művésznő, határozottsággal és rengeteg energiával.

A közönségben szép számmal gyűltek össze harmincasok, sőt negyvenesek is, jelentősen megemelve ezzel a mostanra már megszokott átlagéletkort, és bíztató jövőképet mutatva nekünk, „huszasoknak": a nagybetűs, egyetem utáni élet sem csak arról szól, amiről mondják - bőven belefér még a koncertre járás, főleg, ha a magyar alternatív zene nagyasszonya a hívószó. Az pedig már a koncert legelején egyértelmű, hogy nem úszhatjuk meg ugrálás és heves bólogatás nélkül.


Felborzolt romantika és a szerelem ezer arca - Péterfi Bori & Love Band

A koncert második dala rögtön egy Amorf Ördögök szám, melyből egyértelműen kiderül, hogy a közönség soraiban vannak olyanok, akik nem a „Vámpír" című nótával ismerték meg Péterfy művésznőt, és ennek természetesen hangot is adtak. A zenekar egyébként sokat kommunikált a nagyérdeművel, főleg arról, hogy a hátrébb álló emberek vajon bábok e, akik nem mozognak, vagy csak azt hiszik, hogy moziban vannak. Nem sokkal később Bori ölelkezésre és csókolózásra szólította fel a fiatalokat; megjegyzem, ez a felszólítás akár felesleges is lehetett volna, hiszen a lassú, líraibb részeknél általában megfigyelhető, hogy megnő a kedv és a hajlandóság a bújásra, így aki volt annyira szerencsés, hogy volt kihez, az most bújt is rendesen. A slágerek jöttek szépen egymás után, éppen csak pillanatnyi szusszanást engedélyezve, hiszen itt még a lassabb dalok is kellően súlyosnak hatottak.


"Hajolj bele a hajamba..." - Péterfy Bori

Péterfy Bori egy magával ragadó személyiség, szuggesztív jelenség a színpadon. Egyetlen pillanatra sem hajlandó megállni, folyamatosan táncol, ugrál, közönséget énekeltet, tapsoltat. Egy versszak erejéig átadta a mikrofont a közönség egyik tagjának, aki saját bevallása szerint színpadképesen tudja a 'Vámpírt', s bár Júliának - mint kiderült -, mégiscsak szüksége volt némi segítségre, óriási tapsorkán közepette hagyhatta el a színpadot. Hallhattunk még egy komoly lovaglóritmussal fűszerezett Komár Laci nótát, a 'Szerencsevadászt', megcsodálhattuk, ahogy a zenekar menedzsere megcsillogtatja tudását mint MC, gyönyörködhettünk a basszerosban, aki időnként olyan terpeszeket és arckifejezéseket produkál, mint a legmegátalkodottabb metál arcok, és összességében nagyon jót bulizhattunk.

Úgy látszik, a Belvárosi mozi lassan biztonságos koncerthelyszínné válik: abban az értelemben, hogy igazán jó zenekarokat és koncerteket vonultat fel, megbízhatóan és kedvesen. Csak vigyázzunk, ki ne rúgjuk az oldalát egyszer!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás