NyME-SEK Diáknapok 2011 - sátras mulatós és rockabilly a második napon

Képgaléria megtekintése2011.05.04. - 11:30 | vaskarika.hu - Fotó: Spider

NyME-SEK Diáknapok 2011 - sátras mulatós és rockabilly a második napon

Javában tart a NYME Savaria Egyetemi Központjának Diáknapja, melynek második napján a szokásos Sörsátor-hangulatot és az éjjeli rockabilly-bulit kaptuk lencsevégre a Mississippi Rockets-sel. Az eddigi bulik után a szervezők a Deák Bill Blues Band koncertjére várják a legnagyobb tömeget, KAP humorbombáit pedig az utolsó napra tartogatják.

HIRDETÉS

A hétfői 0. napon a hivatalos megnyitó után a Diáknapok sörkertje is megnyílt, s a Konditerem réme verseny mellett a Házi Kispályás Labdarúgó Bajnokság döntőit is megrendezték.

Kedden Diákrektor vetélkedők nyitották a napot, volt Strongman verseny, fellépett a Summer Love, a késő esti hangulatról pedig a Mississippi Rockets gondoskodott.

˝A Deák Bill Blues Band koncertre várjuk a legnagyobb tömeget˝

A nyugatmagyar.hu-nak Nagy Antal, a Hallgatói Önkormányzat tagja, az esemény szervezője beszélt a részletekről.

- Idén más koncepcióban gondolkodtunk, mint ami az elmúlt évre jellemző volt. Most több, kisebb zenekart hívtunk meg, s minden napot egy-egy koncert zár. Változatosan állítottuk össze a programokat, a fellépők sorában ugyanúgy megtalálható dj-, mint például rockabilly zenét játszó együttes - fogalmazott Nagy Antal.

- A 0. napunk ez évben még sikeresebb volt, mint tavaly, rengetegen érdeklődtek a rendezvény iránt. A kedd délutáni eső ugyan kicsit elriasztotta a diákokat, de miután egy nagyobb sátor áll a koncertek helyszínéül, bíztunk benne, hogy estére sokan visszatérnek, s a további napok is sikeresek lesznek.

A szerdai Deák Bill Blues Band koncertre várjuk a legnagyobb tömeget, de nagy érdeklődésre számítunk Kovács András Péter (KAP) fellépésén, és a Retro School Band bulizenekar koncertjén is. Az utolsó napon pedig a NYME Szépe Döntőjét is megrendezzük.

A hagyományokhoz híven az egyetem összes karát meghívtuk, a Red Bull VezérKar Kupa - ami tavaly Sopronba került -, most újfent elnyerhető.



˝Kicsit elmennénk a fesztiválos jelleg felé˝

- Idén az újdonságok közé tartozik, hogy a Borkóstolóknál igyekeztünk elmenni a minőségi borok irányába. Egy szakember előadást is tart a témában, illetve a borkóstolási technikáról.

A további programokat illetően Nagy Antal elmondta még, hogy a Művészetek utcájában a hallgatóknak lehetőségük nyílik a saját portékáikat bemutatni, s látogatókat is bevonni azok elkészítésébe.

Megfogalmazódott bennünk, hogy kicsit ˝elmennénk˝ a fesztiválos jelleg felé - folytatta a HÖK-elnök -, szeretnénk, ha a Diáknapok programsorozat  fesztivállá nőné ki magát. Ezt a későbbi célt szolgálja az az újítás, miszerint idén divatos hallgatói póló is vásárolható. A tanulók 1000 forintért vehetik meg a rendezvényt népszerűsítő darabot.

Továbbá eddig csak hallgatói karszalagok voltak, most - a programok tekintetében - csekély belépő váltása kötelező, amely javarészt a külsősökre vonatkozik - zárta diáknapi összefoglalóját a HÖK elnöke.

A Diáknapok második napján a szokásos Sörsátor-hangulatot és az éjjeli rockabilly-bulit kaptuk lencsevégre a Mississippi Rockets-sel.

A Diáknapok részletes programja itt olvasható!


A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás