Hosszasan várakoztunk Szoboszlay Zoltánra a várpincében, és a villódzó fényekben néha felkaptuk a fejünket, mert Szobosz hol elrohant mellettünk, hol visszatért a DJ pulthoz. Sudár termete kirajzolódott a távoli kivetítő fényében, füles fel, füles le, kis rework a lejátszó gombjaival, bakelitlemez a levegőben. Aztán megint egy újabb száguldás következett, és mikor el tudtuk csípni, szokásos kérdésünkre - "mikor beszélünk?" - a válasz harmadszor is ugyanaz volt: mindjárt...

Megérte várni. Szobosz a várakoztatás negyed órájában annyira ráhangolódott a hozott anyagra, hogy csodákat művelt még velünk is. Dubstepre remegtette be a gyomrunkat és néha ostorcsapásokat küldött ránk a ritmusokkal. Hajókürt hangjával tompította le és pörgette fel egyazon időben érzékeinket. Hamarosan végre megjelent a három Érsekújvárról érkezett vendég: DJ Galby, Depha, és Sleyah. Mi pedig egy olyan nagyszerű emberrel beszélgethettünk, akit soha nem a pénz vagy a divat ösztönzött. Nem szolgált ki minden stílust, hanem réteg helyet teremtett. Hitvallásában csak ennyit súgott: szerényen, a kirakatban legyen mindig csak a zene!

1995-ben kaptam véglegesen törtritmusú fertőzést - csapott a lovak közé beszélgetésünk kezdetén Szobosz. Gondolhatnánk: minden egyes fertőzés valahonnét ered, lehet a hordozó a közösség, vagy lehet akár a testvérünk is, és igazunk is lenne: az 1980-as évektől kezdődően az AZK alternatív zenei bázisa sűrűn hintette el Szoboszban minden egyes alkalommal a periférikus hangzásélmény iránti nyitottságot és rajongást. A lappangási időszakban (a 90-es évek elején) meghatározó volt számára a Tilos Rádió is, mely gyakran vendégszerepelt a pinceklubban, és akkoriban a meglehetősen erős politikai mondanivaló is megfogta.

Az áttörést az 1995-ös évjárat hozta meg - mesélte -, ekkor ugyanis látogatást tettem a nővéremnél Budapesten. Olyan kazettákra és bakelitlemezekre bukkantam, melynek hatására komolyabban is elkezdett foglalkoztatni a törtritmusú hangzásvilág. Ettől kezdve fanatikus gyűjtő lettem és szakirányú külföldi magazinokat is beszereztem.

2004-ben egy kedves ismerősömmel, Radó Rékával együtt úgy gondoltuk, hogy újítunk és teret engedünk a friss hajtásoknak - folytatta történetét Zoli. A várpince otthont teremtett olyan elektronikus zenei műfajoknak, melyek kiszorultak a rádiókból, de újító jellegűek voltak és értéket képviseltek. Innentől kezdve számos előadóművész megfordult a pinceklubban. Egyik legnagyobb élményem a Bernathy/Son formáció volt, Bernathy Sándor és fia, Zsiga előadása alatt újra azt a frissességet és spontaneitást éreztem, amit egyedül az elektronikus zene határtalan nyitottsága adhat meg. 2005-ben Palotai Zsoltot láttuk vendégül. 2006-tól kezdődően elhagytuk a pinceklubbot, és az ország más területein is felléptünk. Itt meg kell említeni egy kiváló szombathelyi DJ-t, Vidaotone-t, aki rendkívül önzetlenül segít a szervezésben. A közeljövőben szeretnénk vendégül látni Sárváron.

Kívánunk ehhez az újabb remek tervhez sok sikert, a szép életpályához pedig további erőt és kitartást!