A népművelők kenyércsücske – az Agora márciusi zenei programjai
2011.02.20. - 00:30 | vidaotone
A februárból még hátralévő, illetve a március havi programjait mutatta be interaktív módszerekkel élve az Agora Turisztikai és Kulturális Központ vezérkara. A friss és lendületes információátadás ellenére erős háromnegyed órásra sikeredett a légyott, a sajtó szép számmal megjelent képviselőit azonban ez cseppet sem zavarta, olyannyira, hogy a végén még kérdések is felbukkantak, szép számmal.
Több oknál fogva is kíváncsian indultunk a szokásosnál egy órával később - péntek délben - kezdődő, az Agora Szalonban megtartott sajtótájékoztatóra. Az első természetesen az eseménynaptárunk betáblázásával függ össze, és kijelenthetjük, hogy a várttal megegyezik körülbelül az, amire készülhetünk: nem lesz sok, de legalább finom. A második ok is összefügg az elsővel annyiban, hogy épp a városi költségvetés kihirdetésének napjait éljük, és a prognózis semmi jóval nem kecsegtetett. Magyarul mindenki tudta, hogy a kultúrára - a tavalyi anyagilag ínségesnek mondható év után - jönnek a drasztikus elvonások, és még kevesebből kell fenntartani és kigazdálkodni az intézményeknek az évet.
Mint a helyszínen számunkra is világossá vált, épp a költségvetési sajtótájékoztató okán tolódott el a déli órákra az Agora eseménye. Az érkezettek szavaiból az derült ki, hogy semmi konkrétum nem hangzott el, tehát marad egyelőre a bizonytalanság, már ami a büdzsét illeti, hiszen a közeljövő történéseinek megosztása nem várathatott tovább magára. Aki valamelyest is érintett rendezvényszervezésben, tisztában van azzal, hogy a legjobb az, ha fél évre előre ha nem is szögpontosan, de tudja az ember azt, hogy mivel tervezhet, akkor is, ha az az éhhalál akár. Vélhetően a számok ismeretének hiánya illetve a megnyirbálódó költségvetés miatt is lett a színes műsorfüzet is összevont. Na de ennyit a borús gondolatokról, annál is inkább, mivel érkezésünkkor ezeknek a felhőknek még a szele sem borzolt bennünk, és a végén is csak a hajunk szála görbült.
Mint mindig, most is Novák Edina köszöntötte a kollégákat, igaz ez alkalommal a későbbiekben nem csak moderált, hanem tájékoztatott is. Nem szeretnénk bő lére ereszteni az elhangzottak taglalását, terjedelmes sajtóanyagot kaptunk ugyanis. Ezúttal sem mondhatunk mást, mint hogy egy frappáns és odafigyelős találkozón jártunk, ez pedig talán a legtöbb, amit ma elmondhat egy tollnok vagy fotós egy költségvetési intézményről. A médiatörvény által borzolt kedélyállapotok közepette megkérdezhetnénk, hogy lehetséges az, hogy vannak olyanok, akik tudják azt, hogy ha a sajtót jól tájékoztatod, ne adj isten még jól is tartod, akkor lojális lesz hozzád, ameddig csak lehet. Ha pedig még a lokálpatriotizmusukra is hatsz, és még az egójukra is, nyert ügyed van. Az Agora profi lett ebben, és nem most: már a sokadik olyan eseményen járunk, ahol megleptek bennünk extrákkal. Ezúttal a péntek este a Savaria moziban élőző etno-folk-metál-fúziós-world-stb Kerekes Band játszott volna élőben, sajnos azonban nem tudtak ideérni időben, ezért egy vélhetően a napokban felvett video-üzenetben köszöntötték az újságírókat egy koncertről, és Savaria népének küldtek egy számot. Az ígéretük szerint óriási táncra számíthat mindenki, és aki ismeri őket, az tudja, hogy frenetikus hangulatot varázsolnak.
