A PASO szülinapi skalandjai - Fennállásának nyolcadik évfordulóját ünnepli a zenekar
2011.02.26. - 18:30 | Szabó János
Közeleg a magyar ska színtér egyik legfontosabb bandájának, a Pannonia Allstars Ska Orchestrának a születésnapi bulija. Az esemény apropójából KRSA válaszolt az amaino.hu kérdéseire a zenekar jelenéről és általában a ska magyarországi helyzetéről. Az amaino.hu interjúja.
- Eddig mindig májusban tartottuk a szülinapi bulikat, pedig valójában márciusban alakult a zenekar. Idén ennek megfelelően tartjuk meg az évfordulót, március 5-én lesz a Gödörben az éves buli. Lesz egy kis visszatekintés az elmúlt nyolc évre, játszunk majd PASO "klasszikusokat" és megszólaltatunk egy-két ritkaságot is. Az új lemezünkről előadunk 4-5 dalt, hogy ízelítőt kapjon a közönség. Vendégünk Szűcs Krisztián (Heaven Street 7) lesz, aki már fellépett velünk a Művészetek Palotájában és egy rövid villanás erejéig a Zöld Pardonban is. Vele feldolgozásokat és egy-két átdolgozott PASO számot adunk elő. Nemzetközi vendégünk is érkezik, a szlovák Polemic zenekar. Első külföldi koncertünk hozzájuk kötődik, Pozsonyban játszottunk velük annak idején. Legutóbbi turnéjuk 4 állomásán is részt vettünk, most mi viszonozzuk a vendégszeretetüket. A harmadik vendég pedig egy fiatal banda: Kingston Cruisers. Ska (Hargitai) Peti alapította: ő volt az első trombitás a zenekarunkban.
- 8 év már egy házasságban is hosszú időnek számít, ott 7 év a kritikus ciklus ...
- Vannak tekintélyes kort megélt zenekarok, a LB27 például már több mint 25 éves. Jó pár éve stabil a felállásunk, de azért a ciklusok nálunk is megvannak. Van, amikor ihletettebb időszakot élünk meg, van, amikor küzdelmeset. Van úgy, hogy a turnézás megy jól és a zeneírás nehezebben, van, amikor fordítva, néha pedig minden egyszerre klappol. A lényeg, hogy mindig tudunk valamiből táplálkozni, amíg kedvvel tudjuk csinálni és vannak kiaknázatlan kreatív energiák, addig nincs gond.
- Talán csak Boy George-ot játsszák a Petőfin gyakrabban, mint benneteket. Egyre ritkábban fordul elő, hogy felhangosítom a rádiót egy jó számra, de az "I'm the One"mindig feldob. Boy George-nál pedig letépem az előlapot az autórádióról.
- Viszonylag jó a rádiós reprezentáltságunk az MR2-n, aminek nagyon örülünk - annak meg még inkább, ha az ott játszott dalaink a hallgatóknak is tetszenek. Reméljük, az új lemez többi dala is ilyen szép karriert fut majd be.
- Átrendeződik most a fesztiválzenekarok rangsora? Sena szülni ment az Irie Maffiából, Péterfy Bori gyermekáldás elé néz, Barabás Lőrinc zenekara feloszlott, Harcsa Veronika pedig kivált az Erik Sumo Band-ből.
- Úgy hallottam, Sumóék folytatják tovább, már csak dacból is. Sena pedig áprilisban már jön is vissza.
- Egyeduralkodók vagytok a hazai ska mezőnyben.
- Az előttünk alakult zenekarok nem egészen ezt a stílust játszották, köztük is voltak népszerűek, de valahogy a nem kerültek be ennyire a köztudatba. Az utánunk jövőknek talán azért nehéz, mert mi már megcsináltuk - jókor jó helyen voltunk, jó energiákkal és a közönség belénk vetett bizalmát meg is tudtuk tartani. Sok mai banda játssza a ska punkosabb változatát, mi próbáljuk megőrizni a jamaicai gyökereket. Persze belevittük a saját ízünket is és könnyen lehet, hogy emiatt léptünk ki a szűkebben vett szubkultúránkból és jutottunk el szélesebb tömegekhez. Érdemes azért körülnézni, létezik pár zenekar, bár ska hullámról azért nem beszélhetünk Magyarországon. Próbáltunk hozzájárulni ahhoz, hogy életben tartsuk mi is - a Skaland táborunkba mindig hívtunk épp működő zenekarokat a tradicionális ska és a nem tradicionális vonalról is. Kevés "élő" ska zenekar van, olyanok, akik rendszeresen fellépnek és saját dalokat játszanak, a reggae mezőny jobban megerősödött.
- A fáradalmakat snowboardozással pihented ki, ezek szerint rendbe jött a térded?
- Azért még vigyáznom kell, a szaltózást kihagytam (nevet). Remélem egy darabig még bírni fogja a lábam a másfél órás futást kalapban és öltönyben a színpadon. Nekem ez a közérzetjavító tevékenységem!
- Nem zavaró még a népszerűség?
- Rengetegszer előfordul, hogy koncert után - öltöny nélkül - fel sem ismernek a bárpultnál, szóval ez egy elég jó álca. Az öltöny felvétele meg már valóságos rituálé számomra: teljesen átszellemülök, egyből ráhangolódom a koncertre, amikor belebújok.
- Még a végén egy mosóporreklámban fogsz tündökölni: „Új ez a fehér öltöny, KRSA? Nem, Perwollal mosva."
- (nevet) Futógépet már akartak velem reklámozni! Lehet, hogy készítek egy rövidnadrágos öltönyváltozatot. Legutóbb a Balaton Sound-on 40 fokban elég kemény volt.
- Akkor a lábadat gyantáztatnod kell majd!
- Remélem, ezt megúszom!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás