Kirk Windstein, a kortárs metalzene egyik leghitelesebb és legtermékenyebb gitáros/énekese és a Crowbar tulajdonképpeni motorja félretette egyéb bandáit (Down, Kingdom of Sorrow), és minden elkeseredettségét és élettapasztalatát beleírta a banda kilencedik sorlemezébe, a Sever The Wicked Hand-be. A tizenkét új dal ellentmondást nem tűrve őrli fel a hallgatót, hol lassan, bosszúszomjtól fűtve fojtogatva, hol pedig irgalmatlanul pofozkodva. Hihetetlen, de elég volt nagyságrendileg öt másodpercnyi hallgatás, hogy a borító nélkül is tudjam, ki az előadó. A bandára és a sludge/doom műfajra leginkább jellemző befordult, őrjítő lassúsággal hömpölygő depresszív témákat ragyogóan ellenpontozzák a tempósabb, már-már hc-s beütésű dalok, mindezek aláfestésére pedig ott van Kirk Kapitány megszokott morcos üvöltése. A stoner, a southern és persze a sludge szerelmesei valószínűleg új kedvencet avathatnak, ugyanis ez a korong ezen stílusok tökéletes összefoglalása és egyúttal továbbgondolása is lett.

Egyesek talán sajnálhatják, hogy az előző, Lifesblood For The Downtrodden lemez dallamosabb (már amennyire egy Crowbar korong dallamos lehet...) megközelítése itt nem kapott teret, de igazából az élményanyag itt annyira erősen rányomja a bélyegét a dalokra, hogy normál értelemben vett éneklést itt szinte el sem lehetne képzelni, kvázi agyonütné a dalok értelmét.

A szövegek talán most még inkább telitalálatok, mint hat évvel korábban: Kirk nemrégiben átesett egy rehabon, így leginkább erről az élményéről, valamint általában a tiszta életmódra való áttérésről írt (innét az album címe is). Mindenkinek ajánlott elmélyedni bennük, aki nem kizárólag az élet rózsaszín oldalát látja; nem javallott viszont azoknak, akik már így is a sarokba kucorodva, fejükre borított pokróccal sírdogálnak a létezés súlyától.

Nyilván korai kijelenteni, hogy a Sever The Wicked Hand az év metallemeze, de az biztos, hogy jó esélyekkel indul e megtisztelő címre; régen kerültem már hangzóanyagnak ennyire a hatása alá, gyakorlatilag minden pillanata mögött ott van egy hangulati plusz, egy mélyen emberi rezdülés, ami olyan, mintha Kirk személyesen az ember szemébe nézne, és azt mondaná: „Én ott voltam, láttam. Az élet rossz üzlet." Hogy ez valóban így van-e, azt mindenki döntse el maga, ha viszont hasonlóképpen gondolkoznak, mint kedvenc, a rehabot sikeresen átvészelő, szakállas mocsári krokodilunk, akkor a filozofálgatás mellé bátran ajánlom ezt a lemezt - és egy hatos csomag sört.

Ízelítőül íme a lemez egyik tempósabb tételére, a "The Cemetery Angels"-re készített klip.