Az első témakört Grünwald Stefánia igazgatónő ismertette. Az Agora-óra projekt a félévéhez érkezett épp most. Erről annyit kell tudni, hogy egy sikeres pályázat során valósult meg, és olyan tárgyakban kapnak a diákok tanulási lehetőséget, nevezzük kurzusnak, vagy szakkörnek, melyeket az iskolák elsősorban anyagi gátak miatt nem tudnak számukra biztosítani. A legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály meg van célozva, a hagyományőrzéstől a fotón és a kortárs zenén át, egészen a nyelvtanulásig tartanak a témakörök. Aztán Kiss Andrea kapott rövid időre szót, pedig szám szerint a Gyermekek Háza - melynek ő az igazgatónője - jegyzi talán a műsorfüzetben a legtöbb programot. A szűk időkeret ellenére rengeteg információt sikerült közölnie, a lényeg, hogy a gyermekprogramok továbbra is ötletesek és szórakoztatóak lesznek. Mi hozzátennénk, hogy ők a legfontosabbak, amíg nem nagyon muszáj, tőlük nem szabad elvenni semmit, és ahogy kinéz, nem is fognak. Aztán Prieger Szabolcs vette át a szót és a notebook-projektor páros feletti irányítást. Bemutatta a közeljövőben nálunk fellépő "könnyűzenei" formációkat, a legtöbbjüket videón, de például a Csík zenekar két tagjával élőben is kokettálhattunk az egyik internetes chat-vonal segítségével. A fentebb említett Kerekes Band üzenettel túl is estünk az esti koncert fellépőjének taglalásán. Aztán belepillanthattunk Orosz Zoltán tangóharmonika-bűvölésébe, aki kitűnő zenekarával március 13-án lép fel a moziban. Aztán az élő kapcsolás a Fonóba, ahol a Csík zenekar próbálja új albumát, mielőtt stúdióba vonulnak vele. Kijelenthetjük, hogy a főpróbán értük őket, és örömmel közölték, hogy az új anyag még felvétel előtti debütálása épp Szombathely városában fog megtörténni március 18-án a Sportházban. A tavalyi egy nagyon mozgalmas év volt számukra, rengeteg díjat kaptak, köztük aranylemez, és állami kitüntetés is akadt. A nagyon vidám kérdezz-felelek végén pedig elhúzták a nótánkat, vagyis az övékét, természetesen hegedűkön.
A nem kevés poén közül talán a legfrappánsabb ismét egy kuriózumszámba menő zenekar kapcsán hangzott el, az elkövető Prieger Szabolcs volt, aki Vas megyei zenekarként mutatta be a Magyar Jazz Quartettet, ami egy szempontból teljesen helytálló is, hisz Szakcsi Lakatos Bélán kívül a másik három tag „idevalósi" névvel bír, a szaxofonos Csepregi Gyula, basszusgitárnál Vasvári Pál, és Kőszegi Imre dobol. Az MJQ nagyon ritkán játszik együtt, és március 24-én csütörtökön a moziban a huszonöt éves szülinapi turnéjuk okán koncerteznek. Rá két napra a Belga ossza az észt, akikről sokat nem kell elmondanunk, pláne mivel nem is olyan rég Bauxit már a moziban járt, és akkor értekeztünk róluk.
Mindent összevetve, lehetne rosszabb is, illetve örüljünk annak, és itt kitérünk Grünwald Stefánia kijelentéséhez, miszerint ő azért is szereti a Kerekes Band-et, mert a zenekar két tagja is a "népművelők kenyerének csücskét eszi". Még szerencse, hogy nekünk a kenyér kedvenc része a csücske, igaz, nem mindegy sem az alapanyag, sem pedig a pékség. Ami pedig közhely Róma óta, ellenben minden irányításnak megszívlelendő: cirkuszt és kenyeret a népnek. A kenyér fogyóban, a cirkusz egyre nagyobb, próbálja meg mindenki kulturáltan túlélni ezeket a nehéz éveket...!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás