Finiséhez közeledik a fürdőfejlesztés Bükfürdőn

2011.05.18. - 00:40 | vaskarika.hu

Finiséhez közeledik a fürdőfejlesztés Bükfürdőn

Az ország harmadik leglátogatottabb gyógyüdülőhelyén, Bükfürdőn gőzerővel folyik az építkezés. A várva várt új létesítmények átadására már nem kell sokat várni: a fürdő várhatóan 2011. júliusától teljesen új kínálattal várja a fürdőzőket.

HIRDETÉS

A fejlesztés keretében megvalósuló beruházásoknak köszönhetően az élményfürdő tágas pihenőterekkel, ingyenesen igénybe vehető pihenőágyakkal szolgálja majd a vendégek felhőtlen pihenését, a gyermekek számára új gyermekmedence és egy három elemből álló beltéri élménycsúszda-rendszer épül. A kicsiket a pancsolás után a gyermekjátszó szoba vidám játékai várják. Az igazán merészek pedig egész biztosan kedvüket lelik majd a beltérből induló, és a fürdő falain kívül tekergő élménycsúszdákban, melyekben fény- és színeffektek teszik még különlegesebbé és vidámabbá a száguldást.

A szaunázás szerelmesei számára a korábbi kis kapacitású szauna helyett 150 fő együttes befogadására alkalmas komplex szaunavilág létesül, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn szaunák, aromaszauna és kültéri ördögszauna várja majd a lazulni és felfrissülni vágyókat. A szaunázás utáni pihenésről a 100 férőhelyes fedett szaunapihenő és a hangulatos szaunakertek gondoskodnak. A kültéri és beltéri hideg vizes merülőmedencéken túl Kneipp-medence, valamint kültéri és beltéri Jacuzzik teszik tökéletessé a szaunázás élményét.


A vendégek minél komfortosabb kiszolgálása érdekében látványkonyhás beltéri étterem létesül, melyben egyszerre akár 200 fő is hódolhat majd a kulináris élvezeteknek, és próbálhat ki ízletes, egészséges ételeket.

Új kínálati elemként Medical Wellness Centrum is kialakításra kerül, melyben kiváló szakorvosok felügyelete mellett végzett wellness-fitnesz kezelések szolgálják majd az egészség megőrzését. A relax és egzotikus masszázsokon túl többek között állapotfelmérés, thermo spa kezelések és sókabin járulnak hozzá a vendégek tökéletes kikapcsolódásához.


Az új fejlesztések átadásával a fürdő még inkább vendégbarátabbá válik. A megnyíló új bejárat segítségével a vendégek ugyanis egyszerűen kiválaszthatják majd, melyik fürdőrészt szeretnék igénybe venni. Az egyes szolgáltatási egységek, a Gyógy- és Strandfürdő, az Élményfürdő és a Szaunavilág önállóan is megközelíthetőek lesznek, mely lehetővé teszi azt is, hogy csak szaunázzanak, vagy csak strandoljanak, esetleg csak élményfürdőzzenek, a különböző jegyek kombinálásával pedig kedvezményesen juthatnak szélesebb körű szolgáltatásokhoz. Az egyes részek saját nyitvatartási idővel működnek majd, így akár késő este is elugorhatnak Bükfürdőre, ha a szaunában, a pezsgőmedencében vagy a kiváló masszőrök kényeztető kezei alatt szeretnének ellazulni és kipihenni a munka fáradalmait.

A fürdő egész évben sztárfellépőkkel és szórakoztató programokkal várja vendégeit! Egy kis ízelítő a programokból: gyermeknapi játékkavalkád, pünkösdi hőlégballon függeszkedés, búvárkodás, szinkronúszók, Beach Party, éjszakai fürdőzés, silent party, a „legfelkapottabb" hazai énekesek, népszerű humoristák. A részletes programok hamarosan megtalálhatók lesznek a www.bukfurdo.hu honlapon. Ne feledje! Bükfürdő készül, készüljön Ön is!

Kapcsolódó írásaink:

Új hozzászólás