Nem fagytak meg Márton ludai - Szent Márton napi vásár

Képgaléria megtekintése2008.11.12. - 23:45 | Büki László 'Harlequin'

Kellemes napsütéssel elegy sárdagasztásra csábította a vasárnapi Márton-napozókat a Vasi Múzeumfaluban megrendezett nagyvásár. Az előző, esőmosta nap kiesése miatt mindenki most igyekezett pótolni az elmaradt vásárfiát és bizonyosságot nyerni arról, hogy a libacombhoz milyen jellegű bor dukál. A néphit szerint új, de mi biztosra mentünk és tokajival csúsztattuk le a szárnyast. Nem utolsósorban azért, mert a szájhagyomány szerint, aki e napon nem tömi meg bendőjét libahússal, az egész évben éhezni fog.

Egy kis történti áttekintés

November 11-e jeles dátum a népi kalendáriumokban, Márton napja ez. Szent Márton Gallia nemzeti szentje, Pannóniában, Savaria városában született 316-ban. A középkor legnépszerűbb szentje volt, kultusza hazánkban is virágzott. Emlékét helységnevek, imák és oltárképek egyaránt őrzik. A krónikák szerint Szent Márton napja a fizetés, tisztújítás, jobbágytartozás leróvásának napja volt. Az erdélyi pásztorok e napon kérték járandóságukat. Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte és tavasszal az állatok kihajtására használta. Régen a Márton-napi időjárásból következtettek a télre, mondván: ha Márton fehér lovon jön enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható. Sokfelé azt tartják, hogy a Márton-napi a márciusi időjárást mutatja. Dologtiltó nap volt, tilos volt mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta volna.

De hogyan került kapcsolatba a mai Szombathelyen született tours-i püspök a ludakkal? A legenda szerint úgy, hogy mikor hírét vette, hogy püspöknek szemelték ki, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak s - miként egykor az éjnek idején a Rómára törő barbárokat -, ezúttal Márton rejtekhelyét árulták el.

A néphit szerint a lúd mellecsontjából meg lehet jósolni a következő hónapok időjárását: ha a liba csontja fehér, hosszú, havas, hideg telünk lesz, ha barna, akkor amolyan fekete karácsonyos, locspocsos időre számíthatunk. Eleink úgy tartották, aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik. Márton egyben az újbor bírája is - legalábbis így tartja a hiedelem -, azaz ilyenkor már iható az újbor. A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részéből, innen ered püspökfalat szavunk is. Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, az boldog lesz. Aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következő évben megmenekül a gyomor- és fejfájástól, aki pedig Márton napján csak répát eszik, az ágybavizelős lesz.

A Vasi Múzeumfalu adott otthont a Szent Márton-napi nagyvásárnak

Vásár fia és lánya

Jó kis állapot-realisztikus szójátékot lehetne kerekíteni abból, ha a Bő melletti kis faluban rendezték volna meg a Márton-napi vásárt, de mivel nem ott volt, így csak zárójeles zsenge marad (Chernelháza-dagonya). Ugyanis - kis képzavarral élve - a "libanap" ellenére már az első lépések után bekövetkezett az új cipő hattyúdala: a lósimogatással együtt a holland mélyföldek talajából is ízelítőt kaptunk - már "ami a lábat illeti". Sáros lett, na, de nem gyengén. Amúgy is Murphy-törvény, hogy mindig az eseményközeli helyek a legdzsuvásabbak, akkora objektívvel meg nem rendelkezem, hogy a kapubejárattól lelőjjem a töklámpás készítést meg a neszmélyi kemencés mannát (lángost). A domborzati viszonyokról meg ne is beszéljünk, mert a fenti esetben az lett volna ideális, ha a kapubejárat van a legalacsonyabb ponton, az események pedig tőle csak feljebb... De az élet nevű hazárdjáték bizony nem tálcán kínálja a megoldást és pláne nem göngyölít piros szőnyeget kényes lábunk elé (alá). Így aztán caplatás, cuppogás, exponálás - mindezt hátultesztelő ciklusban, azaz eseményvezérelt módban működve: amíg van mit megörökíteni, addig caplatás és cuppogás, a végén meg shoot. A ciklusból való kilépés jelen esetben erősen napszakfüggő volt: addig tartott, amíg a fények el- az este pedig beköszöntött. De addig sikeresen végigjártuk a vásári terepet - a Szakál László citeráiból felcsendülő népdaloktól vezetve, a kerítésen átugró és nagybőgővel lavírozó Boglya zenekaron át, a rokkán gyapjút fonó mesterig. Hosszan időztünk a muranói üvegből készült dísztárgyakat árusító pavilonnál, ahol az egyedi formájú gyöngyökből fűzött nyakláncoktól és karkötőktől, a hímzett asztalterítőkig és üvegangyalkákig találhattunk szemnek is kellemes vásárfiát. A színpadon már végetért "Az állatok nyelvén tudó juhász" meséje, így jó alkalomnak tűnt a már félig civilben optikaközelbe érő, kipirosított "juhásznét" - némi verbális ráhatás eredményeként - juhok és juhász nélkül lekapni. Vásár lánya a fotósnak.

Gasztronómiai hungarikum

"A Csíkra gyúrunk" - mondta kissé már dideregve egy ismerősöm délután négy óra tájt, amit a színpaddal szemközti dombon összegyűlt hejre kis tömeg igazolni látszott. Az előző évből kiindulva gondoltam, hogy nem lesz a zenekari beállás egy hajnali madárfütty és lőn: ami a Kerekes Bandnek is hosszú időbe telt tavaly, az most a Csíknak sem jött össze pröccre. Sebaj, legalább lehetett addig összebújó szerelmespárokat, vásárfiát boldogan szorító kisgyermekeket és gesztenyét pörkölő "kovbojt" fotózni. Aztán a Csík belekezdett, Majorosi Marianna gyönyörű hangja pedig elnyomta a lámpásokat gyújtó vásári pavilonok "alkucsörtéit".

A vásárterületet elhagyása és az autóm "ahogy hagytam, úgy találtam" állapota feletti örömködést, s vele együtt az alapjáraton "kisujjbólkirázom" ipszilonozást egy szikár öregúr téblábolása tette döcögőssé. Tanácstalan és félszeg jelzésére az ipszilon alsó száránál megálltam, és hallgattam, amint elmondja, hogy bezony hatalmas területen fekszik ez a vásár, és ő nem is tudja, hogy koradélután melyik kapun jött be, és mivel nem idevalósi, nem tudja betájolni, hogy merre is kellene hazafelel indulnia. Kiderült, Pestről jött, s a szeretteinek azt mondta, nem kell értejönni. Szerencsére nem vált kálváriájává a vásári helymeghatározó képesség hiánya, és a Kálvária utca elején célirányba állítottam az öregurat. Örült, köszönte, s főleg azt, hogy nem kellett a kis zakójában végigfagyoskodnia a hazafelé vivő utat. Ahogy Márton ludainak sem a vasárnapi estét.