Világsztárok a katedrán – Jazz Improvizációs Tábor Szombathelyen
2011.04.24. - 00:30 | vaskarika.hu
A kilencedik alkalommal, 2011. június 19-e és 25-e között megrendezésre kerülő jazz tábor már messze földön híres, diákjai az ország egész területéről, sőt az országhatárról túlról is érkeznek. Az egyhetes Lamantin Improvizációs Tábor a hazai jazz élet meghatározó rendezvénye lett, a BTI Jazztanszéke kreditpont szerző kurzussá nyilvánította , az Oktatási Minisztérium pedig továbbképzési programként akkreditálta. A diákokon kívül ezért zenetanárok, ének-zenét oktató pedagógusok jelentkezését is szívesen fogadják. A bátortalanoknak jó hír, hogy minimális hangszertudás is elegendő a táborban való részvételhez, hiszen a tudásszintjüknek megfelelő csoportba osztják be a jelentkezőket. A jelenkezési határidő május 25.
A Márkus Tibor vezette tanári kar jórészt a Zeneakadémia Jazz Tanszakának oktatóiból verbuválódik évről-évre. Többségük, mint ahogy a diákok többsége is visszatérő vendége a rendszerint június végén zajló jazz eseménynek. A mintegy 130 fős hallgatói és a 15 fős tanári kar számára is remek lehetőséget kínál a tábor arra, hogy az országban egyedülálló módon szinte valamennyi jazz-hangszer oktatása kiváló színvonalú képzés keretében együtt, egy helyen valósuljon meg.
A Lamantin Improvizációs Tábor tanári kara:
- Márkus Tibor - A Magyar Jazz Szövetség elnöke, a tábor művészeti vezetője, zongora, hallásfejlesztés, jazztörténet
- Spányi Emil - A párizsi akadémia jazz tanszakának zongoratanára,zongora, jazzelmélet
- Tóth Viktor - szaxofon, klarinét, fuvola, zenekari gyakorlat
- Lakatos Ágnes - ének, vokál
- Gyárfás István - gitár, zenekari gyakorlat
- Friedrich Károly - harsona, trombita, zenekari gyakorlat, Big Band
- Elek István - szaxofon, zenekari gyakorlat
- Winand Gábor - ének ,zenakari gyakorlat
- Lakatos Ágnes - ének, vokál
- Gyárfás István - gitár, zenekari gyakorlat
- Mohai Tamás - gitár, zenekari gyakorlat
- Csuhaj Barna Tibor - nagybőgő, basszusgitár, zenekari gyakorlat
- Nesztor Iván - dob, zenekari gyakorlat
- Jeszenszky György - dob, ütőhangszerek, zenekari gyakorlat
- Jamire Williams - dob (USA)
- Jonathan Kreisberg - gitár (USA)
A bátortalanoknak jó hír, hogy minimális hangszertudás is elegendő a táborban való részvételhez, hiszen a tudásszintjüknek megfelelő csoportba osztják be a jelentkezőket.
A jelenkezési határidő május 25.
Jelentkezési lap a www.lamantin.hu honlapról tölthető le.
A 9 éve útjára indított 1 hetes Lamantin Improvizációs Tábor a hazai jazz élet meghatározó rendezvénye lett, a BTI Jazztanszéke kreditpont szerző kurzussá nyilvánította , az Oktatási Minisztérium pedig továbbképzési programként akkreditálta. A diákokon kívül ezért zenetanárok, ének-zenét oktató pedagógusok jelentkezését is szívesen fogadják. Az improvizációs tábor programjában hangszeres egyéni órák, zenekari gyakorlatok, improvizációs gyakorlatok, jazzelmélet, jazztörténeti csoportos órák is szerepelnek. Ami viszont igazi élményt nyújthat egy diáknak, az a jam session-ökön való részvétel, ahol akár hajnalig is együtt „örömzenélhetnek" a diákok világhírű tanáraikkal.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás