Nyitásként a Pócza Pincészetnél egy cserszegi fűszeressel indítottam a bortúrát (némi tortúrával), melyet jópár évvel ezelõtt még Kamocsay Ákos (Ászár-Neszmély borvidék) vitt világsikerre Angliában. Ezt követően ruccantunk át a bene-hegyi Horváth Pincészethez, ahol a 2008-as év fehérborát termelték, ami egy valóban kellemes karakterű szürkebarát lett. Az elismerés Horváth Antal munkáját dícséri, pontosabban a fiáét (Csaba), mert az idős borász már "csak" a tőkemívelés fortélyaiban segédkezett. Ha a napsütéses órák számát nem is tudta befolyásolni, tapasztalati tőkéje bizton nyomot hagyott az aranyló nedű zamatán. A Répcementi Borpincénél a honi bortermelésben kissé "mostoha" Pinot Noir-t kóstoltam meg, amelyet szintén Pinot Noir rozéval öblítettem le, zsírosdeszkák (hagymás, snidlinges, töpörtyűs) intenzív kisérete mellett. Kedves idegenvezetőm minden csapát és rövidítést ismert a helyi "borútvesztőben", amivel leginkább időt nyertem, s egyben lehetőséget is minél több pincészet végigjárására.

Így fordulhatott elő, hogy az "új" borösvényen bokorra aggatott tangabugyi "jelezte az irányt" a Rámókbeli Horváth Kertbe, ahol a hegybíró borát kortyolgatva -ha nem tévedek, szintén Pinot Noir-, házának tetőteraszáról csodálhattam meg a szőlőhegyi panorámát. Ora et labora: állt a pinceajtaja felett. A bort lehörpintve konstatáltam, hogy egyikben sem volt hiány!

A borutakon egyre népesebb és emelkedettebb kedvű társaságokba botlottunk, a pincészeteknél pedig a bordalnokok fokozták a nedű keltette hangulatot. A pikáns borok kedvéért még megjártuk a Gurumbot (Iliás Pincészet) és a Ruzsa-hegyet. Hegyről lefele, a Rothermann-kertben koradélután óta készülő őzpörkölt illata mutatta a helyes irányt, igaz, kissé ingatagon abszolváltam a gyenge kilométeres utat: kvázi józankígyó járással Aztán legyűrtem a repeta-kompatibilis pörköltet, villanófényt vetettem néhány jeles személyiségre, majd az objektív felelőség tudatában hazamentem...